És itt a vége! Akad ugyan még külföldön egy frissen megjelent kiegészítő kötet Cardanról, de A levegő népe trilógia bizony a végéhez ért, lezárult Jude és Cardan története. Meg kell mondjam, hiányozni fog a sorozat, mert Black baromi erős világot teremtett, zseniális karaktereket kaptunk és szövevényesen lehengerlő történetet. Remélem lesz még valamilyen spin-off, mert bármelyik karakterről szívesen olvasnék még bármennyit.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *

A semmi királynője pár héttel A gonosz király eseményei után veszi fel a fonalat. Jude, Viv és Oak az emberek világában él. Jude-nak nagyon hiányzik Tündérfölde, és amikor Taryn által lehetőséget kap a visszatérésre, kapva kap az alkalmon. A birodalomban Tarynnak álcázza magát, és éppen Cardanhoz, a férjéhez közeleg, miközben biztos információként tudja, hogy a háttérben egyre komolyabb erők szervezkednek azért, hogy ne Cardan legyen a király.

Én továbbra is oda és vissza vagyok Jude karakteréért. Nem egy nebántsvirág, annyira erős lelkileg és fizikailag egyaránt, de a legjobban végig azt szerettem benne, hogy az erkölcsi iránytűje is össze-vissza irányba lengedezik. Ez a kötet is tökéletes példa volt erre, különösen amikor Jude döntést hozhatott volna, hogy a nevelőapja, Madoc oldalára áll, vagy éppen Cardanéra, aki a házasság után az emberek földjére száműzte. A könyv végén az írónő még erősebben foglalkozik Jude lelki világával, azzal, hogy az ambíciói, az álmai vagy éppen a szeretete az, ami erősebb, amit követnie kellene. És ez – mint mindig – most is elképesztően erős lett.

Jude családi kapcsolataiért is odavoltam ebben a kötetben. Azt tudjuk, hogy Taryn nagyon csúnyán elárulta Jude-ot, így nyilván van a lányban tüske emiatt. Ezt a testvéri kapcsolatot szépen árnyalták, örültem Taryn „magyarázatának” is. Különös volt látni, hogy halandóként felnőni Tündérföldén mennyire másként hatott a két lányra, milyen különböző személyiségek lettek, de mindketten ugyanúgy meghozták a megkérdőjelezhető döntéseiket a saját boldogulásukért. És ezt a szálat bontotta ki most nagyon erősen az írónő pár jól megírt párbeszéddel.

A Madoc – Jude kapcsolat a korábbi kötetekben is részletezve volt, de úgy éreztem most került fel az i-re a pont. Amikor Madoc azt hitte, hogy Tarynnel beszél, és annyi szeretetet mutatott, a szívem szakadt meg. És ez nem csak egy jelenetnél volt így. Olyan komplikált ez a két ember kapcsolata, nyilván azért is, mert túlságosan hasonlítanak egymásra. Ami pedig a könyv végén történt kettejük között, hát hű! Olyan nehéz, hogy ne spoilerezzek, így csak annyit mondok, hogy pontosan ilyen lezárásra vártam a két szereplő kapcsán.

No és mi a helyzet a Cardan – Jude párossal? Hát gyerekek, erről aztán pláne nehéz spoilermentesen beszélni, de maradjunk annyiban, hogy itt is azt kaptam, amire vártam, amiben reménykedtem, és mindkét karaktert nagyon szeretem. Cardannál pedig különösen nagyra tartom a karakterfejlődést, hogy most végre elfogadta, hogy ő lett a király, felelőssége van, és úgy is kell viselkednie. Imádom a srácot, na.

Black most sem hagyott ám minket unatkozni! A regény végig iszonyú pörgős volt, csak úgy haladt a cselekmény, és egy pillanatra sem volt megállás. Én nagyon szerettem ezt a típusú tempós történetmesélést, és külön örülök, hogy hatszáz oldalnyi sztorit kaptunk meg háromszázban. Abszolút nem volt hiányérzetem, végig azt éreztem, hogy tempósan, ügyesen haladunk előre. Bárcsak több olyan YA fantasy szerző lenne, mint Holly Black, mert ő képes arra, hogy relatíve rövid oldalszámban is elmeséljen nagyívű történeteket.

Ami pedig a trilógia lezárást illeti… Az ötlet mindent vitt, különösen amikor tényleg kiderült, hogy mit is jelent valójában a prófécia. Oké, a megoldás valahogy kézen fekvőnek tűnt, de az út, ahogy eljutottunk odáig, az volt tulajdonképpen a trilógia fénypontja a szememben. Mert igazából úgy éltem meg, hogy ide vezetett minden út, ekkor kellett meghozni a nagy döntést, és nem csalódtam, mert az történt, aminek történnie kellett.

Black érezhetően egy-két karakternél nyitva hagyta a kaput, nagyon adná magát például egy Oak történet, különösen, hogy szerencsétlen sorsa máris meg lett pecsételve. De még vele együtt is azt éreztem, hogy teljes a történet, és bár akadnak veszteségek (van aki fáj, van aki kevésbé), de minden szereplő eljutott annak az útnak a végére, amire az első könyvben léptek rá, így én nagyon elégedetten csuktam be a regényt.

Értékelés: 10/10

Holly Black jött, látott és győzött. A semmi királynője szenzációs lezárása A levegő népe trilógiának. Imádom, hogy ennyire erősen ír karakterközpontú történeteket, és mégis az izgalmakon és a cselekményen van a hangsúly. Ezek után mese nincs, el kell olvasnom Black korábbi Vörös Pöttyös trilógiáját, az Átokvetőket is 🙂 Ha csak fele annyira a lapokhoz szögez, mint ez a sorozat, az már jó.

Hogy tetszik a borító? Amikor külföldön leleplezték, nem voltam oda érte, de mostanra már nagyon megszerettem, különösen így, hogy a könyvet is olvastam, és megértem mi miért van rajta.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Ez az egyik legjobb YA trilógia, nem érdemes kihagyni.

A semmi királynője blogturné

Cardanról szóló kötettel bővül Holly Black Kegyetlen herceg sorozata!