Home Könyvkritika Könyvkritika: Kerri Maniscalco – Kingdom of the Wicked: Gonoszok királysága

Könyvkritika: Kerri Maniscalco – Kingdom of the Wicked: Gonoszok királysága

A Gonoszak királysága az egyik legnépszerűbb regény a Tiktokon ezért nagyon kíváncsi voltam rá. Általában az ilyen sikerkönyvek teljesen lenyűgöznek, itt viszont azt éreztem hogy nem tudtam igazán beleszeretni a történetbe, és ennek az oka a főszereplője volt.

Az egész könyv során végig olyan érzésem volt, hogy “én ezt egyszerűen nem hiszem el.” Tudjátok amikor a hősnő annyira ostoba, hogy csak pislogsz hogyan maradhat életben. Emília még csak 18 éves, ideges és bosszúszomjas, és csak úgy ész nélkül megy előre, nincsenek tervei, az ereje sem túl nagy, egy ponton még a védelmező krétáját se viszi magával, hogy védőmágiát rajzoljon maga köré, ha netán bajba kerülne az öngyilkos küldetése során. Azt mondtam már, hogy valaki folyamatosan olyan boszorkányokat gyilkol meg éjszaka, mint ő?

De ez még hagyján, mert Emília szája hatalmas: beszól a pokol halhatatlan és több ezer éves démonhercegeinek, úgy beszél velük, mintha a fenekéből rángatta volna ki őket, lazán nekimegy olyan hatalmas démonoknak, akiktől a pokol urai is tartanak, és a listát sorolhatnám. Eközben pedig megy a kibeszélés az olvasónak, hogy “én, Emília rettenthetetlen vagyok, meg legyőzhetetlen, és mától még erősebb, még jobb leszek“, aztán meg az esetek többségében vagy a vak szerencse, vagy valaki más menti meg az életét…

Dehogy a konkrét történetről is meséljek végre… A hősnőnk a 18 éves Emília, akinek az élete fenekestül felfordul, amikor kegyetlenül meggyilkolják az ikertestvérét, Vittoriát. A holttest mellett pedig ráadásul ott találja Haragot, a pokol egyik hercegét. Emília egy varázslattal végül magához köti a herceget, és így is vele együtt próbál utánajárni hogy ki és miért ölte meg a nővérét, és nem is sejti hogy mibe tenyerel, különösen mert rossz varázsigét mormolt el…

A kötet legnagyobb erőssége kétségkívül a világ építése volt. A 18. századi Olaszországban, pontosabban Szicíliában járunk, Emília és a családja boszorkányok, de mindezt titkolják, hiszen boszorkányvadászok is járják a vidéket. Az ikrek már korán hallották a történeteket a pokol hercegeiről, de nyilván nem hitték el így most Emíliának szembesülnie kell azzal, hogy minden, amivel riogatták gyerekként, igazából a valóság. És igen, itt is előjött a Dumbledore-szindróma, ugyanis szerencsétlen Emília kábé tényleg semmit nem tud, a nagymamája is 0-24 titkolózik előle, ami kissé idegölő volt.

Emília karaktere egyszerre állt hozzám közel, és egyszerre taszított. Egyrészt a nagyon megértettem őt, amiért bosszút akar állni hiszen a testvéred halála borzasztó lehet, és közöttük tényleg nagy volt a szeretet. Annyira sütött a lapokról a szeretete a testvére iránt. Emellett tényleg egy szimpatikus és kedves lány volt Emília, csak kissé buta, amiről nem csak ő tehet, hanem a családja is. És azért a főzős jelenetek, és a lány mániája a receptek iránt elképesztő volt.

A pokol hercegeinek a bemutatása viszont zseniális lett. Bár nem kaptunk sok időt velük, de mindenki mély benyomást tett ránk. Legjobban az tetszett, ahogy a hatalmuk megnyilvánult Emília kínzásában, tök érdekes volt, nem is ilyen reakciókat vártam. Illetve, nagyon szerettem minden infót, ami itt kiderült, a világépítés tényleg zseniális volt, a hercegek kétértelműsége pedig zseniális lett.

A férfi főszereplő, Harag karaktere csillagos ötös, leginkább az hogy Emília szemén át láthattuk, hogy mennyire beleszeretett a lányba, és hogy milyen erősen próbálja ezt tagadni nem csak a lány, hanem még saját maga előtt is. A közös jeleneteik nagyon édesek és aranyosak voltak, izzott közöttük a kémia, és tök jók voltak a vitáik is. Olyan jól átjött az is, ahogy Harag már az elejétől óvni próbálja a lányt, és érdekes volt az is, ahogy Emíliában végigéltük azt, hogy megbízhat-e vajon a pokol egyik hercegében, hiszen ő mégiscsak az a gonosz, akitől egész életében óvták őt…

A könyvet pedig végigkísérte a nyomozás, amiben Emília próbált utánajárni annak, hogy ki ölte meg a testvérét, és ki öli sorra a boszorkányokat a városban. Mindez elég érdekes volt, és nagyon kíváncsi voltam már a végére, hogy ki is a tettes. Egyszer már kitaláltam a megoldást, de aztán más nyom felé vitt, így ez a megoldás tök jól működött, és az indítékok is jók voltak a végén. Na és annál a bizonyos jelenetnél jött elő leginkább, hogy Emília mennyit változott a könyv során, és emiatt hiszem el azt, hogy a második részben már olyan badass lesz, mint amilyennek itt akarták őt eladni.

Értékelés: 7/10

Azt érzem, hogy a könyv nem aknázta ki az benne rejlő összes lehetőséget Plusz ha Emília egy kicsit is okosabb lett volna, akkor sokkal élvezhetőbb és egyedibb lehetett volna ez a történet. Szerencsére Harag karaktere, és az olasz tájak, ételek, plusz maga a világ és a két főszereplő közti kapcsolat felhúzta annyira a könyvet, hogy azt mondhassam, nem bánom, hogy elolvastam.

Hogy tetszik a borító? Aláírom az eredeti borító sokkal szebb és eredetibb, de sajnos a kiadó azt most nem tudtam megszerezni. Ezzel együtt nekem a magyar borító is tetszik szerintem szép és passzol a könyvhöz.

Kinek ajánlom elolvasásra? A fantasy könyvek és Olaszország szerelmeseinek.

  • A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából megjelent a TikTokon is közkedvelt Kingdom of Wicked – Gonoszok királysága könyvsorozat első része.

    Gyertek és kövessétek a blogturné állomásait és ismerjétek meg jobban ezt a démonian elbűvölő könyvet! Sőt, ha játszotok tiétek lehet a könyv egyik példánya!

  • A gonoszok királyságában a pokol hét hercege uralkodik, ebből néhányan a könyvben is nagyobb szerepet kapnak. A játékban nincs más dolgotok, mint név alapján kitalálni az adott herceg mit ural.

    Segítségként, a Fények lámpásának osztályozása szerinti nevekhez tartozó megfejtést kérjük.

    Minden állomáson másik nevet találtok és a Rafflecopter dobozban, a megfelelő állomáshoz be kell írni melyik bűnnel kísért az adott démon.

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

    Mivel kísérti az embereket Sathanus?

    a Rafflecopter giveaway

  • 04.13 Insane Life
    04.15 Kelly és Lupi Olvas
    04.17 Sorok Között
    04.19 Kelly és Lupi Olvas – extra állomás