A tavalyi olvasmányaim közül egyértelműen a Tükörlelkek volt az egyik legnagyobb kedvencem., egyszerűen imádtam. Éppen emiatt voltam iszonyatosan kíváncsi a folytatásra.

Azt nem mondanám, hogy nem tetszett a második rész, de az első kicsit közelebb áll a szívemhez. Volt pár olyan döntés, amin csak pislogtam nagyokat, és ebben a kötetben Kriszti sem került olyan közel a hozzám. No de kifejtem bővebben!

A sztorit ott folytatjuk, ahol az előző rész véget ért. Orsi totál depressziós, mert szakított Olivérrel, eközben pedig próbál segíteni a barátnőjén, Esztin, aki komoly bulémiával küzd. Kriszti élete sem fenékig tejfel, közeleg ugyanis a felvételi jelentkezésének a határideje, emiatt egyre több a konfliktusa a szüleivel és a pasijával, Kornéllal is, aki mindenáron azt szeretné, hogy Kriszti Pesten tanuljon tovább.

No, kezdjük a fekete levessel. Kriszi ebben a részben számomra nagyon a Mary Sue karakterség határán billeggett. Azt nem mondom, hogy átbillent, de sajnos kicsit közel volt hozzá. Túlontúl tökéletesnek lett ábrázolva, jellemhibát tulajdonképpen csak nehezen lehetett benne találni, emiatt azonosulnom is nehéz volt vele.

Az általa felmerült problémák viszont nagyon fontosak voltak. Leginkább a továbbtanulási mizérián voltunk. Tizennyolc évesen döntenie kellett, miközben a szülei az egyik, a pasija pedig a másik irányba lökdöste. Hasonlót szerintem minden kamasz átél, aki előtt nyitva van a továbbtanulás lehetősége. Hová menjen, mit tanuljon, mennyire merjen bátor lenni, milyen szempontokat vegyen figyelembe. A továbbtanulási mizéria nagyon jól és hitelesen lett átadva.

Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy a kötet során Kriszti valahogy végig báb maradt számomra a továbbtanulását illetően. Nem éreztem azt, hogy a meghozott döntése igazán a sajátja lett volna, sokkal inkább azt, hogy kellett egy segítő kéz, különben nem merte volna meglépni amit kellett. Ez picit számomra illúzióromboló volt, elvártam volna, hogy magától merjen lépni, mert van annyi kurázsi a lányban. Szerencsére később már javított a leányzó, pláne amikor meg kellett védenie a döntést. Ott szerettem meg igazán.

Kriszti részénél külön érdekes volt a távkapcsolat kérdése, a nehézségek bemutatása és a rengeteg szenvedés, az áldozatok meghozatala. Fájóan hitelesnek érződött az egész, úgy hiszem, nagyon sokan tudtak ezzel azonosulni. Viki felbukkanásait is imádtam, és egyre jobban érzem, hogy olyan szívesen olvasnék egy önálló kötetet Viktorról, mert a srácnak bőven lenne mit elmesélnie.

Összességében bár nem volt rossz Kriszti szála, de nálam ebben a kötetben egyértelműen Orsi nyert. Tragédia fejezetei bombasztikusan jók voltak, alig vártam már, hogy odaérjek, és őt olvashassam. Nagyon gyönyörű személyiségfejlődésen ment át a lány, és olyan tragédiákat és nehézségeket élt most át, amik tényleg, igazán felnőtté tették.

Imádom, ha a karakterfejlődést ennyire érzékletesen és szépen tudja ábrázolni egy szerző. Papp Dóra tökéletes munkát végzett, a két könyv során gyönyörűen látható, hogy miben, miért és miként változott Orsi, hogyan lett egy lázadó tiniből egy olyan lány, aki képes volt rendbe tenni nem csak a saját, hanem a legjobb barátnője életét is. És az, hogy végül mert nyitni az emberek felé egy külön plusz pont.

Az Eszti és Orsi közti barátságot is imádtam ám, pláne azt, ahogy Orsi képes volt fékezni magát, fejlődni és jobbnak lenni csak azért, hogy Esztinek jobb legyen. Egyszerűen élvezet volt mindezt átélni. Eszti problémái nagyon valósak voltak, remélem, hogy sok olvasó tudott tanulni Eszti esetéből.

Orsinál a romantikus szálat is nagyon szerettem. Olivér imádnivaló srác, nem csoda, hogy meg tudta szelidíteni Orsit. Jó volt kicsit többet látni a magánéletéből is, jobban hallani a családi problémáit, mert ezek mind jobbá tették a karaktert, még inkább megmutatták, mennyire csodálatos fiúról van szó.

Paul is központi alak volt, és hozzá volt fűzhető a kötet egyik legnagyobb rejtélye, amit iszonyúan imádtam, és persze minden mást is, ami az esethez volt köthető. Sajnáltam ám a szereplőket, de külön örültem annak, hogy akadt jó pár pozitívum is. Mint Orsi osztályfőnökének és az osztálytársainak a viselkedése, vagy éppen az a gyönyörű kapcsolat, ami Orsi és Paul között kialakult.

A regény lezárásaként tulajdonképpen kiderült a kötet címe is, hogy miért éppen Tükörlelkek Orsi és Kriszti. Előtte kaptunk jó pár közös jelenetet, amiket gyönyörűség volt olvasni. Alig vártam már, hogy végre ne utálják egymást és elkezdjenek barátkozni. Amint ez megtörtént, és a két szál összeért, hát iszonyúan tudtam ujjongani. Az a jelenet, ahol Orsi levelet ír Krisztinek, és ott töpreng, hogy mit küldjön el, na az például telitalálat.

Viszont a bedobott ötlet amivel végül zárult a kötet számomra kicsit illúzióromboló volt, a mexikói telenovellákban láttam hasonlót tinikoromban. Kár érte, mert szerintem enélkül valahogy hitelesebb és szerethetőbb lett volna a lezárás. Persze, így sem volt rossz, akadt jó pár gyönyörű jelenet, amiket jó volt olvasni, csakhát…

Értékelés: 8/10

A Tükörlelkeket továbbra is nagyon fontos könyvnek tartom, amit szerintem érdemes lenne a legtöbb tinédzsernek elolvasnia. Sokat tanulhatnak belőle az életről, a harcról, önmagunk szeretének a fontosságáról, és így tovább. Orsit nagyon megszerettem, öröm volt olvasni minden fejezetét. Krisztinél kicsit most rezgett a léc, de sebaj, összességében így is élvezet volt a könyv.

Hogy tetszik a borító? Jól mutat a polcon a kék és a lila gerinc egymás mellett.

Kinek ajánlom elolvasásra? Szívem szerint mindenkinek. Ez egy fontos és szerethető könyv(sorozat), érdemes esélyt adni.