Könyvkritika: Erin Watt – Bukott örökös (Royal fiúk 4.)

Annak idején a Royal fiúk sorozat jött, látott és győzött, én is hamar beleszerettem a történetbe. Az eredeti trilógia viszont lezárult, a negyedik részben Ella és Reed már csak mellékszereplők, most már Easton a főszereplő.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a könyvet kedvezményesen a kiadótól! *

A srác próbál magára találni, mert eléggé mellbecsapta az, hogy Steve-ről kiderült, gyilkos, hiszen ő volt a példaképe. A suliban pedig Easton megismer egy csinos lányt, Hartleyt, aki nem hódol be neki az első pillanatban, ezért úgy dönt, mindenáron megszerzi őt, szép lassan pedig beleszeret, és az érzés lassan kölcsönössé válhat…

Easton Royal szerintem mindannyiunk számára nagy kedvenc volt az első három kötetben. Mert a srác visszes volt, jó szövegeket tolt, hozta a nőfaló figurát miközben üvöltött róla, hogy szegény hiába csajozik annyit, csak szerelemre, párkapcsolatra vágyik és arra, hogy valaki életében ő lehessen az első. Easton az a karakter, aki szó szerint “könyörög” egy saját történetért. De nem mindegy hogyan kapja meg.

Én már akkor elszomorodtam kissé, amikor megtudtam, hogy az eddigi részekkel ellentétben Easton lesz egyedül a nézőpontkarakter. És sajnos be is igazolódtak a félelmeim. Easton tényleg nagyon erős karakter, de nem egy teljes kötetben. Egy humoristánál sem mindegy, hogy tíz percben, egy órában vagy hat órában kell érdekesnek lennie. Tíz percben elnyomja a legjobb szövegeit, hat óra alatt már fárasztó lehet a stílus. És Easton Royal bizony egy idő után fárasztó volt, és én már azért könyörögtem, hogy legyenek Hartley fejezetek is…

Tudjátok, vannak a könyves rosszfiú karakterek, akikért mindannyian rajongunk. Easton is ilyen karakter akar lenni. A srácnál adott a problémás gyerekkor, saját narrálásban még inkább üvölt róla, hogy mennyire szenved és milyen nagyon vágyik a szeretetre, a szerelemre. Sok esetben például szívszorító volt az, ahogy a családja körében is magányos volt, mert még Ella sem foglalkozott vele igazán. (Ez mondjuk kissé karakteridegennek tűnt). Illetve, tök erősen átjött a Steve szál is, mert szar ügy, ha a példaképedről kiderül, hogy gyilkos.

Szóval igen, Easton rosszfiú-faktora mögött volt ok bőven. A srác pedig tudott megnyerő lenni, néha azért ütött a dumája is, amikor éppenséggel nem érződött túl soknak. De ahogy haladtunk előre a sztoriban, úgy idegesített egyre jobban a viselkedése, hiszen a srác mindig megfogadja, megváltozik, aztán beüt a krach és ugyanolyan disznóságot követ el, majd jön a megbánás, a megváltozok szakasz és így tovább.

Bár volt személyiségfejlődés, csak kevésbé éreztem hangsúlyosnak, hiszen Easton szinte végig ugyanazokat a hibákat követi el. Nnem akarok belemenni spoilerekbe, de egy ilyen gazdag és helyes srácnak is meg kéne értenie, a nem az nem, ne akarjunk már lányokat megalázni, és így tovább.

De az is lehet, hogy csak az zavart nagyon, ahogy látok egy szimpatikus srácot lecsúszott alkoholistaként végezni. Az alkoholfüggőség (párosítva az egyéb huncutságokkal) nagyon erősen jelen volt a kötetben, Easton hibáiban és a jellemében egyaránt. Hiteles lett ettől a karakter ábrázolás, ezügyben nincs is panaszom, mert egy alkoholista tényleg így viselkedik. Csak olvasni róla, az volt nehéz 🙁

Jó-jó, de hogy is volt az a romantikus szál? Hát ez is bökte kicsit a csőrömet. Mert Hartley egy végtelenül szerethető karakter, kissé Ellára emlékeztetett. Valaha gazdag volt, a szülei kitagadták, most önmagát tartja el és jár suliba, de nyilván nem egyszerű neki. Már az első perctől mondja Eastonnek, hogy hagyja őt béként, de a srác nem akarja elfogadni a nemet. És persze, idővel beleférkőzik Hartley kegyeibe. És a kapcsolatuknak akadnak iszonyú édes és baromi szerethető pillanatai.

De tényleg, egy csomó olyan jelenet volt a könyvben, ahol én is elolvadtam, mert Easton és Hartley párosa rengeteg alkalommal ütős együtt. Hartley mellett Easton is tudna változni, ha akarna, a kémia pedig tombol közöttük, itt-ott csak úgy sisteregnek a lapok. Csak nehéz úgy drukkolni egy párosnak, ha tudod, vannak olyan srácok, akiket jobb messzire elkerülni, Easton Royal pedig ilyen.

Hozzá kell tennem, Hartley, mint karakter tényleg telitalálat, a rejtély-szál is nagyon működött nála, tökre kíváncsi voltam, hogy mégis mi történhetett a múltban a cslaádjával, miért is lett kitagadva szegény. Az viszont tény, hogy ez a lány minden jelenetben tündökölt, szerettem a tartását, a visszaszólásait, azt, ahogyan képes volt a szeretteit a saját érdekei elé helyezni. Úgy imádtam volna ezt a történetet, ha Hartley meséli el.

Tele volt Erin Watt jó ötletekkel, és a könyv lezárása is kemény függővég. És igazából ezért fogom elolvasni az utolsó kötetet, no meg kíváncsi vagyok arra, hogy tényleg sikerül-e Easton Royalt újra szerethető karakternek látnom.

Értékelés: 7/10

Bármennyire szerettem volna beleszeretni Easton Royal történetébe, sajnos nem sikerült. Jobban örültem volna, ha kapunk Hartley nézőpontokat is, mert ez a rosszfiú ennyire hosszútávon kevésbé kötött le. Sajnálom nagyon 🙁

Hogy tetszik a borító? Szokás szerint gyönyörű, a színeiért is teljesen oda és vissza vagyok.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha Easton Royal volt a kedvenced, ezt a kötetet se hagyd ki, simán lehet, hogy te beleszeretsz majd!

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a könyvet kedvezményesen a kiadótól! *

A bukott örökös blogturné