Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Toplista: Ez volt a 6 kedvenc (romantikus) felnőtt könyvem 2021-ben

Az idei toplistáim sorában kimaradt a New Adult kategória, ugyanis egyre kevesebbet olvasok ebben a zsánerben, felnőtt könyvből viszont egyre több kerül a kezembe, és gyanítom ez a tendencia 2022-ben is meg fog maradni. Na de térjünk vissza még 2021-re, hiszen ki is választottam az olvasmányaim közül a szokásos hatot. Nehéz volt a listámat leszűkíteni, mert úgy érzem, hogy A pacsirták röptének vagy éppen a Még mindig hiszeknek is itt lenne a helye. Na de íme a top6 kedvenc!

6. Elle Kennedy – The Risk: A kockázat

Továbbra is nagyon szeretem Elle Kennedy könyveit, és külön tetszik az, ahogy a Briar U sorozatba beemeli az egyenlőségi kérdéseket is. A második kötetben például a sport közvetítés világában lévő szexizmusról rántotta le Kennedy a leplet. A romantikus részt is szerettem, noha nagy meglepetésemre nem a főszereplő páros miatt, két mellékszereplő ugyanis ellopta a showt.

5. Whitney G. – Two Weeks Notice: Felmondólevél

Az idei évem egyik legnehezebb időszakában olvastam ezt a könyvet: elhunyt ugyanis egy szerettem, és arra vágytam, hogy eltereljék a gondolataim. Na ez itt teljesen megtörtént, ráadásul ez a humoros-romantikus kötet még a nehéz pillanatokban is képes volt mosolyt csalni az arcomra, mert annyira könnyed és szórakoztató ez a regény. Persze, nem váltja meg a világot, de kikapcsol, elvisz egy másik világba és nagyon jólesik olvasni, néha pedig ennél több nem is kell.

4. Colleen Hoover – Merit nélkül

Hoover ritkán lő mellé, ez a könyve pedig nagyon betalált nálam. Nehéz is spoilerek nélkül beszélni róla, így a tételmondatát emelném ki: “Nem minden bűn érdemel büntetést. Olykor a megbocsátás az egyetlen válasz.” Ezt pedig zseniálisan kiemelte, jó üzeneteket adott át, romantikus volt végig, és annyira jól működött családregényként a történet. Imádtam végigélni, ahogy ez a diszfunkcionális család lassacskán magára talál.

3. Colleen Hoover – Elrontott életek

Az a durva Hoover köteteiben, hogy mindig van egy csavar, ami mindent átír. Itt én nem tudtam előre, hogy mi lesz az, nektek se árulom el, de ez az ötlete istenien működött, és a kifejtése is nagyon jó volt. A két főszereplőt (17 éves lány, 34 éves anya) is nagyon szerettem, és olyan sok fontos tanulságot adott át a kötet, bennem leginkább az maradt meg, hogy mennyire fontos a kommunikáció, és milyen sok fájdalmat elkerülhetünk azzal, ha őszinték vagyunk, akkor is, ha nehéz. Ami meg a romantikát illeti, hát wow. Most két Hoover-álompasit is kaptunk, naná, hogy erős volt ez a rész is.

2. Rose Mcgowan – Bátor

Nem hittem, hogy ennyire szeretni fogom McGowan memoárját, de teljesen magával ragadott. Leginkább azért, mert érződött az őszinteség és a bátorság: McGowan nem köntörfalaz, nem állítja be magát ártatlan virágszálnak, a rossz tulajdonságai is megjelennek a kötetben. Kemény életút állt mögötte, gyerekként szektában élt, Hollywood is megviselte őt, és mindvégig a férfiak miatt szenvedett, akik szexualizálták őt, Harvey Weinstein meg is erőszakolta. McGowan volt a #MeToo mozgalom kirobbantója, rengeteget köszönhetünk neki, ez a szókimondó feminista kötet pedig kötelező olvasmány kellene, hogy legyen mindenütt.

1. Alessandra Torre – A Szellemíró

A szellemíró az a könyv, amit soha nem fogsz elfelejteni. Lehet, hogy a karakterek nevei idővel kikopnak az emlékezetedből, de a történet, Helena múltja, a fájdalma, a jelen nehézségei és az a rengeteg érzés és gondolat, amit a könyv ad, örökké veled marad. Velem legalábbis ez történt. Annyira lekötött az egész, izgalmas volt Helena titka, a történet, amit elmesélt, a nem hétköznapi személyisége, és eleve az alapgondolat: ha csak pár heted lenne hátra, te is írással, gyónással töltenéd? Zseniális ez a könyv, ezek után még jobban reménykedem abban, hogy olvashatok még magyarul az írótól.