Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvajánló: Kae Westa – Főmarsall kisasszony

Sok mindent szeretek és élvezek Kae Westa könyveiben, de a leginkább azt, hogy minden könyvének lelke van. Csak úgy süt a sorok közül az, hogy mennyire szereti a történeteit, milyen fontosak számára a karakterek, és mindenét beleadta abba, hogy egy igazán jó regényt olvashassunk. Márpedig a Főmarsall kisasszony nagyon jó. Még azt is ki merem jelenteni, hogy ez az író legjobb könyve.

* Elolvasnád? Ide kattintva megrendelheted! *

A történet főszereplője egy fiatal árva lány, Rosenique. Hamar megtanulta, hogy csak magára számíthat, és szó szerint próbál túlélni a világban, amit mintha arra teremtettek volna, hogy eltapossa őt. Amikor megismer egy férfit, Zettét, beleszeret, és nem is sejti, hogy a fiú miket titkol előle, ráadásul a véletlen folytán Rose lesz Turgas isten kiválasztottja, különleges képességeket is kap, és nap mint nap bizonyítania kell a rátermettségét, ha életben akar maradni…

Bár a könyv akciódús volt, és mindig történtek benne izgalmas dolgok, mégis zömében Rose lelki világával foglalkozott. Miként lesz egy átlagos lányból egy Isten kiválasztottja? Hogyan vesz részt a küldetéseken? Miként tudja legyőzni azokat a bizalmi problémákat, lerombolni a szívét védő falakat, levetkőzni azt a mufurc viselkedését, ami egy kemény nővé formálta őt az utcán, koldusszegényen? Rose tipikusan az a karakter, akivel könnyű azonosulni, hiszen mindannyian éreztük már magunkat egyedül, kirekesztve, hittük azt, hogy senki se akar velünk barátkozni és képtelenek vagyunk megbírkózni az élet nehézségeivel. Rose a remek példa arra, hogy mindez sikerülhet, az író pedig tűpontosan vezényelte le a karakter fejlődését, amit öröm volt átélni.

Romantikus szál is jött ám, és meglepően imádnivaló lett. Akadt ugyanis egy nagyon okos húzás, amit nem spoilerezek le, de tök érdekes kérdéseket vetett fel arról, hogy mi is az igaz szerelem, hogyan alakulnak ki az érzéseink a másik irányába. A romantikus résznél is jól előjött Rose múltja és a félelmei, pláne mert ugye Zette is hazudott neki, pedig benne megbízott, nem is kicsit. A karakter pedig, aki végül a kötet férfi főhőse lett, egyszerűen imádnivaló az első perctől fogva, és annyira szerettem a kontrasztott, hogy most a lány volt a tapasztaltabb, szabadabb elvű. Ami pedig a kettejük közti kémiát illeti, mindent vitt, aki pedig szereti a lassabban épülő, imádnivalóan édes románcokat, az kifejezetten élvezi majd a történetnek ezt az aspektusát. A humora miatt pláne csak imádni lehet, az évődéseken jót röhögtem.

A regény különlegessége, hogy sorozat-évad szerkezetben íródott. Van egy központi témája, ami átível az egész könyvön, de minden fejezet „egy epizód”, és más kiválasztottak világaiba látogatunk el. A kiválasztottak ugyanis egy Tenyér nevű helyen élnek, és amikor valamelyiküknek gond adódik a világában, akkor együtt mennek oda, és segítenek egymásnak. A többi kiválasztott is zseniális karakter lett, különösen imádtam Endrét, aki egy budapesti mentős, és Marvel filmeket néz a Tenyérben a többi kiválasztottal, akiknek a világai az ókori és a középkori szinteken ragadtak meg sokszor. Haláli volt, pláne Endre humora, és a popkult utalások, amiket az író így belecsempészett a könyvbe. A Pokémonoson megfulladtam. Ígérem, a röhögés garantált! Nagyon szerettem ám a kiválasztottak közül Jastrabot, a tengerészt is, akinek az Aidee-háttértörténete mindent vitt, de Gar, a főmágus is egy imádnivaló figura. Meg persze a többiek is, ez tipikusan az a társaság, ahová oda akarsz tartozni, és szomorú vagy, hogy nem lehetsz velük.

Egy fantasy regényben az íróknak különösen nehéz megalkotni a világot a maga szabályaival, hogy végig hiteles legyen. Na Kae Westa gondolt egyet, és több világot is bemutatott nekünk, hiszen minden kiválasztott más világ istenének felel. És gyerekek! Imádtam bebarangolni ezeket a világokat, és látni azt, hogy hol miként haladt az emberek fejlődése, milyen nehézségekkel küzdenek meg. A kiválasztottak és az Istenek kapcsolata is kifejezetten érdekes lett, különösen az az alapgondolat tetszett, hogy a hit mennyiben formálja az Isteneket, és milyen sokat számít az, hogy mi mit gondolunk és érzünk. Tök jó alapgondolat.

Értékelés: 10/10

Nehéz volt ám megírni ezt az ajánlót, mert a világért sem akartam lespoilerezni semmit, hiszen úgy ad igazán jó élményt, ha keveset tudunk róla. Egy biztos, ez a könyv több, mint tökéletes. A főszereplője és a karakterei remekül megformáltak, a világok, amiket megismerhetünk annyira hitelesek, hogy nehéz elhinni, hogy valójában nem is léteznek, a történet pedig kellően izgalmas és egyedi. Kae Westa írói stílusa is a könyvhöz szögezi az embert, így azt kell mondjam, új kedvencet avattam.

Hogy tetszik a borító? Nagyon szép, pláne élőben. A kötetben Füle Viktória illusztrációi is szerepelnek, azok is valami gyönyörűek!

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a jó fantasy könyveket, akkor ne hagyd ki Kae Westa regényét sem. Imádni fogod!

* Elolvasnád? Ide kattintva megrendelheted! *

  • Idén ősszel jelent meg Kae Westa negyedik regénye, a Főmarsall kisasszony, ami több világ, több istenség és több hős sorsát fűzi össze, miközben az akciódús, érzelmes és romantikus pillanatokból sincs hiány.

    A különleges regényt a Blogturné Klub bloggerei mutatják be megannyi extra állomással fűszerezve, és ha szerencsés vagy, meg is nyerheted a kötet egy példányát!

  • A kötet írója, Kae Westa nem csak íróként, hanem fordítóként és szerkesztőként is tevékenykedik. A mostani játékunk során olyan könyvekből találtok idézeteket, amikben Kae íróként, fordítóként vagy szerkesztőként működött közre, a feladat pedig az, hogy beírjátok a rafflecopter doboz megfelelő sorába a könyv címét. Sok sikert!

    Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

    „”Vrudla kereste a hangját egy pillanatig. Végül a palást felé biccentett, ami meg-megreszketett, sőt, foszladozni látszott, ha nem nézett rá egyenesen.
    – Te vagy az Alkony?
    – Az alkony, az éj, a homály maga… – Az ismeretlen széttárta a karját. – Agrodé vagyok.”

    a Rafflecopter giveaway

  • 11.18. – Spirit Bliss értékelés
    11.20. – Spirit Bliss interjú
    11.22. – Sorok Között idézetek a könyvből
    11.24. – Sorok Között értékelés
    11.26. – Dreamworld értékelés
    11.28. – Sorok Között interjú a grafikussal