Csak az elmúlt nyolc évben elolvastam vagy hétszázötven könyvet, de még soha nem olvastam olyan hősnőről, mint akit Ali Hazelwood megalkotott. Már csak emiatt is sikerült beleszeretnem ebbe a könyvbe. No meg azért, mert hihetetlenül jól szórakoztam olvasás során, és az első oldaltól az utolsóig drukkoltam, hogy Elsie boldog legyen végre.

Elsie az a lány, akivel mindenki jól kijön, mert kielemzi az embereket, és mindenkinek azt az „arcát” mutatja, amiről tudja, hogy a másik szimpatizálni fog vele. Gyors és határozott döntéseket hoz, ettől szerethetővé válik, de igazából senki sem ismeri a valódi személyiségét, mert azt rejtegeti a világ elől, hogy boldoggá tegyen másokat, és megóvja a saját szívét. Hát gyerekek, nekem ez telitalálat. Annyira érdekes karakterábrázolás, és úgy tetszett, ahogy Hazelwood az egész könyv során végigvitte Elsie karakterfejlődését. Csodálatos utat járt be a lány a történet során. (A családját pedig utálom, és gyanítom ezzel nem vagyok egyedül. De nehéz lehetett Elsie-nek így felnőnie…)

„– Így könnyebb, igaz?
– Micsoda?
– Ha soha, senkinek nem mutatod meg, hogy ki vagy valójában.”

De hogy a sztoriról is meséljek, Elsie egyetemi tanársegéd, akinek egyes típusú cukorbetegsége van, egészségbiztosítása viszont nincs, így a munkája mellett mellékállásként egy cégnél dolgozik „kamubarátnőként”, ahol fel lehet bérelni őt, de Elsie nem szexel. Tényleg nem. Pechjére viszont a mostani kamupasija, Greg bátyja gyanakodni kezd, ráadásul Jack több mint szexi, rejtélyes, és úgy tűnik ő az egyetlen, aki átlát Elsie személyiségének a színjátékán. Ő az egyetlen, akit Elsie nem tud megfejteni, aki mellett önmaga lehet… Emellett ráadásul egy nagyon fontos állást is meg akar pályázni, ahol nem várt akadályokat kell legyőznie.

„Te vagy a legcsodálatosabb dolog, ami valaha történt velem – és tudom, hogy igaz.”

Ez a kamubarátnős dolog tök jól ki lett aknázva, jó konfliktushelyzeteket teremtett, a másik oldalról meg azért valahol tök szomorú, hogy itt van egy okos lány, akit a szakma is megbecsülne, de tanársegédként annyira szegény, hogy egy ilyen „másodállást” kell elvállalnia. Rendkívül szomorú. Jó ötlet volt beemelnie Elsie cukorbetegségét is, nem foglalkozunk ezzel a témával eleget, pedig kifejezetten fontos. És annyira cuki volt, ahogy Jack erre is figyelt. A forró csokis jelenettől teljesen elolvadtam, az többet mondott Jack személyiségéről ezer szónál.

„– Ha velem vagy, őszintének kell lenned. Nem tettetheted, hogy valaki más vagy. Nem próbálhatsz az lenni, amit szerinted akarok.”

Szóval igen, sejtheted, Elsie nekem hihetetlenül szimpatikus volt a kötet során végig. Okos, magabiztos, de néhol mégis buta és kevés önbizalommal bíró lány, és a hibáitól és az erősségeitől válik annyira emberivé, hogy azt érzed olvasás közben, ő tényleg bármikor kisétálhat a lapokról, mert annyira valódi. Jack karaktere is elképesztően szimpatikus volt, és úgy imádtam kettejük minden közös jelenetét. Izzott köztük a kémia, és az ellenségekből barátok, majd több történetszálat is gyönyörűen kivitelezte Hazelwood. A sok poénos helyzetről már nem is beszélve. Jack múltját is jó volt megismerni, sok mindent megmagyarázott.

„De ami nem öl meg, az megerősít. Vagy eléri, hogy megbánd, amiért betegesen képtelen vagy határokat állítani. Az egyik a kettő közül.”

Természetesen most is maradtunk a fizika részen, és én még mindig imádom, ahogy Hazelwood bemutatja nekünk ezt a világot, és leginkább a fizikusként elhelyezkedni akaró nők nehézségeit. Annyira szeretem azt is, hogy a férfi főhősök olyan támogatóan lépnek fel Hazelwood könyveiben, de nem ők a megmentők, ez pedig nagyon fontos. Az elméleti és a kísérleti fizikusok közti ellentétet még nem érintettük, de nagyon érdekes volt, az összecsapások is tök viccesek voltak emiatt Jack és Elsie között.

„Értetlenül, kíváncsian néz rám. Mintha tudná, hogy bonyolult vagyok, de nem bánná. Mintha inkább töltené élete hátralévő részét azzal, hogy egyetlen porcikámat tanulmányozza, minthogy felfedezné az univerzum mögött rejlő rejtélyeket.”

Ráadásul Hazelwood folyamatosan meg tudott lepni. Elképzeltem, hogy miként alakítja majd a cselekményt, meg mertem volna esküdni például, hogy Jack lesz majd az ellenfele az állásinterjún, de nem, az író mindig más úton járt, mint amit én vártam volna, és én annyira imádom, amikor egy író másként dönt, mint ami elvárt lenne az adott helyzetben. A sok meglepetésnek köszönhetően is nem éreztem hosszúnak a könyvet, sőt! Annyira szeretem Elsie-t, bármennyit képes lennék olvasni róla.

„Tetszenek az egyszerű, őszinte romantikus történetek drámai karakterekkel és valószerűtlenül magas téttel.”

Értékelés: 10/10

A Szerelem elmélete az egyik legjobb Hazelwood könyv. Igen, picit hasonlít a korábbiakra hangulatában, de a főszereplő, Elsie egyedi, és imádnivaló, a karakterfejlődése pedig parádés. A romantikus jelenetek és a humor számomra mindent vitt a történetben. Amikor megemlítették a Mit Tenne Marie Curie twitter oldalt, hát totál elolvadtam, de Olive és Adam jelenetétől meg aztán még jobban.

Hogy tetszik a borító? Messziről nézve tök szép, a színei is nagyon jók. Közelebbről nézve elég amatőrnek érződik a rajz, leginkább a két főszereplő arca és a csókolózásuk.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Nem véletlen, hogy Hazelwood napjaink egyik legnépszerűbb írója. Zseniálisak a történetei, sodró lendülettel írja meg őket, és lehetetlen nem megszeretni a főszereplőit. Csak ajánlani tudom.