Szeretem Ellent. Szerintem ő az egyik legjópofább, legjobb humorú műsorvezető, akit még tisztelek is azért, amit a műsorával és a magánélete kapcsán elért. Mert tény, hogy az ő példamutatása miatt sokkal többen lettek nyitottak és elfogadóak, a poénjai pedig tényleg sok embert mosolyogtatnak meg naponta. Ilyen felvezetéssel naná, hogy a könyve is nagyon érdekelt.

Ám meg kell mondanom, kicsit bánom, hogy elolvastam a könyvet, mert csalódtam Ellenben. Olyan képet festett le a nőről, ami teljesen más, mint amit műsorvezetőként láthatunk tőle. Persze, arról is lehet szó, hogy sok poén szóban jön át igazán, amikor látjuk az arcát és érezzük a hangsúlyt, ami azért sokat elárul. Lehet, hogy írásban csak felháborít az a vicc, amit ha videón látnék, sírva röhögnék. Simán elképzelhető, hogy erről van szó, és én örülnék a legjobban, ha tényleg így lenne.

Nem szeretem, ha egy könyvre azt mondják, hogy termék. Rengeteg ember dolgozik azon szívvel-lélekkel, hogy az olvasó a kezében tarthassa a könyvet, amit a belé fektetett szeretet bőven kiemel a termék nexusából. És mégis…

Ellen könyvére nehéz nem azt mondani, hogy termék. Már eleve a keletkezési körülménye. Mondott valamit telefonon az ügynökének, aki félreértette, és azt hitte, Ellen új könyvet akar írni. Ő pedig megvonta a vállát, hogy miért ne. Ha már kettőt megírt, jöhet a harmadik. És akkor lett összetákolva ez. A termék minősítést erősíti még az is, hogy folytonosan arra utal, hogy vegyük meg a könyveit, ajándékba is jó, és csak vegyed, vegyed… (Mondom, ez élőben lehet vicces lenne, írásban sajnos kevésbé).

Ami a legszomorúbb, hogy olvasás közben végig úgy éreztem, hogy Ellen nem tiszteli az olvasóit. Az egész könyv volt 220 oldal, de több üres lap is volt benne. Három oldal például egy (gyenge) poén miatt. Olyan felkiáltással, hogy ez a gyerekeknek szól, bekerült több oldalnyi színező is háztartási kellékekről. Még egy-egy 140 karakter twitter üzenete is külön-külön kapott oldalakat. A tweetek amúgy nem zavartak volna, ha egy oldalon több is lett volna belőlük. De így elég fura.

Sajnos maga a könyv is egy káosz volt, és miközben olvastam, többször gondoltam arra, hogy „Ellen, te most szórakozol velem?” Egyszerűen összefüggéstelen volt, és hiányoltam belőle mindent, amit a hasonló könyvekből keresek. Alig akadt benne magánéleti szál, a szakmai kulisszatitkok is kábé tíz oldalt töltöttek meg. De legalább szóba került az American Idol, annak azért örültem. Sajnos több fejezet is unalmas volt, nem szólt semmiről, és az se lepne meg, ha a könyv felét nem is ő írta volna, hanem valamelyik marketingese agymenéseit olvastam volna. (Igen, tele volt a könyv kitalált és béna történetekkel, amiknek se füle, se farka nem volt).

Itt-ott azért felbukkant az, amit Ellenben nagyon szeretek. Némelyik fejezetnek volt értelme, és átadott több fontos üzenetet is, például arról, hogy mennyire fontos néha lelassulni, és csak élvezni az életet. Néhol pedig azért sikerült némi humort is belecsempészni, párszor tényleg kellemesen elmosolyodtam.

Értékelés: 4/10

Sajnos csalódtam a könyvben. Teljesen mást vártam: életrajzi elemeket, vicces háttérinfókat, kulisszatitkokat a sztárlétről, a műsorairól, és igen, bevallom, a magánéletéről is. Érdekeltek volna a gondolatai a világról, az életről, a családról, az LMBT jogokról, és így tovább. Ehelyett sajnos sok összefüggéstelen dolgot kaptam, gyenge poénokkal. Tényleg nagyon sajnálom, pláne mert nem szeretek lehúzó véleményt írni.

Hogy tetszik a borító? Semmi gond nincs vele, nagyon menő, akárcsak a hazai, keménykötésű kiadás.

Kinek ajánlom elolvasára? Hardcore Ellen rajongóknak.