Könyvkritika: Elle Kennedy & Sarina Bowen – US: Mi (Ez a srác 2.)
A HIM – Ez a srác volt a kedvenc könyvem 2018-ban, egyszerűen lenyűgözött Jamie és Ryan története. Mielőtt elolvastam volna a második részt, újraolvastam az elsőt, hogy frissebbek legyenek az emlékeim. És hű, az első részt még mindig imádom, és éppen ezért mondom fájó szívvel: az Us – Mi bár nagyon jó regény, de az elsőt egy picikét jobban szerettem.
* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *
A folytatásban Jamie és Ryan immáron együtt él Torontóban. Jamie tiniket edz, de nincs könnyű dolga, mert az egyik munkatársa elég homofób és bunkó. Ryan tarol kezdőként a hokicsapatában, egyre sikeresebb, de nem boldog, mert úgy érzi továbbra is el kell titkolnia a párkapcsolatát, hogy a játékával foglalkozzanak és ne az orientációjával. A bujkálás azonban még nehezebb lesz, amikor a fölöttük lévő lakásba költözik Ryan kotnyeles és nagyszájú csapattársa, Blake.
No innen kitalálható, hogy mi adta a regény fő témáját: a bujkálás és annak nehézségei. Milyen hatással van egy párkapcsolatra az, ha csak a négy fal között lehettek együtt, ha vendég jön hozzátok, akkor úgy kell tennetek, mintha nem lennétek együtt, akár a vendégszobába vonulni el aludni. Meddig lehet ezt csinálni, mikor jön el az a pont, amikor annyira nehéz, és olyan magányos vagy, hogy talán a szerelem sem elég…
A szerzőpáros most elég komoly dilemmát állított a középpontba, és jó is, hogy erről beszéltek, mert ezt a nehézséget a világon rengeteg meleg pár éli át, és hiszem, hogy nekik ez a könyv nagyon sokat fog adni, mert nem csak magukra ismerhetnek, hanem láthatnak is egy lehetséges kiutat ebből a helyzetből. És ez jó, nagyon.
Viszont bármennyire is reális és jó az alaphelyzet, sajnos emiatt megváltozott a dinamika is. Az első kötet inkább volt vicces, szórakoztató és erotikus, némi komolysággal meghintve, míg ebben a kötetben a bujkáláson kívül előkerült például a nagyon komoly depresszió, és annak a leküzdésének a nehézsége is. És ezt is tök jól megoldották a szerzők, bár a végét kicsit hirtelennek éreztem, és nem feltétlenül realisztikusnak.
De egy biztos: ez a regény sokkal komolyabb, mint az első, és emiatt valahogy nehezebben volt fogyasztható. Nem éreztem azt az örömmámort olvasás közben, mert voltak lehangolóbb részletek, amiket bár hitelesen írtak meg, csak én számítottam másra. Szerencsére akadtak itt is vicces jelenetek, jó beszólások, az erotikus részek is felperzselték a lapokat. De mégis, valahogy más volt a tónusa a könyvnek. Lehet ott követtem el a hibát, hogy egymás után olvastam el a kettőt?
Azért azt hozzá kell tennem, a szerzőpárosnak jár a pacsi, mert a folytatásban tényleg reális, és nem mondvacsinált problémák kerültek elő, és ezek nagy részét tök jól lekezelte. Szerettem például a homofób munkatársas részt, mert nagyon jó példát mutatott itt Jamie, hogy van az a pont, amikor már nem szabad mindent benyelni és ki kell állnod magadért.
Érdekes volt betekinteni a profi sport világába is, különösen Wesley szemén át. Nyilván akkor vált a legérdekesebbé, amikor kiderült, hogy meleg, vártam is, mert hát, az első oldaltól egyértelmű volt, hogy ez meg fog történni. A reakciók hitelesek voltak, azon a bizonyos interjún pedig nem csak a Canning család szíve tört össze, hanem az enyém is.
Humor is volt azért, erről nagyrészt a kotnyeles szomszéd, Blake gondoskodott. Hát gyerekek, én imádtam ezt az idióta mamlaszt, a legtöbb mosolyt neki köszönhetem, egyértelműen jelenettolvaj volt a srác. Jamie húgát, Jesst is nagyon szerettem, amikor Jess és Blake pedig veszekedtek, na az zseniális volt. Alig várom a közös kötetüket, a Good Boy-t, amiben amúgy Wesmie is visszatér mellékszereplőként.
Értékelés: 9/10
Ez a rész teljesen más hangulatot árasztott, mint az első kötet, sokkal komolyabb volt. Ennek megvoltak a nagy előnyei is, például a témák, amikről mesélt nagyon fontosak, és jó, hogy „a köz elé” lettek tárva. A két főhős karakterfejlődése is tetszett, ahogy az is, hogy mennyire szerelmesek egymásba, és most aztán tényleg megállta a helyét a kérdés: mennyit bír ki a szerelem. Csak én valahogy más típusú kötetre számítottam, de azért így is majdnem tökéletes volt az élmény.
Hogy tetszik a borító? Nekem nagyon bejön, merész, szexi mégis visszafogott, a cím helyezése pedig mesteri. Bár a hokiütőt azért hiányolom.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha olvastad az első részt ezt se hagyd ki, hidd el, lesznek álombaillően tökéletes pillanatok is Wesmie között! 😉
US: Mi – Blogturné
-
Itthon is a végéhez ért Jamie Canning és Ryan Wesley lehengerlő története. A könyvről a Blogturné Klub négy bloggere mesél, egy szerencsés pedig meg is nyerheti a könyv egy példányát.
A történet egy pontján Wesley azért nem akarja még felvállalni a nyilvánosság előtt Jamie-t, mert tart tőle, hogy rásütik „a meleg sportoló” címkét ahelyett, hogy a teljesítményével foglalkoznának.
A mostani játékunk során olyan LMBT sportolókról találsz képet, akiknek szintén nem volt egyszerű a coming out. A feladatod, hogy beírd a rafflecopter doboz megfelelő sorába, hogy melyik sportoló van a képen.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js10.05. – Sorok Között
10.06. – Hagyjatok! Olvasok! blog
10.08. – Csak olvass!
10.10. – Angelika olvas
