Ellenségekből szerelmesek románcot keresel? Megtaláltad. Ha szereted ezt a trope-ot, akkor a Heartless Hunter lesz az egyik legnagyobb kedvenced, ebben biztos vagyok. Velem legalábbis ez történt, az első oldaltól az utolsóig magával ragadott a könyv, pedig én nem rajongok annyira az E/3-as történetekért.

Egy olyan világban járunk, ahol két éve lezajlott egy sötét forradalom, a boszorkánykirálynőket megölték, és most az Új Köztársaság katonái keresik, és gyilkolják a túlélő boszorkányokat. A férfi főhős, Gideon is egy ilyen katona. Az egyik legsikeresebb. A női hősnőnk pedig egy rejtőzködő boszorkány, aki bíbormoly álnéven próbálja megmenteni a boszorkányokat.

A könyv legnagyobb erejét a macska-egér játék adta, amit Gideon és Rune nyomott le egymással. Gideon sejti, hogy Rune lehet a bíbormoly, de nincs rá bizonyítéka. Rune tudja, hogy Gideon gyanakszik rá, de információkat akar kiszedni belőle, így mindketten eljátsszák, hogy kedvelik egymást, az érzelmeik viszont egy ponton túl kezdenek igazivá válni. Még úgy is, hogy ők egymás legnagyobb ellenségei – amit mindketten tudnak is. Na ilyen felütéssel ne imádjak egy könyvet?

Egy dolog nehezítette az olvasmányélményt: hogy szeress bele egy olyan srácba, akinek az az életcélja, hogy boszorkányokat öljön? Hogy akár 13 éves kislányokat lógasson fel és véreztessen ki? Nagyon nehéz volt megszeretnem Gideont, még akkor is, amikor kiderültek az indítékai. Ami nyilván fájdalmas volt, és néhol érthető, és a könyv jól bemutatta, hogy a boszorkányok se ártatlan virágszálak, de eközben mégiscsak gyilkosságokról van szó.

Rune viszont pont az ellentétje Gideonnak, ő az a lány, akit már az első perctől szeret az ember, akinek ezerrel drukkol, mert annyira bátor, okos és úgy sajnáltam őt amiatt, ami a nagymamájával történt. A barátait, Alexet és Verityt is kedveltem, az író nagyon erős mellékszereplőket vonultatott fel a történet során. És igen, nyilván Gideon is baromi jó karakter volt a maga módján. Az, hogy egyedi, az kétségtelen.

Szeretem, amikor egy könyv elgondolkodtat. Amikor a lelkembe fészkeli magát, és arra sarkall, hogy minden nézőpontot ezerszer átrágjak. Még jobb, ha ezt úgy teszi, hogy közben nem válik didaktikussá, és nem érzem azt, hogy több akar lenni annál, ami. Nekem ezt az érzést is megadta ez a történet, és már csak ezért is nagyon szerettem.

„Rune felpillantott. Egyenesen egy éppen olyan fekete és jeges szempárba, mint a feneketlen óceán.
Gideon Sharpe.”
* * *
„– Ha nem kívánnám a halálodat – szólt Gideon hangja, halkan, közvetlenül a füle mellől – Szinte már csodálnám a ravaszságodat.”

Értékelés: 10/10

A világ felépítése is kifejezetten erős lett, nagyon jól átjött ez az éra a gyönyörű ruhákkal, a diktatúrával, az ellentétekkel, és a hatalmasok közé ragadt szegény emberek kilátástalanságával. De mindez mit sem ért volna, ha nem működik ennyire a kémia a főhősök között, ha nem lett volna ennyire izgalmas ez a macska-egér játék köztük. Mit is mondhatnék még, a falat kaparom a folytatásért.

Hogy tetszik a borító? Nekem a Maxim kiadós változat van meg (lásd fejlebb), és nagyon szép élőben is, imádom a molylepke kidolgozottságát és a színeit is.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek, aki szereti az ellenségekből szerelmesek történeteket.