Könyvkritika: Jennifer L. Armentrout – From Blood and Ash: Vérből és hamuból

Jennifer L. Armentrout számos sikerkönyv írója, de a Luxen sorozat óta nem aratott akkora sikert, mint a Vérből és hamuból könyvekkel. Az Instagramon, majd később a TikTokon folyton szembejött velem ez a regény, és nagyon kíváncsi voltam már rá, hogy vajon mitől ennyire jó, mi lehet az oka annak, hogy ilyen sokan beleszerettek.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kedvezménnyel! *

Egy biztos, Armentrout stílusa változatlanul erős. Nagyon lehengerlő az, ahogy ír, olvasóként nehéz letenni a könyvet, mert úgy érződik, hogy akkor is történik valami, ha éppen áll maga a sztori, de annyira szimpatikusak a szereplők, hogy szívesen olvasol a sorsukról. Velem legalábbis így volt, és ez az Armentrout-hatás nagyon is működött. Ráadásul a könyv humora is erős, sokszor mosolyodtam el olvasás közben, és emellett a WTF-faktor is működött keményen. Szeretem, ha érzelmileg megmozgat egy történet, és ez itt megtörtént.

Hősnőnk, Poppy, aki nem egy átlagos lány, hanem a kiválasztott, a Szűz, akinek szinte minden tilos, és csak pár ember beszélhet vele. Poppy az eszköz arra, hogy a felemelkedés megtörténhessen, és így halandókból természetfeletti, áldott emberek lehessenek, akik évszázadokig élnek. Poppynak különleges képessége is van, érzi más emberek fájdalmát, és csökkenteni is tudja azokat. Léteznek ebben a világban kravenek is, akik kvázi vámpírok, és ők akarják megtámadni az emberek világát, és egyre közelebb érnek a kastély-erődítményhez, amiben Poppy él. Eközben pedig a lánynak új testőre lesz, a lehengerlően szexi Hawke, akivel amúgy akkor smárolt, amikor titokban, álruhában kiszökött egy szórakozóhelyre…

No most a sztoriról nagyon alapvonalakban írtam, ennél többet nem is nagyon árulnék el. Ez Armentrout első high fantasy kötete, amit a felnőtteknek szánt. Nos, én úgy érzem, hogy pár erotikus jeleneten kívül ez inkább tűnt egy young adult történetnek, amivel nekem semmi gondom nincs. Maga a világépítés viszont most nem érződött annyira erősnek, mint az író korábbi sorozataiban. Sokszor éreztem azt, hogy túl sok mindent akar elmesélni túl hamar, mint amikor a papnővel tanulták az ország történelmét. Éreztem, hogy fontos, de valahogy nem ragadtak meg úgy az infók. Magát a világot emiatt sokáig hézagosnak éreztem, és a kirakós inkább csak a végére állt össze, de akkor azért már jobban.

Amihez Armentrout nagyon ért, az a karakterek és a romantika megalkotása. Poppy egy imádnivaló hősnő, akiért lehet drukkolni, és akivel könnyű együttérezni. Borzalmas lehet az élete, a rengeteg tiltás, hogy még egy udvarhölggyel sem beszélgethet csak úgy, ráadásul mindenért büntetést kap. Kifejezetten szerettem a barátságát Tawnyval, és a kételyt, ami ezt megmérgezte, hogy vajon akkor is barátkozna-e vele a lány, ha nem lenne neki kötelező. Úgy sajnáltam ilyenkor Poppyt. A herceggel való “kapcsolata” hátborzongató lett, a kezem ökölbe szorult tőle, és ahogy erről a helyzetről az író írt, az meglepően jó lett. Szinte éreztem a félelmet, a fájdalmat, a tehetetlenséget és azt a tüzet, ami ott lobog a lányban, és ami miatt annyira szerethető.

Hawke az a karakter, akiről oldalanként megtudjuk, hogy mennyire dögös, és aki emiatt magabiztosabb is az átlagnál. Jók a dumái, vicceseket mond, és nyilván alfahím, aki tökéletes testőri munkát végez, és azért csábításban sem utolsó. Naná, hogy Poppy beleszeret, de olvasóként engem most valahogy nem ragadott magával az álompasink. A romantikus jelenetek ettől még működtek, a kémia is erős volt a főhősök között, csak valahogy távol maradtam most a párosuktól. Sokat agyaltam rajta mi lehet az oka, és a kötet vége felé már rájöttem, és leginkább Hawke viselkedése, a tettei és a szavai miatt nem szimpi, humoros beszólások ide vagy oda. Nem lennék meglepve, ha a folytatásban érkezne meg az igazi főhős, mint a Tüskék és rózsák udvara sorozatban, mert valahogy Poppy mellé nem ezt a pasit tudom elképzelni. Ezzel együtt teljesen megértem, ha valaki Hawke-rajongó lett.

És ami a kötet izgalmait illeti… A második fele lett igazán erős. Az első párszáz oldal inkább felépíti a sztorit, de a labdát Armentrout később csapja le. Jöttek az izgalmas (harc)jelenetek, a csavar is akkor ütött be igazán, és noha már hamar látni lehetett, hogy mit is akar Armentrout láttatni, de annyi infót kaptunk a világról is, és Poppy is olyan jól reagálta le azokat, hogy nem tudtam még jobban beleszeretni a könyvbe. A folytatást is alg várom.

Értékelés: 9/10

Teljesen megértem, hogy miért lett ennyire népszerű ez a sorozat. Armentrout nagyon ért a figyelem fenntartásához, a karakterek megalkotásához, és bár idő kellett hozzá, de végül a világ is megmozgatott, összeállt a kirakós és mindent átértékelt bennem, erre pedig azért kevés történet képes. Ráadásul sikerült a vámpírokat olyan ügyesen beleírnia Armentroutnak a történetbe, amitől újra menővé váltak ezek a vérszívók, amiért jár a gratuláció.

Hogy tetszik a borító? Elképesztően gyönyörű. Csak ránéz az ember, és elakad a lélegzet. Ráadásul nagyon klasszul megjelennek rajta a főbb motívumok, mint a vörös falevelek, Poppy tőre vagy a nyílvessző. Egyszerűen imádom, na.

Kinek ajánlom elolvasásra? Azt hiszem leginkább Sarah J. Maas rajongóinak, és persze azoknak, akik szeretik a jó fantasy történeteket. Persze azt azért elmondom, hogy nem a Vérből és hamuból fogja megváltani a világot, de ha egy szórakoztató és jó könyvet keresel, ez tökéletes választás lesz.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kedvezménnyel! *