Már a tavalyi Aranymosáson felfigyeltem erre a regényre, hiszen már akkor is nyilvánvaló, hogy Pippa Kenn letarolja majd a mezőnyt – és így is lett. Megérdemelten győzött és azóta várom, hogy végre elolvashassam. Abszolút nem okozott csalódást a sorozat első része, sőt, kíváncsian várom a folytatást. Tetszettek a leírások, örültem, hogy több szereplő is narrált nekünk, viszont utóbbi hordozott önmagában némi problémát, hiszen volt, ahol nehezen tudtam megkülönböztetni őket a hasonló gondolkodásmód és szókincs miatt. Utóbbi írói szempontból nagyon necces, mert iszonyú nehéz e/1-ben több személyt úgy narrálni, hogy mindegyik más legyen. Itt meg lett oldva a feladat, de néhol éreztem bibit, ez azonban nem vont le semmit a könyv értékéből. Visszatérve a szókincsre, ezt leginkább Rubennél éreztem. Ő elvileg nem olyan olvasott, mint Pippa, mégis ugyanolyan széles szókinccsel rendelkezik, az ilyenek is kijöttek a sokszoros narráció miatt. De tényleg ennyi, amit „”hibaként”” felróhatok, és ez igazán semmiség.

YA regénnyel van dolgunk, egy posztapokaliptikus jövőben az emberiséget egy, a terroristák által kifejlesztett szintetikus vírus fertőzi meg. Azok, akiken génmanipulációt végeztek túlélik, akikbe pedig életkapszulát ültettek, elvegetálnak, és idővel vérszomjas sápadtakká válnak, akik az emberiség életére törnek. Az események kirobbanása után járunk – ha jól rémlik 150 évvel, 2200 körül, – amikor is már nem maradt sok ember. Pippa az édesapjával él egy erdei, elszigetelt házban, de a férfi meghal, a lány pedig öt évig egyedül él, teljes magányban. Nem sokkal a tizenhetedik születésnapja után találkozik egy vándorral, aki egy jóképű srác. Közösen kell eljutniuk az utolsó emberi kolóniára, hogy megvigyék a szörnyű hírt, egy hatalmas sápadt horda tart feléjük, akik mindent elpusztíthatnak.

Az első könyv tulajdonképpen ismertetés volt, felvázolta az alap szituációt, és bemutatta Pippa és Ruben szerelmének a kialakulását. Nagyon tetszett a világ érzékletes ábrázolása, nagyfokú utánajárásról és fantáziáról tett ezzel tanúbizonyságot az írónő. Sikerült úgy bemutatni azt a posztapokaliptikus világot, hogy közben egy másodpercre sem jutott eszembe az, hogy ez csupán fikció. Simán el tudok képzelni egy ilyen jövőképet, és pont ez tette az egészet reálissá, bármennyire is szomorú lenne egy olyan világban élni. Különösen tetszett Ruben és Pippa lassú egymásra találása, és az a „road movie” is jó volt, ahogy a Kolónia felé vették az útjukat. Plusz amit még mindenképp kiemelnék, az a filmszerűség. Simán el tudnám képzelni a vásznon ezt a filmet, és az egészben az a legszomorúbb, ha Kemese Fanni amerikai lenne, és ez a könyv ott jelenne meg, akkor már olvashatnánk a filmadaptáció híreit… Mindegy, ne szomorkodjunk, a lényeg az, hogy érkezik majd a folytatás, „A viharszívű Mya Mavis” címmel. Kíváncsian várom, addig is érdemes ellátogatnotok Fanni blogjára.

Értékelés: 9/10
Habár nagyon tetszett a regény, néhány aprócska hiba feltűnt, de ismétlem, ez nem von le semmit az élvezeti értékéből. Szívből ajánlom nektek elolvasásra a teljes könyvet, érdemes megvennetek, mert egy nagyon jó regényről van szó.