Könyvkritika: Ali Hazelwood – Eszméletlen szerelem

Be kell valljam, kicsit féltem ettől a könyvtől. Nagyon sok helyen láttam olyan véleményeket, hogy ez a regény nem annyira jó, mint az író előző műve. Nos, én ezt most megcáfolom, ugyanis sokkal  közelebb áll ez a történet az én szívemhez, mint A szerelem képlete. De persze ízlések és pofonok!

A történetünk főszereplője egy Bee nevű lány aki éppen megkapná álmai állását Houstonban az űrközpontban. A probléma viszont az, hogy a vezető partnere az a srác lenne, aki az egyetemen a nemezise volt.  Levi volt az egyetlen ember aki folyton szemét módon viselkedett vele, és megtépázta a lány önbizalmát. Végül Bee elfogadja az állást, és innen kezdődnek el a bonyodalmak.

Ali Hazelwood most is nagyon ért ahhoz, hogy a könyvét  lehetetlenné tegye. Hihetetlenül olvasmányos a stílusa és jó horgokat helyez el a történetben, amitől olvasása során mindig olyan érzésem van, hogy ezerrel pörög a cselekmény, ráadásul az érzelmi húrokat is jól pengeti, akár romantika, akár a karakterek személyiségének a fejlődésén keresztül.

Az olyan történetek mindig is közel álltak hozzám amikben erősen megjelenik a feminizmus. Nos itt erre kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett az író. A főszereplő ugyanis egy titkos Twitter csatornát üzemeltet amin a tudományos világban jelenlévő problémákat beszéli ki, és ezzel teret ad a tudományos világban kifejezetten elnyomott nőknek arra, hogy kifejtsék véleményüket.

Van például egy kifejezetten nagy harc a könyvben ami arról szól hogy milyen módon kerülnek felvételre az a különböző képzésekre a diákok, és hogy ez a mostani módszer mennyire hátrányosan érinti nemcsak a nőket, hanem az egyéb pénz nélküli diverz embereket is. Ráadásul ez a felvételit már idejétmúlt, és nem a megfelelő készségeket analizálja ki. Hazelwood az utószavában ki is fejti hogy ő is mennyit szívott ezzel a vizsgával, és itt is megerősítette, hogy ő elsőkézből tapasztalt meg mindent a tudományos világ kapcsán, amiről a történet szólt.

Sokszor akadtam ki amúgy az igazságtalanságokon. Gondolok itt például azokra a jelenetekre, amikor csak Levi megerősítése és tekintélye után kezdték el tisztelni Bee-t, mint vezetőt, aki amúgy okkal kapta meg ezt a kinevezést, a szakterületén egy igazi zseni, de mivel ő egy nő, ezért az alapvető tisztelet sajnos elmaradt a munkatársai részéről… Ezeket a helyzeteket Bee nagyon jól lekezeli, és ebben megmutatja azt is nekünk olvasóknak hogy mi ellen és miért kell küzdeniük.

Szóval, nekem ez a könyv azért tetszett jobban, mint A szerelem képlete, mert itt nemcsak a romantikán és a karakterfejlődésen volt a hangsúly, hanem rengeteg egyenjogúsági kérdés feszegetett az író. Persze nehogy képzeljétek el hogy csak ezen van a hangsúly, és ne lenne élvezhető a története, mert az abszolút nagyon klassz. Egyszerűen csak adott egy női karakter, akinek az író megmutatja a karrierjében lévő nehézségeit, amivel könnyű azonosulni, ugyanis munkahelytől és életszituációtól függetlenül tapasztalnak sajnos ilyet az emberek.

Azért hogy a főszereplőkről is beszéljek,  Bee egy nagyon szerethető és kedves karakter, az a típusú lány, akivel nagyon szívesen összebarátkoznál, mert jópofa, vicces és kedves.  A testvérével való kapcsolatát, és a telefonbeszélgetéseiket is kifejezetten szerettem, és kábé sírva röhögtem rajta, akárcsak amikor a legjobb barátja, Rocio is ott volt az adott jelenetben. Haláli az a csaj.

Érdekes volt Bee kapcsán a gyökértelenség érzése is. A szülei halála után ugyanis Bee országról országra járt az ikertestvérével, más-más rokonoknál. Nem volt egy állandó anyanyelve, állandó otthona, ami mély sebeket okozott benne, és ezeket a sebeket most kezdi el igazán feldolgozni. Mindennek a folyamata érzékletesen és jól lett bemutatva.

Levi volt az a srác, akit a könyv elején nagyon utáltam, leginkább a “miért viselsz ilyen ruhát az irodában, Bee” jelenetnél, és azt a könyv végére se bocsájtottam meg neki, hiába lett megmagyarázva. Ezzel együtt később már én is belezúgtam a srácba, mert jó szövetséges volt, és annyira szerettem a Bee-vel közös jeleneteit a kötet második felében, ráadásul a macskája is haláli volt.

Visszatérve még a Twitterre,  imádtam, hogy a könyvben emiatt folyamatosan szerepelt Marie Curie, ugyanis Bee összehasonlította kettejük életét. Rá is döbbentem, hogy a radioaktivitáson kívül milyen keveset tudok Marie Curie-ről, pedig sokkal többet kellene, mert annyira nehéz élete volt, de sose adta fel az álmait, és mindig tepert a céljaiért, akárcsak Bee. Az ilyen példaképek kellenek az életben. Az viszont elszomorító, hogy Marie Curie óta bár eltelt száz év, még mindig nem olyan könnyű a nőknek a tudományos világban boldogulnia, mint a férfiaknak…

Értékelés: 10/10

Azon kevesek közé tartozom, akinek Az eszméletlen szerelem sokkal jobban tetszett, mint A szerelem képlete. Mindez leginkább a feminista vonal miatt, plusz jó volt a könyv végére behozott rejtélyes csavar is. A két főszereplő között pedig sistergett annyira a kémia, hogy a romantikus részeket is megszeressem. A humoros jelenetekért pedig ezer köszönet.

Azt hiszem mostanra simán kijelenthetem, hogy Ali Hazelwood simán megérdemli azt a hype-ot, amit a TikTokon és egyéb közösségi médiás platformokon kap. Alig várom, hogy újra olvassak tőle! regényét.

Hogy tetszik a borító? Nagyon cuki. szeretem. hogy ez most rózsaszín. Jók rajta a minták, és a szerelmespár is tök cuki, plusz egy jó jelenetet tagadtak ki a könyvből.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek, aki hozzám hasonlóan szereti a romantikus és egyben feminista történeteket.

Könyvkritika: Ali Hazelwood – A szerelem képlete