Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

The Legacy – Íme 8 kedvcsináló idézet az új Off-Campus kötetből

Magyarul is megjelent Elle Kennedy új regénye, a The Legacy: Az örökség. Már volt szerencsém elolvasni, és én nagyon szerettem, imádtam bepillantást nyerni a kedvelt főszereplőpárosaink életébe.

Az értékelésemmel hamarosan érkezem, addig is, íme nyolc kedvcsináló idézet, hogy ti is lássátok, micsoda kincs vár rátok!

#1

„. Garrett a kezét a szívére szorítva hallgat. A reakcióján felbátorodva belehúzok.
– Nincs más, akivel szívesebben lennék, mint veled. Senki mással nem akarok dugni. Imádom minden porcikádat, és alig várom, hogy életünk hátralevő részében meztelenül…
– Állj! – szól közbe Garrett. – Letértél az ösvényről. Ez így túl szexcentrikus. A szexnek nincs helye a lánykérésnél.
– Tiltakozom – jelentkezik Logan. – Szerintem legyen még szexesebb!
– Ne hallgass rá!
– Több szexet! – vitatkozik Logan.
– Kevesebbet! – vág vissza Garrett.
Oda-vissza pattog a szemem kettejük között. Már lüktet a halántékom. Ez így nem megy. Nem tudom, hogy fogom ezt valaha is összehozni. Nem vagyok jó a romantikus ömlengésben.”

#2

„– Amikor Allie megszüli az első gyereketeket, mi bemutatjuk az új kutyánkat, akit rólad nevezünk el. És amikor a gyereked felnő, lediplomázik, és eljegyzi a szerelmét, akkor az esküvőjén szívrohamot színlelek az első sorban.
Logan meglepetten ingatja a fejét.
– Basszus, Tuck totál szociopata. Mindig mondtam, hogy a vörösek nem komplettek.
Garrett összegörnyedve röhög.
– Jó, átjött az üzenet – motyogom.
– Biztos, Di Laurentis? – villant rám hátborzongató mosolyt Tuck.”

#3

„Az egyetemi barátok elvesztése az élet egyik legszomorúbb elkerülhetetlen velejárója, de közben szerencsés is vagyok, mert sokan közülük most is mellettem vannak.”

#4

„Alexander pirospozsgás arcára és kifejezéstelen szemére nézek.
– A szemétláda! – mordulok fel. – Vágod, hogy gyorspostával adatta fel Grace-szel? Ez konkrét árulás.
– A legdurvább árulás.
Mindketten a babára meredünk. Egyikünknek sem akaródzik hozzányúlni. Tudom, hogy én nyitottam ki ezt a groteszk Pandora-szelencét, amikor megvettem Alexandert Jamie-nek, de hányszor kell még emiatt bocsánatot kérnem? Miért küldözgetik folyton vissza ezek a szociopaták?
– Nem hiszem el, hogy Logan így kicseszett velünk – csikorgatom a fogaimat. – Azok után, hogy megdicsértük a farkát.
– Megdicsértük? – sóhajt fel a menyasszonyom.
– Ja, mintha neked nem jött volna be a látvány.
– Na, jó, bejött – von vállat megadóan. – Mrs. Logan szerencsés asszony.”

#5

„– Tetszik?
Ahogy Alexander gúnyos, piros szájára nézek, meghűl a vér az ereimben, de a kislány kedvéért hatalmas műmosolyt erőltetek az arcomra.
– Imádom – felelem Jamie-nek.
„Kinyírlak titeket” tátogja mellettem Garrett a szülőknek, és a hüvelykujját elhúzza a nyaka előtt.”

#6

„– Kifogyott a benzin – jegyzi meg Logan, ahogy a fűtés kileheli a lelkét.
A sárga angyal sehol, és nincs több benzin.
– Még mindig áll az ajánlatom, hogy a halálom után megehetsz – biztosítom. – Ennyire szeretlek.
Logan felsóhajt.”

#7

„Amikor újra megcsókolom, a testünk összeolvad, és a nyakamba fonja a karját. Úristen, de hiányzik, amikor úton vagyok! Tudtam, hogy a profi hokis karrier kemény meló, de arra nem számítottam, hogy ennyire rossz lesz, valahányszor el kell szakadnom Grace-től.
– Utálom, hogy megint el kell menned – suttogja a számba.
Ezek szerint ugyanarra gondolunk.”

#8

„Felemeli az állam, és megcsókol, közben úgy markolja a fenekemet, mint aki hónapok óta nem látott nőt. Mohó szájába nevetek.
– Csak pár órát voltál börtönben.
– Igen, de más ember lettem. El sem tudod képzelni, miket láttam.”

  • A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Elle Kennedy Off-Campus sorozatának ötödik részét The Legacy – Az örökség címmel. Igazi ráadás kötetet kaptak a rajongók, ami évekkel a sorozat befejezése után játszódik. Mind a négy páros életébe bepillanthatunk, vajon hogyan küzdenek meg a valódi felnőtt élettel. Ha szívesen olvasnád a regényt, kövesd az állomásokat és a játék megfejtéséért cserébe megnyerheted a könyvet a kiadó felajánlásában.

  • Az Off-Campus sorozat idézeteiből válogattunk, az a feladat, hogy ismerd fel melyik részből ollóztuk az idézeteket! Minden rész számításba jöhet, akár kétszer is! A könyv címét várjuk beírni a Rafflecopter doboz megfelelő sorába!
    Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

    “– Te vagy az utolsó gondolatom lefekvés előtt, és az első, amikor reggel kinyitom a szemem. Te vagy az igazi.”

    a Rafflecopter giveaway

  • 04.23 Kelly és Lupi olvas
    04.25 Angelika blogja
    04.27 Könyvvilág
    04.29 Ambivalentina
    05.01 Sorok között – extra
    05.03 Sorok között

Könyvkritika: Elle Kennedy – The Legacy: Az örökség (Off-Campus 5.)