Elég kemény év végét tartogat a Könyvmolyképző Kiadó, ugyanis sorra jelennek meg a jobbnál jobbnak ígérkező könyvek. Ki is választottam 5 (vagyis 8 :)) olyan kötetet, ami felkerült a kívánságlistámra, és előbb-utóbb szeretnék elolvasni. Íme!
Elle Kennedy – Briar U 3 & 4 + The Good Boy
Idén nagyon kevés New Adult regényt olvastam, de szeretném majd pótolni az elmaradást, különösen mert a zsáner egyik királynőjétől három újdonság is érkezik magyaruk. Kennedy eddigi összes könyvéről kellemes emlékeim vannak, a Briar U-t pedig a feminista vonal miatt kifejezetten a szívembe zártam, így nagyon várom már, hogy visszatérjek Kennedy világába.
Jus Accardo – Transcendent – Felemelkedés (Touch 4.)
Bő tíz éve olvastam a sorozat első részét, de rögtön beleszerettem a karakterekbe, no és Kale-be. Hihetetlenül örülök, amiért a lezárás is megjelenhet végre magyarul. Kíváncsi vagyok, hogy miként ér véget Dez és Kale története, és milyen meglepetéseket tartogat számunkra a sztori. Azért azt sajnálom, hogy az író ilyen lassan írta meg a részeket, kissé megkoptak már az emlékeim, és gyanítom ezzel nem vagyok egyedül.
Az Időtlen szerelem és a Silber trilógia után számomra sem kérdés, ha kijön egy új Kerstin Gier kötet, akkor azt egyszerűen el kell olvasni. Ez a sztori pedig kifejezetten érdekesnek ígérkezik, hiszen ki ne érzett volna valaha úgy, hogy szeretné egy romantikus könyv lapjain találni magát?
A Grisa könyvekbe teljesen beleszerettem annak idején, az eredeti trilógiát is alig pár nap alatt olvastam ki. Nyikolaj lett az egyik kedvenc karakterem a sagából, így nagyon kíváncsi vagyok az ő történetére, na meg persze arra is, hogy mi történt Ravkával, miután Éjúr eltűnt a színről.
On Sai – Vágymágusok 3. A gyógyítók
Nem is tudom olvastam-e már gonoszabb függővéget annál, mint ami a Vágymágusok második részének a végén várt rám. Na ezek után gondolhatjátok, hogy várom már a folytatást is, különösen mert nagyon megszerettem ezt a nemeslányt, aki fiúruhába öltözve óvja meg a családja becsületét. (A drága hercegünkről már nem is beszélve! Meg a világról, a humoros pillanatokról… :))