Penelope Ward interjú: „A szürke 50 árnyalata nélkül nem írtam volna meg az első regényemet”
Találtam egy régebbi interjút Penelope Warddal, még 2014-ből. Annyira tetszettek a kérdések és a válaszok, hogy jó párat lefordítottam belőle. Ebből kiderül az is, hogy A szürke ötven árnyalata inspirálta Penelope Wardot az írásra.
– Mikor nevezted magad először írónak?
Amikor megjelent az első magánkiadású regényem 2013 májusában.
– Mi insipirált arra, hogy megírd az első könyved?
A legjobb barátom beleszeretett a történetbe, és mivel fejezetről-fejezetre küldtem el neki, egyre többet követelt.
– Hogyan találod ki a címeket?
Sokat gondolkodom rajtuk, míg eszembe nem jut valami fülbemászó, amit még nem használtak el.
– Van olyan üzenet, amit szeretnéd, ha az olvasóid dekódolnának?
Könyvtől függ, de mindegyik regényem közös témája, hogy éljünk a pillanatnak, és soha ne mondjunk le a szerelemről.
– Melyik könyv hatott rád a legjobban?
Olvasóként ebben a zsánerben megszállottja voltam A szürke ötven árnyalatának. Az itt kapott inspiráció nélkül sosem írta volna meg az első regényemet.
– Ha választanod kéne, melyik írótársad neveznéd meg mentorodként?
Két jó barátomat, Vi Keelandet és Julie A. Richmant. Mindketten sokat inspiráltak, és jó tanácsokat adtak.
– Ki a kedvenc íród?
A.L. Jackson. A könyvei tele vannak érzelmekkel, és gyönyörűen megírtak.
– Az írást karriernek tekinted?
Abszolút. Az írás és a promóció között ez egy teljes munkaidős állás, és kihívással jár, hogy megteremtsen az egyensúlyt az írás és a családom között. De szeretem.
– Mi a legnehezebb az írásban?
Mindig a vége. Hogyan fejezd be a történetet és tedd emlékezetessé.
– Van valamilyen tanácsod az írók számára?
Ne gondold túl. Csak ülj le, vegyél elő egy papírt, és az ötletek áramlani fognak, amint elkezded. Továbbá nincs lehetőség mindenkinek a kedvére tenni.
-
A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg a nálunk is nagyon népszerű szerző Penelope Ward: My Skylar – Drága Skylar című regényét, mely egy gyerekkori barátságból kialakuló gyönyörű, de viszontagságokkal teli szerelem történetét meséli el. Kövesd az állomásokat és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.
A C regény egyik nagy poénja a Bőgős Orgazmus nevű koktél, természetesen nem fedjük fel honnan ered a név, a könyvben megtaláljátok. Viszont a játékot a koktélokhoz kötjük! Minden állomáson kiemelt betűkből kell összeállítani egy-egy izgalmas koktélnevet, ezt írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába .
Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
Blogturné Klub
08.25 Kelly és Lupi olvas
08.28 Szaffi polca
08.31 Sorok között extra
09.03 Hagyjatok! Olvasok! extra
09.06 Sorok között
09.09 Hagyjatok! Olvasok!
