Első látásra szerelem volt a Párválasztó-sorozat. Az alapkoncepció és ez a gyönyörű borító hamar betalált nálam is, a történet kibontásával sem akadtak különösebb problémáim. Persze, tudom, elvakultan szeretem, a szemem előtt lebeg a rózsaszín köd, így simán előfordulhat az is, hogy amikor pár év múlva újraolvasom, már nem fog ennyire tetszeni a széria. Meglehet.

Most azonban imádom, méghozzá nagyon. Éppen ezért is örültem annyira, hogy a Gabó Kiadó megjelentette a két megjelent kisregényt is, méghozzá egy kötetben. Nagyon kíváncsi voltam már rájuk, leginkább azért, mert jó lett volna jobban megismerni Maxon és Aspen személyét, nem csak annyit, amit America szemein át láttunk a srácokból.

Mielőtt kitérnék a történetre, ki kell fejeznem némi csalódottságot. Sajnálom, hogy az alapból gyönyörű borítókat ennyire összefirkálta a magyar kiadó. A második kötettől kezdve egyre nagyobb betűkkel van rajta a cím, és a sok felesleges információ. A legdurvább a Párválasztó-történetek borítója, amin majdnem Ámerica szemébe vág ugyanazon információ („1 herceg, 1 palotaőr, 1 lány”) ami lejjebb lóbetűkkel ott van, kivéve az, hogy lány… Persze nem látok bele a háttérbe, nem tudhatom, milyen szerződést kötött a kiadó az ügynökséggel, de akkor is sajnálom, hogy a borítók eredeti szépségét megcsorbítva, egy kissé túlinformált külsők jutottak nekünk. A belső tartalom azonban csillagos ötös, ahogy a fordítás minőségére sem lehet panasz. Az pedig, hogy magyarul is elolvashattam a trilógiát, hatalmas boldogság.

Szóval, a Párválasztó-történetek. Nekem A Herceg tetszett jobban, leginkább azért, mert odavagyok Maxonért. Jó volt egy kicsit jobban belelátni a kulisszák mögé, és az ő szemszögéből is visszaidézni azokat az eseményeket, amiket egyszer már átéltünk ugyan, csak akkor Ámerica nézőpontjából. A leginkább azonban az újdonságok tetszettek, mint A Párválasztó előtti készülődések, vagy Daphne felbukkanása.

Azt nem mondom, hogy ez a kisregény sok újat adott volna hozzá Maxonhoz, csak egyszerűen érdekes volt hallani a herceg gondolatait. Azt korábban is tudtam mennyire fontos számára a Párválasztó, és mennyi nehézsége akad az apjával, de így, az ő nézőpontján át szembesülni vele, egyszerűen felemelő volt. Az Ámericával lévő közös jelenetek pedig, höhö, így talán még nagyobbat ütöttek, mint anno.

A Palotaőr sem volt ám rossz, sőt, ott leginkább azt értékeltem, hogy jobban megismerhettem a személyzet munkáját, és azt a bonyolult mechanikát, aminek köszönhetően a palota teendőit ellátják. Aspen valahogy nem a szívem csücske, talán mert túl tökéletesre ábrázolta az írónő, míg Maxonnak azért vannak hibái. Aspen meg olyan, na, szóval az a tipikus „ilyen jó ember nincs is”. Valahogy ezt bizonyította az ő része is. Viszont, azt egy pillanatig sem mondhatom, hogy ne lett volna izgalmas. Sőt. Tényleg imádtam belelátni a palota működésébe, és a szobalányokkal történt beszélgetéseiket is csíptem.

A kisregény elolvasása előtt kicsit tartottam attól, hogy mivel E/1-et használt benne Cass, mindenütt „Ámericát” fogom hallani. Szerencsére ez nem történt meg, Maxon választékos, kifinomult beszédének köszönhetően az ő részében abszolút „őt hallottam”, ami szuper. Aspen már kicsit hasonlított Ámericához, de egy helyről származnak, együtt nőttek fel, naná, hogy néhol ugyanúgy fejezik ki magukat. Stílus szempontjából tehát nálam jól vizsgázott az írónő.

A két kisregény elolvasása amúgy nem ad hozzá túl sokat a történethez, mármint, kerek egész a trilógia enélkül is. Viszont, az elolvasását mindenképpen ajánlom, mert sok olyan apró nüanszot nyújt, ami miatt kerekebbé válhat a Párválasztó lenyűgöző világa, és amiknek kapcsán egy kicsikét jobban megérhetjük a karaktereket. Például azt, miért habozott XY és miért jött össze valakivel ZZ. És hogyan, miként és így tovább. Mivel megismerhettük a srácokat is, a döntéseik, a tetteik valahogy egyértelműbbé váltak a szememben. És ez a legnagyobb előnye a Párválasztó történetek-nek.

Értékelés: 10/10

Más számot nem is adhatnék rá. Nagyon örülök, hogy elolvashattam ezt is. Egyben szomorkodom is, mert most aztán tényleg búcsút kell vennem a Párválasztótól. Persze, tudom, ősszel Amberly Királyné Párválasztójáról is érkezik egy kisregény The Queen címmel, ami remélhetőleg itthon is megjelenik majd, de az más lesz. Az nem Ámericáról fog szólni, és azon karakterek közül, akiket megszerettem, csak Amberly lesz ott. Persze, várom azt is, de egyben szomorúan búcsúzom Maxonéktól. Legutóbb a Harry Potter végénél éreztem ilyen „ürességet”. Tényleg nagy a szerelem 🙂