Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Jó kislányok: Magyar borítót kapott az új Vörös Pöttyös

Ősz elején jelenik meg magyarul Nagy Boldizsár fordításában a Perfekcionisták lezáró része, a Jó kislányok, amihez már meg is jött a magyar borító.

Az első rész filmborítós kiadásban jelent meg anno, de a második részhez olyan már nem volt, így itthon az eredeti borítóval kapjuk meg. Íme!

Sara Shepard – Jó kislányok (A perfekcionisták 2.)

Öt jó kislány valami nagyon rosszat tett…

Mackenzie, Ava, Caitlin, Julie és Parker tettek néhány nem túl szép dolgot. És bár beszéltek arról, hogyan ölnék meg a gazdag Nolan Hotchkisst, aki annyi ember életét tönkretette már maga körül, valójában nem lennének képesek gyilkolni.

Csak véletlen egybeesés, hogy Nolan mégis épp olyan körülmények közt halt meg, ahogy azt a lányok eltervezték… ugye?

Csakhogy ők nem kizárólag Nolan haláláról fantáziáltak.
Amikor egy újabb ember hal meg, akit megneveztek, a lányok arra kezdenek gyanakodni, hogy valaki rájuk akarja terelni a gyanút.
És attól is félnek, hogy esetleg ők válnak a gyilkos újabb áldozataivá.

Ne maradj le A perfekcionisták megdöbbentő befejezéséről!