Bár elborzasztanak a felsejtett jövőképek, mégis imádom a cli-fi regényeket, amik megmutatják, hogy mi várhat ránk évtizedek, netán évszázadok múlva. Itt most 2160 környékén járunk, a világot már elárasztotta az óceán, csak a magaslati pontok, a hegyvidékek maradtak meg afféle szigetként, ahol a kevés túlélő ember még élhet.

Főhősünk, Myra egy édesanya, aki kislányával, Pearlel egy kis hajón él, halásznak, és a fogást cserélik be minden másra a piacokon a partok mentén. Myra emellett elkeseredetten keresi a másik lányát, Row-t, akit évekkel ezelőtt a férje rabolt el tőle. Az egyik kikötőhelyen a tudomására jut, hogy hol lehet Row, és úgy határoz, mindent elkövet, hogy eljusson az egykori Grönlandra, bármennyire is veszélyesek ott a viharos vizek, bármi is legyen az ára.

A világépítése a könyvnek félelmetesen tökéletes volt. Azért is volt durva az olvasása, mert ugye most történtek az áradások Nyugat Európában, emberek haltak meg a hirtelen jött víztől, és így még jobban láthatjuk azt, hogy talán mégsem akkora fikció a Tajtékzó világ, simán lehet, hogy még hamarabb is ez vár ránk, mint ahogy azt sejtenénk. És ezért így még durvább volt ez a könyv.

Márpedig az itteni világban senki sem élne szigeten. Tűpontosan lerajzolta nekünk az író, hogy egy ilyen katasztrófa után hogyan viselkedne az emberiség. Milyen gyorsan vágnánk sutba a demokráciát, mennyire hamar feltűnnének újra a kalózok, a régi betegségek, hogyan lenne ismét rabszolgaság és miként bizonyítanánk be, hogy ember embernek farkasa, és nem is a víz a legnagyobb gyilkos.

Számomra ez a regény mégis leginkább az anyaságról szólt. Arról, hogy anyaként meddig mehetünk el, hogy megmentsük a gyerekünket, mi az a határ, amit már nem szabad átlépnünk, mikor kapcsol be a lelkiismeretünk, és hogyan leszünk képesek elviselni azt. Myra ugyanis már a kötet elején rádöbben, azzal, ha tovább kutatja Rowt, akkor Pearl életét teszi kockára. Érzelmileg amúgy sem bír úgy a lány mellett lenni, ahogy kéne, Pearl többször is sír és panaszkodik, hogy „sose figyelsz rám„, és ezt a könyv jól átadja. És úgy imádtam Myra személyiségét, és azt is, hogy Pearl mennyire hasonlít hozzá.

Leginkább Myra érzelmeiről, és az anyaság kérdéséről olvashatunk a kötetben. Szerettem, ahogy az író végigjárta mindezt, és Myra múltjának a bemutatásával együtt jól érzékeltette azt, mit is jelent anyának lenni, pláne egy ennyire nehéz világban. Nem véletlenül mondja az egyik szereplő a halála előtt Myrának, hogy neked sokkal nehezebb, hiszen más az, ha csak saját magad miatt aggódsz, és más az, ha a gyerekeidért is kell.

Nem irigyeltem Myrát a kötet során, mert borzalmas döntéseket kellett meghozznia. Jól átjött azonban az, hogy egy anya ha igazán szereti a gyerekét, tűzön-vizen átmegy, és bármit elkövet, hogy célt érjen. Néhol nem értettem vele egyet, néhol úgy éreztem, Pearl-lel kéne foglalkoznia, aki ott van mellette. De nem is vagyok édesanya, hogy teljes mértékben megértsem azt, mi is zajlott le Myra lelkében.

Szerettem ám azt is látni, hogy még ilyenkor sem halt ki minden emberből a kedvesség és a segíteni akarás. A mellékszereplők karakterábrázolása is tök jó lett, leginkább Danielt kedveltem, különösen miután kiderült a háttértörténete. De minél több szereplő a múltjáról, annál inkább élő-lélegző karakterekké váltak, ráadásul a világot is sikerült jobbann megismerni. És ezek a kis színesek nagyon kellettek.

A legnagyobb problémám a könyvvel a lezárása volt, avagy, pontosabban az, hogy nem kaptunk normális lezárást. Tulajdonképpen ez nyitott vég, hiszen eljutottak ugyan a Völgybe, de már úton vannak a kalózok, és nincsenek elegen, hogy megvédjék magukat. Azt is mondták, hogy Row meghalt, de eközben senki se látta a holttestet, a kalóz szavának kellene hinni, tehát simán elhintették a reményt, hogy a kislány még él. Érzelmileg próbálta az író lezárni Myra szálát, de az elhintett remény miatt szerintem ez sem sikerült igazán. Úgy érzem magam, mintha egy sorozat első részét olvasnám, pedig ez egy stand alone kötet… És ezt nagyon sajnálom.

Értékelés: 8/10

Nagyon elgondolkodtató, remekül megírt könyv, ami félelmetesen jól megmutatja, hogy milyen lehet a világunk, ha már szinte mindent elöntött a víz. A középpontban mégis az anyai szeretet állt, és a kérdés, hogy mi mindent tennél meg anyaként a gyerekedért. Imádtam a könyvet, de sajnos a nyitott vég miatt nem tudom maximálisra értékelni, és ezt nagyon sajnálom.

Hogy tetszik a borító? Egyszerűen gyönyörű. Meglátod, és beleszeretsz, és élőben is álomszép. De a fenti borítókat is szeretem.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha nem zavar a nyitott vég, és szereted a cli-fi/disztópia regényeket, akkor ezt a könyvet se hagyd ki, mert szerintem nagyon fogod szeretni.