Lois Duncan több regényéből forgattak filmet, az utolsó elkészült adaptáció pedig a 2016-ban forgatott Sötét folyosók volt AnnaSophia Robb és Uma Thurman főszereplésével. A filmet végül tavaly mutatták be, többek között a hazai mozik is.
Sajnos ez a film is azok közé tartozik, amik inkább csak az alapkoncepciót és a karaktereket vettek át, de nem követik hűen a könyv történetét, sokkal inkább a saját útját járja a film. Ami azt illeti, a mozikban itthon és Amerikában is megbukott. Íme a trailer!
A film főszerepében AnnaSophia Robb tündökölt, a színésznő pedig egy interjúban hosszabban is mesélt a filmről. Többek között szóba került, hogy miben más horrorfilmben szerepelni, hogy itt mennyivel jobban kell ügyelni a testjátékra, mint más szerep esetében. Arról is szó esett, hogy Uma Thurman mennyit segített neki, és milyen volt egy olyan filmben szerepelni, amiben szinte csak nők játszottak.
Kiadtak egy nagyobb kulisszák mögötti videót is, amikben a kamerák előtt beszélnek a film sztárjai és a kreatív csapat is, ami az adaptáció mögött állt. A videó 27 perces, elég sokan megszólalnak benne. Ha valakit kicsit is érdekel, hogy mi áll egy film mögött, vagy mit gondolnak róla a szereplők, érdemes megnézni a videót.
A fenti videóban AnnaSophia Robb elárulta azt is, hogy nem tudott zongorázni a forgatás előtt, és a film kedvéért tanulta meg az alapokat. A sztori egyik kulcsjelenetében ugyanis Kitnek zongoráznia kell, alább ezt nézhetitek meg. A színésznő elárulta, hogy szeretné folytatni a továbbiakban a zongorázást.
A filmet természetesen a mellékszereplők is promózták. A lenti videóban Victoria Moroles, Rosie Day és Isabella Fuhrman játszott végig egy sötét dobozos kihívát, amiben nem látják, hogy mit érintenek, és ki kell találniuk mi lapul a dobozban. Jópofa 🙂
-
A Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg a Sötét folyosók című könyv, aminek a filmadaptációját hamarosan láthatjátok a mozikban. A történet főszereplője Kit Gordy, aki megpillantva új bentlakásos iskolájának épületét azt gondolja, hogy: ez a hely gonosz. Blackwood Hall fenyegető kinézete borzongató félelemmel tölti el, ráadásul kiderül, hogy csupán három diáktársával és három tanárral kell osztoznia a hatalmas épületen. Kövessétek bloggereinket a titokzatos Blackwood Hallba, és a turné végén megnyerhetitek a kiadó által felajánlott három nyereménykönyv egyikét!
A történet főszereplőjét akarata ellenére beköltöztetik egy bentlakásos iskolába, ahol furcsa dolgok történnek a diákokkal. A turné minden állomásán egy-egy olyan hős/hősnő nevét kell kitalálnotok a rájuk tett utalásainkból, akik szintén valamilyen borzongató helyzetbe kerültek, vagy akikkel paranormális dolgok történtek. Annyit segítünk, hogy magyar nyelven megjelent, rémisztő hangvételű ifjúsági regényekre gondoltunk; a ti feladatotok csak annyi, hogy a Rafflecopter megfelelő dobozába beírjátok a főszereplők nevét!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Hősünket a tervezett egyetemi kollégium épület helyett a nyomasztó B. kollégiumban szállásolják el, amely évekkel korábban egy elmegyógyintézetnek adott otthont. Új barátaival összefogva lemerészkednek az épület alagsorába, ahol felfedezik a bezárt épületszárny kanyargós, sötét folyosórendszerét, és nyugtalanító dolgokat tudnak meg arról, hogy mi zajlott egykor az intézet falain belül…
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js01/22 – Könyv és más
01/23 – Hagyjatok! Olvasok! (Borítómustra)
01/24 – Nem félünk a könyvektől
01/25 – Sorok között (Filmes extra)
01/26 – Hagyjatok! Olvasok!
01/27 – Nem félünk a könyvektől (TOP10)
01/28 – Spirit Bliss Sárga könyves út (Interjú)
01/29 – Sorok között
01/30 – Never Let Me Go