Idén tavasszal jelent meg magyarul A madár és a kard duológia második kötete Amy Harmon tollából. Akárcsak legutóbb, a magyar borítót most is én tervezhettem meg. Összesen három tervet prezentáltam a kiadó felé, amiből végül elfogadásra került a könyvön is látható borító.
Az első variációmban egy harcosabb jelenetet mutattam meg, amiben bizony a hősnő megmutatja, hogy vele jobb nem szórakozni. A madár motívum is megjelenik a borítón, akárcsak az első rész esetében.
A második verzió egy, az első részhez hasonlóan lágy tónusú borító, amiben a hősnő inkább nyugalmat áraszt, bennem legalábbis ilyen érzés van, ha ránézek. Nagyon szerettem ebben a képben a ruha esését, és a benne rejlő izgalmat is, alulról ugyanis mintha égne a ruha.
Persze mindig, amikor terveket csinálok, van egy kedvencem, aminek a győzelmében reménykedem. Most ez a hátulról futós lány volt, mert annyira gyönyörű ez a ruha, az esése, a póz. A borító színeit is nagyon szeretem így, és külön plusz pont, hogy a lány arca nem jelenik meg a borítón, mert sokan ezt nem szeretik.
Végül a kiadó vezetője is a kedvenc tervemet választotta ki, de történt egy kis változás. A kiadó grafikusa ugyanis eltüntette a madarakat, amit egy picit sajnálok. Az viszont jó ötlet volt, hogy a borító tetején lévő színorgia le lett csökkentve, mert így sokkal inkább egymás mellé lehet tenni az első és a második kötetet.
Bízom benne, hogy a borító láttán a ti kedvetek is megjön Amy Harmon könyvének az elolvasásához!
A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Amy Harmon A madár és a kard krónikái sorozatának második részét A királyné és a gyógyír címmel. Ebben a részben Kjell sorsát követhetjük, aki üldözőbe veszi csapatával a volgárokat, útja során megmenti Sashát, egy különös múltú Látó lányt. Nagyon mások ők ketten, innentől azonban mégsem tudnak elválni egymástól. Ha olvasnád ezt a remek történetet, játssz velünk és akár meg is nyerheted a regényt a kiadó felajánlásában.
A madár és a kard krónikái sorozat szörnyei a félelmetes volgárok, mostani játékunkban minden állomáson hasonló szörnyeket idézünk meg. A feladat keresni egy-egy olyan könyvet, amiben jellemzően szörnyetegként szerepelnek a megadott fantasy lények. A választott könyvcímet írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába. Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
Keress VÉRFARKAS szereplős regényt!
04.28 – Kelly&Lupi olvas
04.30 – Sorok között borítós extra
05.02 – Utószó
05.04 – Fanni’s Library
05.06 – Csak olvass! A madár és a kard
05.08 – Csak olvass! A királyné és a gyógyír
05.10 – Veronika’s Reader Feeder