Talán nincs is olyan könyv, ahol ne lenne legalább egy negatív/gonosz szereplő – és ez így van jól. A negatív karakterek viszik előre sokszor a cselekményt, teszik izgalmasabbá a kötetet, és… lássuk be, néha csak jó utálkozni, nem?
Sok olyan karakter van, akit szeretek utálni, de a legjobb gonoszok a jól kidolgozottak, akiknél ott a motiváció, hogy miért szemetek, és esetleg a háttérinfó, hogy miért lettek azok. Persze, még így is vannak elviselhetetlenek (Umbridge, rád nézek), de bőven ki tudtam választani öt olyan gonosz karaktert, akiket minden gonosz és megbocsáthatatlan tettük dacára imádtam.
A tó hercegnője (Az ékkő)
A disztópia úrihölgyei aztán nem viccelnek, a hatalmukat – avagy annak látszatát – kőkeményen megszilárdítják, keményen odacsapnak, és nincs bennük semmi könyörület. A tó hercegnője is ilyen, és mégis más.
Kétségkívül számító, gonosz, és brutálisan eszes, de még úgy sem tudtam utálni őt. Egyrészt a múltja miatt, valahol teljesen jogosan hiheti szerintem, hogy őt illeti a trón. Ráadásul a regény bizonyos pontjain még kedvelni is tudtam.
Sőt, a sztori egy pontján még el is hittem neki, hogy ő a lehető legjobb opció, mint uralkodó. A regény végén lévő cliffhanger feloldását pedig kíváncsian várom.
Elara (Vörös királynő sorozat)
Ó, hogy én mennyire imádom őt! Igen, durván negatív karakter, aki semmitől sem riad vissza, hogy elérje a céljait. Kegyetlenül gyilkol, mindenkit kihasznál, ráadásul semmi enyhítő tényező nincs: sem a múltjából, sem a jelenéből. Ez a nő velejéig gonosz. És mégis…
Elarát egyszerűen nem tudtam utálni. Annyira manipulatív, számító és a végletekig okos, hogy itt-ott tiszteletet ébresztett bennem, amit brutálisan szégyelltem olvasás közben. Észre se vettem, és beleszerettem a karakterbe…
Legjobban a közös jeleneteit szerettem Mare-ral. Azok a zseniális párbeszédek, a visszavágások, egyszerűen hű! Alig várom, hogy filmen lássam viszont.
>>> Bővebben a Vörös királynőről
Megan (Örökké a tiéd)
Ő az a karakter, akit tipikusan utálni kell. Nagyon manipulatív, iszonyú dolgokat tesz, megalázza és rettegésben tartja a társait, és még azokat is kikezdi, és terrorban tartja, akiket állítólag a barátainak tart. A lehető legönzőbb teremtés, aki saját magán kívül senkit nem szeret, és egy szemernyi jóság sincs benne. Már majdnem Umbridge-szint, de…
A karaktert a múltja miatt szerettem meg. A regény egy pontján meg is jegyzi, hogy azt tette, amire nevelték. És logikusan belegondolva, teljesen igaza van. Ő “csak” egy nagyon jó diák volt egy borzasztó világban, ahol csak a hozzá hasonló lányok juthatnak a csúcsra…
>>> Bővebben az Örökké a tiédről
Sebastian (A végzet ereklyéi sorozat)
Elismerésem Cassandra Clare-nek, ugyanis remekül kidolgozta a karaktert. Itt tényleg minden adott volt, hogy megérthessem őt. A múltja ismerete, az indíttatása, hogy mit miért akar, a jó és a nagyon rossz oldala egyáltalán.
Sebastian nagyon karizmatikus, sokszor sikerült engem is magába bolondítania, és itt-ott még drukkoltam is neki, hadd jöjjön már össze szerencsétlennek, amit akar. Hiába tudtam, hogy ő a főgonosz, ráadásul tömeg- és gyerekgyilkos, mégis megnyert magának.
>>> Bővebben A végzet ereklyéiről
Tara (Scoring Wilder – Testcsel)
A csaj egy tipikus szemétláda: jól néz ki, gazdag, hírnevet akar és ezért bármire képes. És naná, hogy féltékeny a hősnőre. Innen már bárki elképzelheti, hogy miként volt felépítve a karakter.
Legjobban a humoráért szerettem a csajt, és a reakciók miatt, amiket a hősnőben keltett. Rohadt vicces szócsatáik voltak, és amikor a könyv végén kiderült, hogy mi lett Tara sorsa elégedetten ujjongtam.
