Home Film és Sorozat kritika Könyv & sorozat ajánló: Vámpírakadémia (Richelle Mead)

Könyv & sorozat ajánló: Vámpírakadémia (Richelle Mead)

A Vámpírakadémia az egyik kedvenc könyvsorozatom, amit nyolc évvel ezelőtt nagyon gyorsan olvastam végig. Most, hogy a Peacock bemutatta a tv-sorozatot, az Agave Kiadó újra elhozta nekünk a Vámpírakadémiát, ráadásul kaptunk egy olyan gyönyörű borítót hozzá, amit ez a kötet végre megérdemelt.

Nemrég a tv-sorozatot is megnéztem, és meg kell mondjam, nagyon szerettem. A sorozat elég sokat merített a könyv világából, de persze nagyban át is szabta azt, például olyan apróbb mellékszereplők, mint Sonya Karp és a szerelme, Mikhail sokkal nagyobb szálat kaptak, mint a regényben, és a sorozat aktívabban mutatta be a társadalmi hierarchiát, a forrongást, a dampyrok és a morák között lassan feléledő feszültséget.

A szereposztást elég sok kritika érte sajnos, leginkább a Rose-t alakító színes bőrű színésznőt, de úgy érzem pont ő volt az, aki a legjobban hozta a szerepét: egyszerre tudott sebezhető, szeretetreméltó és vagány harcos karakter lenni, a kémiája pedig egészen szédítő volt Dimitrijjel. A könyvhöz képest szerintem Lissa is sokkal erősebb és szerethetőbb karakter lett, és Christian karaktere is jobban tetszett a sorozatban, mert aktívabb szereplőnek éreztem, aki tesz is a sorsa alakulásáért, ráadásul a szüleivel kapcsolatos szál kifejtése, és az utolsó részekben látható végső harc is elképesztő lett.

Persze mint minden adaptációt, ezt is úgy érdemes megnézni, ha el tudunk, és el is szeretnénk vonatkoztatni a könyvtől. Nem adja ugyanazt az élményt a sorozat, sok szálat elhagy a könyvből, például a gimis balhék és cicaharcok abszolút kimaradtak belőle, időrendben is mást mutat meg, és akadt pár dolog, amin fennakadt a szemöldököm, mint a média erős jelenléte, az elő tévés közvetítések és társai.

Ellenben maga a sorozat végig mozgalmas és “abbahagyhatatlan” volt, annyira izgalmasan vágták össze, hogy együltő helyemben több részt is megnéztem, mert kíváncsivá tett merre halad a történet. Imádtam látni ezt a diverz szereposztást, imádtam, hogy a könyvekkel ellentétben itt LMBTQ-történetszál is megjelenik, ráadásul a dampyrokat is jobban megismerhettük. És gyerekek, a ruhák amiket a sorozatban viselnek valami elképesztően szépek, sokszor csak ámultam és bámultam, annyira jó munkát végeztek.

Ha arra kéne válaszolnom, hogy a sorozat vagy a könyvek a jobbak, nem tudnék egyértelműen felelni, mert mindkettőt más miatt szeretek, mindkettőben vannak olyan értékek amiket elismerek és mindkettő elérte azt, hogy ne akarjak aludni, csak nézzem/olvassam tovább, mert annyira jó az alapanyag. Szóval, részemről a sorozat és a könyv is öt csillagos élmény.

2014 februárjában írtam a könyvről is egy értékelést, azt ide kattintva olvashatod el. A napokban újraolvastam a könyvet, és ugyanolyan klassz volt. Új értékelést most nem írnék, itt a régit megnézhetitek, pár dolgot azonban kiemelnék itt is a 2014-es írásomból. Íme!

Nem győzöm hangsúlyozni azt, hogy Mead mennyire csodálatos háttérvilágot alkotott meg. Itt nem csupán arról van szó, hogy X vámpír, XY meg nem az, aztán huss, nem lehetnek együtt. Ez a könyv sokkal komplexebb, mint amilyen az Alkonyat valaha is lenne. Mead ugyanis felépített egy ütős háttérvilágot, méghozzá a román és orosz mitológiából építkezve.

Mead világában kétféle vámpír létezik: a morák nem gyilkolnak, és a négy elem egyikét használva irányíthatják a tüzet, a levegőt, a földet vagy a vizet. A morák, és az emberek nászából született dampyrok ötvözik az emberek, és a morák legjobb tulajdonságait. Végül ők lesznek a morák testőrei, akik védelemre szorulnak, ugyanis akadnak gonoszok is. A strigákról van szó, akik a gyilkos vámpírok megfelelői. Nem viselik el a napfényt, nincs lelkiismeretük, gond nélkül megölnek bárkit. Ők a klasszikus vámpírmodell megfelelői. A világban pedig háború készülődik, a strigák ugyanis a morák vérére vágynak, hogy minél erősebbek lehessenek.

Az első kötet bemutatta ennek a remekül felépített világnak a szeletét, de elsősorban a főhősökre koncentrált. Rose, a testőr, és Lissa a mora-hercegnő a regény két főszereplője, akik a Szent Vlagyimir Akadémián tanulnak, hogy aztán megvédhessék önmagukat. Persze mindez nem megy bökkenőmentesen, mert Rose szabadszájú, vad természetű lány, eközben meg Lissa sebezhető, de ő is önfejűen tud viselkedni. A könyv már az elején tisztázza, itt bizony nagy a tét, életekről van szó, Rose komolyodása pedig a testőrséget illetően a végletekig hitelessé tette a számomra a személyiségfejlődésének a leírását.

Habár fontos szerepet kapott a szerelem is a regényben, mégis, sokkal inkább szólt a lányok barátságáról, és a világ bemutatásáról, mintsem a romantikus kapcsolatokról. Ettől is éreztem úgy, hogy ez más, ez jobb, mint a többi hasonszőrű regény.

Vámpírakadémia blogturné

  • Lissa Dragomir és Rose Hathaway kénytelen visszatérni a Szent Vlagyimir Akadémiára, ahol nem vár rájuk más, csak a viszálykodás és a rengeteg pletyka. Tartsatok bloggereinkkel, hogy megtudjátok, mi történik velük a vámpíriskola vaskapui mögött, de ne felejtsetek el játszani se! A turné végén megnyerhetitek az Agave Könyvek kiadó által felajánlott nyereménypéldányt!

  • Az Agave Könyvek kiadó rendkívül gondosan elérhetővé tette a könyv beleolvasóját, amely alapján válaszolnotok kell az állomásokon kihelyezett kérdésekre. Minden helyes válasz egy újabb esély a virtuális kalapban!

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Csak magyarországi címre postázunk.)

    Kin használja Lissa a bűbájos képességeit?

    a Rafflecopter giveaway

  • [Blogturné Klub] 17 – Függővég
    19 – Fanni’s Library
    23 – Sorok között
    27 – Spirit Bliss Sárga könyves út
    29 – Hagyjatok! Olvasok!