Könyvajánló: Róbert Katalin – Halld a szív szavát
Róbert Katalin a legújabb regényében ezúttal a sokunk által imádott Aladdin történetét dolgozta át. Az új verzió már napjaink Budapestjén játszódik, és nincs benne természetfeletti szál. Az ötletet nagyon szerettem, kíváncsi voltam rá, hogy miként oldja meg az író az átiratot.
* Elolvasnád? Csapj le rá most! *
A történetnek két főszereplője van: a tizenhét éves vidéki Dini, aki szegény családban nőtt fel, nem a legjobb körülmények között. Egyetlen támasza unokatestvére, Abu. Jázmin egy gazdag lány, gyerekkora óta színészkedik, akárcsak az édesanyja, aki már elhunyt, az apjával pedig rossz a viszonya. Jázmin utálja az életét, elege van a sztárságból, és inkább állatorvos szeretne lenni.
Jázmin egy nap álruhát ölt, és úgy találkozik Dinivel. Kialakul köztük a szikra, Dini pedig úgy dönt, hogy jelentkezik egy szabadulószobás tévés tehetségkutató játékba, hogy újra láthassa „Jázmint”, és a fődíjat megnyerve megváltozzon az élete. Eközben pedig Jázmin is azon küzd, hogy kitörjön a keretek közül, és önmaga lehessen.
A két főhős közül Jázmin került hozzám közelebb. Imádtam, hogy az író belecsempészte a feminista vonalat a történetbe, gondolok itt például arra, amikor a gonosz menedzsere, Sáfár undorító beszólásokat nyögött be (pl. egy nő ne beszéljen), a történet pedig szépen végigvitte azt, ahogy Jázmin megtalálja a saját hangját, elkezdi követni az álmait. Szerintem nagyon szép üzenetet közvetített itt az író, hiszen még ha nehéz is, akkor is ki kell állnunk magunkért, azért, amit akarunk. Jázmin emellettt végtelenül szimpatikus és karakán szereplő volt, nagyon megkedveltem őt.
Dini egy vidéki fiú, akit leginkább csak sajnáltam a történet során. Borzasztó nehéz múltja van, amikor ellátogattunk hozzá a kis falujába, ott derült ki igazán, hogy mennyire nehéz a helyzete. Nagyon sajnáltam őt, és leginkább emiatt drukkoltam neki, hogy megnyerje a valóságshowt. A karakter azért jópárszor volt szerethető is a maga módján, csak időnként voltak olyan elszólásai, mint amikor ferde szeműzte a kínai szereplőt a narrációban, amitől nehezebb volt, hogy igazán megszeressem, de pl. szerencsére ő is fejlődött, később már a lány nevét, a Nórit használta.
A két főhős között kicsit rapid szerelem érzésem volt a kötet elején, pláne ha arra gondolok, hogy részben Jázmin miatt milyen komoly döntést hozott meg Dini. Viszont ahogy egyre több közös jelenetük lett, annál inkább éreztem azt, hogy ők mennyire összeillenek és kiegészítik egymást. Tetszett, ahogy jobbá teszik a másik életét, és idővel a kémia is izzott köztük, a romantikus jelenetek andalítóan jók lettek. A kötet végén lévő titok-szál is jól lett bevezetve, Jázmin reakciója különösen pazar lett.
Érdekes volt az, ahogy a tehetségkutató műsorok természetéről olvashattunk. Gondolok itt arra, hogy mekkora trauma lehet hirtelen ismertnek lenni, hogyan facsarja ki a sztárgépezet az embereket, és egyáltalán, mi zajlik a kulisszák mögött. Nagyon hitelesnek érződött minden, az író le is nyilatkozta, hogy sokat beszélgetett olyan szerkesztőkkel, akik valóban ilyen műsorokon dolgoznak. Szerintem tök fontos az, hogy megmutassuk mi is zajlik a háttérben, mekkora lelki teher tud lenni egy ilyen műsor.
És hogy működött a könyv retellingként? Szerintem jól, én úgy érzem, visszakaptam az Aladdin hangulatot a szegény, de nagyratörő fiúval, és a gazdag, és az életét a kezébe akaró venni lánnyal. Egyetlen dolog zavart, mégpedig a nevek, néhol elég erőszakosnak érződött, mint a Dzsí nevű szerkesztő esetében, vagy Abunél, ami az Abigél beceneve volt a történetben. De ez tényleg csak apróság, mármint, a név-kérdés, hiszen hangulatában és történetvezetésében én úgy éreztem, hogy megkaptam az Aladdin-hangulatot, méghozzá úgy, hogy nem lett másolat, hanem úgymond „megállt a saját lábán„, ami egy retellingnél szerintem az egyik legfontosabb.
Értékelés: 8/10
Magával ragadó és könnyedén olvasható történet, ahol a női főszereplőt különösen a szívembe zártam, és idővel Dinivel is megbarátkoztam azért. Retellingként is jól működött, a romantika is aranyos volt, és külön pacsi, amiért a feminista jegyek sem maradtak ki a könyvből.
Hogy tetszik a borító? Én terveztem, szóval lakat a számon.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a retelling történeteket és/vagy Róbert Katalin korábbi regényeit, ezt se hagyd ki!
* Elolvasnád? Csapj le rá most! *
-
Könyvhétre érkezik Róbert Katalin legújabb regénye, Halld a szív szavát címmel. Ennek örömére a Blogturné Klub bloggerei belevetik magukat a VarázsÉlmény valóságshowba, hogy végigkövessék Dini és Jázmin kalandjait ebben az izgalmas, magyar közegbe ágyazott retellingben.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a regényt, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott kötet egy példányát. Mostani játékunk során arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismeritek az Aladdin meséket és filmet. Minden állomáson olvashattok egy idézetet, nektek pedig nincs más dolgotok, mint kitalálni, kitől származik, majd a karakter nevét beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
“Ha almát nyúlsz le tolvaj vagy, ha a hatalmat akkor államférfi.”
09/04 Szaffi polca – Interjú
09/06 Dreamworld – Idézetek
09/08 Spirit Bliss Sárga könyves út – Asszociációs játék
09/10 Sorok Között – Borítók
09/11 Hagyjatok! Olvasok! – Borítótervek
09/13 Kelly & Lupi olvas
09/15 Szaffi polca
09/17 Sorok Között
