Tudjátok, vannak azok a könyvek, amikből elég az alaptörténetet ismerni ahhoz, hogy rögtön felrepüljön a kívánságlistára. Na a Folsom nálam ilyen. Ebben a disztópiában ugyanis Amerikában már csak 12 nemzőképes férfi maradt, akik szexrabszolgaként dolgoznak, a feladatuk, hogy benépesítsék az országot napi 2-3-4 aktussal. Az egyik ilyen aktus során viszont főhősünk, Folsom beleszeret Gwenbe, és az érzés kölcsönös.
* Elolvasnád? Szerezd be a könyvet itt! *
Oké, az aktust megelőzi egy rövidke találkozó Gwen és Folsom között, és hát, érezni, hogy vibrál köztük a kémia, Gwen pedig azon kevesek egyike, aki valóban emberként bánik Folsommal, nem pedig egy élő szexbabával, aki majd jól teherbe ejti. Meg kell mondjam, a párost nagyon szerettem, együtt és külön is imádnivalóak, komplexek és jól felépítettek voltak. Olyan szerelem volt az övék, amiért az első perctől csak drukkolni lehet. Tarryn Fishertől meg ugye ez szokatlan, jó hatással volt rá az írótársa, Willow Aster.
Nekem a szívem szakadt meg attól, amit Folsom átél. Olyan érzékletesen átjött az, hogy egy idő után az állandó szexbe is beleun az ember, hogy mennyire vágyott a szerelemre, a családra, az állandóságra. Úgy szerettem azt, ahogy mindez rezonált Gwen vágyaival, aki tényleg nem szeretett volna mást, csak boldog lenni. A páros pont ezért működött olyan jól, mert igazán összeillettek ők ketten.
A legnagyobb kérdés bennem olvasás előtt az volt, hogy milyen lesz a világ, amiben a történet játszódik. Mert alapvetően tök izgalmas, hogy csak 12 nemzőképes férfi éljen egy Amerika-méretű országban. (Ami a sztori idején 12 régióból áll) Az írók világépítése érdekes, az elképzeléseik dettó. Sok kérdésemre kaptam választ, és nagyon szerettem például a gondolatot, hogy ellentétben például az Eve of Men szerzőitől, itt a transzneműség is szóba került, ahogy a világ, és a benne élő emberek életének sok-sok szelete is kiderült, a sok-sok apró érdekesség kapcsán, amiket megosztottak a szerzők.
Alapvetően sikerült tehát jól átadni a világot, és idővel kiderült az is, amit az elején furcsának hittem, hogy miért nem mesterségesen zajlik a megtermékenyítés, ami első blikkre sokkal hatásosabbnak érződött. Világépítés kapcsán egyértelműen az volt az érzésem, hogy kaptak egy erős szerkesztőt és/vagy bétát, aki minden apróságra rákérdezett, és így bele tudták építeni. Persze, az információadagolás nem volt a legjobb, sok fontos infó a megértéshez csak későn érkezett, de a kötet végén el tudom fogadni az érveiket. (Azt hittem az elején belekötök majd az értékelésemben a világépítési dolgokba).
A legjobb a könyvben egyértelműen az üzenete. Eddig a férfiak világát éltük, a sok háborút, a nők elleni elnyomás sajnos ma is állandó. A könyvben viszont ugye fordul a kocka, és a megmaradt 12 nemzőképes férfi éli át a poklok poklát. Nagyon érdekes volt az, ahogy erről folyt a párbeszéd, ahogyan Gwen lassan ráébredt, hogy Folsom tulajdonképpen egy szexrabszolga, mert nincs lehetősége arra, hogy más életet éljen, hogy abbahagyja ezt a munkát. Morális kérdésként előkerül például, hogy jobbnak kell-e lennie a nők korszakának, mint amilyen a férfiaké volt, vagy egyetlen ember boldogsága fontosabb-e, mint a közjó, amit az elnyomása szolgál. És ezeket a kérdéseket nagyon jól körbejárták.
A legnagyobb problémám a könyvvel az volt, hogy a főhősöket nem éreztem aktív cselekvő személyeknek. Ide kerülnek, meg amoda, történnek velük dolgok, de nem tesznek sokat azért, hogy előremozdítsák a saját életüket, a saját sorsukat. A háttérben cselekvő emberek azok, akik mozgatják a szálakat, a főhőseink meg csak vannak. Képzeld el Az éhezők viadala második-harmadik részét úgy, hogy Katniss nem csinál semmit, csak végrehajtja amit a 13. körzet kér tőle, de nincsenek önálló gondolatai, tettei és tervei. Fura lett volna. Na a Folsom főhősei így tettek.
Értékelés: 8/10
Egy disztópiába oltott erotikus-romantikus történet a Folsom, aminek a legfőbb értéke az, hogy szórakoztatja és elgondolkodtatja az embert, miközben nem kicsit lehet drukkolni a főhősöknek. Érdekes világot alkotott meg a szerzőpáros, és minden hiba ellenére nagy élvezettel olvastam a könyvet. Alig várom a folytatást!
Hogy tetszik a borító? Figyelemfelkeltő, az biztos, a modell is helyes rajta, nekem csak ez a póz furcsa egy kicsit.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha kíváncsi vagy mi történne, ha csak 12 nemzőképes férfi lenne az országban, mindenképpen olvasd el. Ó, és ez a kötet más, mint Tarryn Fisher korábbi írásai. Itt tényleg szerethetőek a főszereplők, egyiket sem vágnád képen!
* Elolvasnád? Szerezd be a könyvet itt! *
-
Willow Aster és Tarryn Fisher jóvoltából hamarosan megjelenik a Folsom c. könyv a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. A történet egy disztópikus világba kalauzolja el az olvasót, ahol a világ fennmaradása már csak az utolsó 12 nemzőképes férfi közbenjárásán múlik.
Az egyedi világfelépítésű és izgalmas könyvről a blogturné három bloggere is elmondja a véleményét. Ha szeretnétek megnyerni a könyv egy példányát, kövessétek a turné állomásait és játsszatok a kiadó által felajánlott példányért.
Tarryn Fisher tollából már több regény is megjelent hazánkban, így mostani játékukban az ő könyveiből fogunk idézni minden állomáson. A feladat, hogy megfejtsétek melyik könyvéből származik az idézet, és beírjátok a könyv címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
“Az élet kizárólag döntésekről szól – állapítom meg. Jókról, rosszakról és önzőekről.”
06.20. Könyvvilág
06.22. Sorok Között
06.24. Kelly és Lupi olvas