Home Könyvkritika Könyvkritika: Rachel Burton – Könyvesbolti ​karácsony

Könyvkritika: Rachel Burton – Könyvesbolti ​karácsony

Vannak olyan könyvek, amiknek elég ránézni a borítójára és megtudni a címét ahhoz, hogy az ember olvasni akarja. A Könyvesbolti ​karácsony is ilyen, és szerencsére nem okozott csalódást, sokszor csalt mosolyt az arcomra, és sikerült némi karácsonyi hangulatot is csepegtetnie a lelkembe.

A történet főszereplője Megan, régen Londonban élt és egy könyvkiadónál volt szerkesztő, de a férje halála után hazatér Yorkba, ahol átveszi a családi könyvesbolt vezetését. Megan gyászol, lelkifurdalása van a férje halála miatt, eltaszítja magától a férfiakat is, szakmai szempontból is fél tovább lépni. Három év gyász után viszont dedikálást szervez egy Booker-díjra jelölt híres írónak, Xander Stone-nak, akivel korábban találkozik is, és nincs jó első benyomása. Aztán szépen, lassan, felfedezik, hogy igenis éreznek valamit a másik iránt…

Amit a legjobban élveztem a kötetben, azok a karakterek voltak. Nehéz témákat boncolgatott Burton, ugyanis elveszíteni azt, akivel azt hitted együtt fogod leélni az életed, nem egyszerű, akár elhuny az illető, akár csak úgy dönt, már nem akar együtt élni veled. Érdekes volt hogyan ragadta meg a gyászt két oldalról Burton, miként mutatta meg azt mindkét főszereplőnél, hogy ez milyen hatást gyakorol a saját, és a környezetük életére is, és mennyire nehéz az újrakezdés, a randizás, esélyt adni, hogy akár megint összetörjön a szíved.

A két főhős közötti kémia szerencsére remekül működött, lehetett drukkolni a párosuknak. Nem is tudom mit szerettem jobban. Azt, amikor vitáztak egymással, vagy amikor a romantikus könyvekrőrl beszélgettek. Talán az utóbbit. Megannal pedig annyira egyet tudtam érteni abban, hogy nem kéne lenézni ezt a zsánert, és igenis sok élményt és szeretetet tudnak adni ezek a romantikus kötetek az embereknek, különösen a nehéz időkben.

Érdekes és bátor lépés volt Burtontől az is, hogy kicsit besározta Xander karakterét. Nem lett egy tökéletes könyves álompasi, bizonyos jellemvonásai miatt ő az a kategória, akinél az ember elgondolkodik, hogy akarjon-e vele kezdeni, mert lehet nagyon jó, és nagyon rossz vége is a kalandnak. Ez nem túl gyakori romantikus köteteknél, de persze, adott a lehetőség a jellemfejlődésre, Xander próbálkozott is, de annyira bejött az, hogy a pasi nem lett tökéletes, és így adódott némi izgalom is a végére, hogy tényleg összejönnek-e.

A könyvesbolt, mint helyszín nagyon hálás volt, és egyben kicsit el is szomorítottak az ott leírtak, hogy sorra zárnak be a (kisebb) könyvesboltok, és egyre kevesebb marad. Persze, érthető, online még olcsóbb is megrendelni, de kevés jobb dolog van, mint végigsétálni egy könyvesboltban, és látni azt a sok kincset. A romantikus könyvklub ötlete is tetszett, az üléseiket is csíptem, bár ez a viktoriánus (vagy milyen) karácsonyi báli ötlet nekem kicsit sok lett.

Értékelés: 9/10

A Könyvesbolti ​karácsony az a romantikus regény, ami szórakoztat, elfeledteti a hétköznapok nehézségeit, ad egy kikacsintást arról, hogy mennyire nem vagyunk egyedül a romantikus könyvek iránti rajongásunkkal, ráadásul még karácsonyi hangulatot is csepegtet. Tökéletes olvasmány azoknak, akik szeretik az ilyen típusú történeteket.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, de a kutyusnak Xander mellett a helye. Jajj, de imádtam azt a kutyát a könyvben!

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a romantikus karácsonyi filmeket, tegyél egy próbát ezzel a regénnyel. Ó, de klassz lenne, ha ebből is készülne egy adaptáció!

Könyvesbolti ​karácsony blogturné

  • Megan Taylor egy könyvesboltot vezet Yorkshire-ben, de a vidékre való költözés nem oldja meg férje elvesztésének fájdalmát. Egy véletlen baleset folytán beleszalad egy gőgös, ám szexi idegenbe, akiről kiderül, hogy egy felkapott író, és nemsokára nála mutatja be az új könyvét… Vajon Xander Stone kimozdítja a nőt a csigaházából?
    Tartsatok bloggereinkkel ezen az ünnepi blogturnén, és ne feledjétek, hogy egy mázlista olvasónk a turné végén meg is nyeri a könyvet a General Press kiadónak hála!

  • Történetünk egy könyvesboltban játszódik, de a könyvimádók nagy örömére a filmekben és sorozatokban is fel-felbukkannak kedvenc helyeink nem csak a regényekben. Minden állomáson találtok egy képet, ami egy olyan filmből/sorozatból származik, ahol a könyvek/könyvesboltok fontos szerepet játszanak a főszereplők életében. Találjátok ki a címeket és írjátok be a megfelelő rubrikába!

    (Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)

    a Rafflecopter giveaway

  • 8 – Betonka szerint a világ…
    11 – Sorok között
    14 – Kelly és Lupi olvas
    18 – Olvasónapló
    20 – Csak olvass!
    23 – Hagyjatok! Olvasok!