Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Rick Riordan: — Percy Jackson és a görög istenek

Gyerekkoromban imádtam a Xéna és a Herkules sorozatokat, emiatt pedig a görög mitológia is érdekelni kezdett. Iszonyúan sajnálom, hogy ez a könyv nem létezett már húsz évvel ezelőtt.

Iszonyúan szerencsések a mai gyerekek, hogy elolvashatják Rick Riordan könyvét. Ez ugyanis egyszerre tanít és szórakoztat, ráadásul mindkettőt jól csinálja. A történetekből megismerhetjük a görög mitológia alapjait, kiderül, mik voltak a titánok, hogyan születtek a görög istenek, ki és miért háborúzik egymással. Mindezt pedig a stílus adja el.

Riordan nagyon vicces pasi lehet, vagy csak a könyveiben dől belőle a humor, de egy biztos: egészen elképesztő az, amit csinál. Ez a könyv is tele van vicces elemekkel. De bevallom, jó pár helyen irritált Riordan humora. Néhol azt éreztem, hogy túltolja, azaz egy ha van egy poén, gyorsan rásüt még egyet, hátha attól még viccesebb lesz. Szerencsére ez ritkábban fordult elő, alapvetően a könyv vicces, és ez jót tesz neki.

A sztorikat már régről ismerjük, töri órákon szerintem mindannyian hallottuk már őket. Riordannek igazából „csak” kutatnia kellett, aztán egyedi módon elénk tárnia. Az istenek és a titánok élete kész telenovella volt, annyi ármány, gyilkosság, vérfertőzés, szerelem és borzalom történt velük, amit nehéz befogadni. És még nehezebb megjegyezni. Legalábbis, ez eddig így volt.

Riordan az egyéni stílusával elérte, hogy jobban megragadjanak bennem az istenek, a neveik, a tetteik, és eleve az, hogy kivel milyen viszonyban állnak, miért megy a haragszom rád vagy éppen a szeretlek. Mindez pedig fontos.

Oka van annak, hogy ennyi évszázadon át fennmaradt a görög mitológia, és még ma is tananyag. Ez tulajdonképpen mese (hú, nem szórt rám Zeusz villámot), amiből rengeteget tanulhatunk az életről, családról, erőről, vagy éppen erkölcsről. Nem mindig fehér, nem mindig fekete, de egy biztos: rengeteget adnak ezek a történetek.

Az, hogy Riordannek sikerült olvasmányosan és szerethetően átadnia a görög mitológiai történeteket felér egy győzelemmel. Méghozzá azért, mert ennek a könyvnek hála tényleg jobban megjegyezhető minden, ez így tényleg játékos tanulás. Egy gyereknek pedig pont ez kell, éppen ezért ha töritanár lennék, tuti odaadnám a diákoknak. Szülőként dettó. És ami azt illeti, felnőtteknek is tök jó szórakozás. Tanusíthatom!

Értékelés: 9/10

Visszahozta a görög mitológia iránti szeretetem, sok helyen megnevettetett, igaz, néhol túl sok is volt a humor, de még így is baromi kellemes emlékként marad meg bennem ez a könyv. Köszönöm az élményt.

Hogy tetszik a borító? Élőben sokkal jobban mutat, mint a képeken. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy beleszerettem.

Kinek ajánlom elolvasásra? Elsősorban gyerekeknek, szülőknek és tanároknak, mert ez tényleg hasznos könyv. Viszont azon felnőttek is bátran vegyék a kezükbe, akik csak nevetni akarnak egy jót a görög mitológia lehetetlen alakjain.

PERCY JACKSON ÉS A GÖRÖG ISTENEK – BLOGTURNÉ

  • A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent Rick Riordan Percy Jackson és a görög istenek, valamint Percy Jackson görög hősei című kötetei. Ennek örömére a Blogturné Klub négy bloggere egy összevont turné keretein belül bemutatja, mennyire szórakoztató is tud lenni a görög mitológia, ha a tanárunk egy félvér… nevezetesen Percy Jackson.

  • Mostani játékunk során nincs más dolgotok, mint kitalálni, melyik istenre vagy hősre gondoltunk az állomásokon található rövidke leírás alapján. Amennyiben minden állomást teljesítetek, esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott könyvek valamelyikének egy példányát.
    Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz. A nyertesnek pedig 72 óra áll a rendelkezésére, hogy válaszoljon a kiküldött értesítőre, ellenkező esetben automatikusan újat sorsolunk.

    Az istenek első nemzedékéhez tartozik, az Ég istene. Félt attól, hogy gyermekei a hatalmára törnek, ezért bezárta őket a föld mélyébe, a Tartaroszba. 

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 07/02 Deszy könyvajánlója
    07/04 Dreamworld
    07/06 KönyvParfé
    07/08 Sorok Között
    07/10 Deszy könyvajánlója
    07/12 Dreamworld
    07/14 KönyvParfé


Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading