Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Natalie Haynes – Ezer hajó

Már az Akhilleusz dala olvasása alatt is kíváncsi voltam arra, hogy vajon a nők miként élhették meg a trójai háborút. Milyen lehetett nekik látni, hogy a gyerekeik, férjeik, rokonaik halnak meg a szemük előtt, tudni, hogy ha Trója veszít, belőlük rabszolga lesz, függetlenül attól, hogy most ők királynék, hercegnők, nemesek vagy éppen közemberek…

* Elolvasnád a könyvet? Szerezd be a kiadótól! *

Natalie Haynes arra vállalkozott, hogy megannyi trójai és görög nő szemén át megmutassa, hogy milyen is a háború, ha nő vagy, mi történik a győztes és a vesztes fél oldalán, és egyáltalán, mi előzte meg magát a háborút. A mesélők között például Trója királynője, Odüsszeüsz felesége, Pénelopeia vagy éppen maguk a görög istenek. Ettől lesz igazán sokrétű a könyv, mert sok nézőpontot kapunk.

Maga az alapötlet szerintem zseniális, nagyon örülök, hogy ez így kitalálta Haynes. sok történetnél a szívem szakadt meg, már rögtön a könyv elején Kalliopé története egy igazi érzelmi hullámvasút volt, aki akkor menekült, amikor Trója már lángokban állt, és próbálta túlélni az éjszakát, miközben aggódott a családjáért, a szeretteiért.

Külön díjaztam olvasás során, hogy Haynes nem volt szívbajos. A háborút a maga kegyetlenségében mutatta meg, látatta, hogy milyen fizikai és lelki sérüléseket okoz ez mindenkinek. És bár a könyvet emiatt sokszor fájt olvasni, leginkább amikor a férfiak felsőbbrendűsége volt a téma. Mint Hekabé királynőnél, nála például csak lestem nagyokat. És ez a fiúközpontúság az egész kötetben jelen volt, és ott is kellett lennie, mert akkoriban sajnos akkor voltál valaki, ha volt fiad. Jajj de jó, hogy ez mostanra már megváltozott!

Talán ezért is, de az legkedvencebb novellám Klütaimnésztra története volt.  A központi témája a bosszú volt, a görög városállam királynéja ugyanis itt elhatározta, hogy a halott lányáért áll bosszút, és hű, a terv, a kivitelezés, a leírás, az anya karakterének az árnyalása egyszerűen mestermunka volt. De ugyanígy kiemelném Kasszandra történetét is, mert ennek a trójai hercegnőnek a jósképessége miatt tényleg nehéz élet jutott, és mindennek a fájdalmát és a magányát Haynes csillagos ötösre adta át.

Bármennyire is szerettem a könyvet, két dolog azért iszonyúan fájt benne. Az egyik az, hogy Akhilleusz és Patroklosz kapcsolatáról mint barátságról számol be, konkrétan Patroklosz még össze is fekszik az egyik női rabszolgával. Lehet az Akhilleusz dala teszi, de szar érzés volt csak barátként olvasni a párosról. És igen, tudom, hogy a történelem sem mondja ki egyértelműen, hogy most barátok vagy szeretők voltak, de éppen ezért volt lehetősége Haynesnek arra, hogy megmutasson egy oldalt, a választása pedig nem tetszett. Hát ez van.

A másik ami iszonyatosan zavart, az Odüsszeüsz utazása. A történet szerint a felesége, Pénelopeia állandóan leveleket ír Odüsszeusznak. Maga az ötlet csillagos ötös. Nagyon érdekelt, hogy milyen lehet a nőnek húsz évig egyedül igazgatni a királyságot, megbírkózni a gyerekneveléssel, a félelemmel, a haraggal, hogy mi lesz, ha a férje haza se jön. És így tovább… Na mindebből mit kaptunk? Saccperkábé semmit. A nő a leveleiben Odüsszeüsz utazásait, kalandjait írta le, úgy, hogy miket hallott a helyi dalnokoktól. Azt hittem eldobom a kezemből az e-book olvasómat. Ne kelljen már egy olyan könyvben, ami a trójai és görög nőkről szól arról olvasnom több tucat oldalt, hogy mi a franc történt Odüsszeüsszal a tengeren. Pláne, hogy azt már meg sem említette, hogy Hekabé túlélte-e az utazást.

Értékelés: 7/10

Örülök, hogy ez a könyv megszületett, mert igenis tetszik az alapgondolat, hogy megmutassuk, miként élték meg a trójai háborút a görög, és persze a trójai nők. Sok nő történetét imádattal olvastam a könyvben, emelem a kalapom az ötlet előtt, hogy miért is robbant ki igazán a háború. Kissé viszont csalódott vagyok, mert a könyv elég nagy részében Odüsszeüsz kalandjairól kellett olvasnom, ami nekem nagyon kilógott a koncepcióból. Elsősorban emiatt a pontlevonás, de azon fejezetek, amik a trójai és görög nőkről szóltak, nagyon tetszettek.

Hogy tetszik a borító? Imádom! A kék, az arany és a fekete váltakozása nagyon ötletes, a görög váza mintája is meseszép. Élőben is nagyon szép a kötet, pacsi a kemény borításért. Jól mutat az Akhilleusz dala mellett is.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a görög mitológiát és érdekel, hogy egy ókori háborút hogy éltek meg a nők, ne hagyd ki a kötetet. Plusz indíték lehet, ha olvasnál még Odüsszeüsz utazásairól is.

* Elolvasnád a könyvet? Szerezd be a kiadótól! *

  • A ókori görög történelem szerelmesei újabb nagyszerű regényt tarthatnak a kezükben. Mindannyian hallottunk már a trójai háborúról. Azt azonban nem tudjuk, mi lett a sorsuk azoknak a lányoknak, nőknek és asszonyoknak, akikre általában az események mellékszereplőiként gondolunk. Az Ezer hajó az ő szemszögükből meséli el a háború történetét. Tartsatok velünk, ismerjétek meg Natalie Haynes regényét és merüljünk el együtt a ebben a lenyűgöző történetben.

  • Ebben a játékban az ókori görög történelemre és kultúrára koncentrálunk. Minden állomáson találtok egy kérdés, nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni a helyes választ.

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    Hogyan jellemezhető a görögök vallása?

    a Rafflecopter giveaway

  • 06.05.: Sorok között
    06.08.: Csak olvass! (extra állomás)
    06.11.: Olvasónapló
    06.14.: Könyv és más
    06.17.: Dreamworld
    06.20.: Utószó
    06.24.: Fanni’s Library
    06.26.: Csak olvass! (értékelés)
    06.29.: Booktastic Boglinc

Könyvkritika: Madeline Miller – Akhilleusz ​dala