Az utóbbi években minden karácsony előtt megfogadtam, hogy majd a fa alatt szépen elolvasom ezt a könyvet. Persze mindig halogattam: egészen mostanáig. Utólag nem bánom, hogy nem siettem vele, különösen mert hiába játszódik karácsonykor, abszolút nem árad belőle a karácsonyi feeling. De tényleg, én semennyire nem éreztem.
A könyvben három írótól olvashatunk egy-egy kisregényt, mindegyik olyan 80-100 oldal hosszússágú. A történetek egy városban, Gracetownban játszódnak, a karakterek ismerik egymást, és az utolsó kisregény végén össze is futnak a szálak. Érdekes volt ez a felépítés, jobb kivitelezésben szívesen olvasnék hasonlót. Alább mindegyik kisregényről írok röviden.
Sajnos nem lett mindegyik szerelem, és nagy bánatomra pont abban az írásban csalódtam a legjobban, amire a leginkább kíváncsi voltam. Viszont a másik két kisregényt a hibái ellenére is szerettem.
Maureen Johnson – Az ünnepi expressz
A hősnő egy Jubilee nevű lány, aki azt hiszi, a neve miatt sztriptíztáncosnak nézik őt az emberek. A szüleit karácsonykor egy áruházi csetepaté miatt börtönbe dugják, így a flordiai nagyszüleihez kéne mennie. A vonat viszont elakad a hóban, és miután Jubilee a közeli étteremben megismerkedik egy helyes fiúval, úgy dönt, nála tölti a karácsonyt.
Nem viccelek. A csaj tényleg leszáll a vonatról és elmegy egy idegen sráccal, hogy vele, meg a családjával karácsonyozzon. Ezt kicsit meg kellett emésztenem. Ha ezt a részt kiveszem a számításból, akkor alapvetően szerettem a kisregényt, különösen amikor Jubilee azon agyalt, hogy dobja-e a barátját, aki nem törődik vele. Nagyon jó jelenetek voltak ennek kapcsán és leginkább az üzenetét szerettem. Csak olyannal legyünk együtt, akik számára tényleg fontosak vagyunk.
Stuart és Jubilee pedig cukik voltak együtt, és pár durva drámázástól leszámítva a lány is okés volt. Jó pár poént szerettem ebben a történetben, Stuart családját különösen. Összességében nekem ez 6/10 volt, de azért jó emlékkel gondolok vissza rá.
John Green – A pompisztikus karácsonyi csoda
Tobin karácsony este James Bond filmmaratont tol a barátaival, JP-vel és Hercegemmel. Aztán befut a telefonhívás egy haverjuktól, hogy az elakadt vonatról egy rakat pompomlány a Waffle House-ban van, és aki először odaér, az lehet együtt a lányokkal. A három barát mint az őrült nekiindul az éjszaka közepén a mínusz tíz fokban a nagy hóban, ami nincs eltakarítva. De persze vannak ellenfeleik…
Gyerekek, én nem akarom elhinni, hogy ezt tényleg John Green írta. Az Alaska nyomában se lett kedvenc, de ez a kisregény nagyon sokáig mindennek az alja volt. Annyira idióták voltak a karakterek, olyan lekezelően beszéltek a pompomlányokról, ráadásul a dialógusokat és a poénokat is erőltetettnek érzékeltem. Maga az odaérés, a háború az ikrekkel és az egyéb kalandok abszolút nem kötöttek le, sőt, iszonyúan untam.
A kisregényt a végén Green egy ötlettel megmentette, amikor előjött a romantikus szál. Mert ja, Hercegem igazából lány, egy hülye fogadás miatt van egy ilyen hülye neve, én meg csak lestem végig, hogy mi vaaaan? Ezzel együtt Angie-t (mert ez a rendes neve) eléggé megkedveltem. De románc ide vagy oda, nem tudok erre a kisregény 2/10-nél magasabb osztályzatot adni.
Lauren Myracle – A malacok védőszentje
Addie egy önző lány, aki ezt sokáig nem tudja magáról. Pláne a sztori elején, ahol azon siránkozik, hogy szakított a pasijával, Jebbel, akibe amúgy szerelmes, de egy másik sráccal smárolt egy buliban, mert Jeb nem akarja olyan nyilvánosan kimutatni az érzéseit. Karácsony másnapján viszont új esély nyílik Addie életében.
Sokakkal ellentétben én szeretem a negatív hősnőket, és az ő fejlődésüket bemutató történeteket. Mert igen, Addie tényleg baromi önző és sok helyen idegesítő karakter volt, pláne akkor érződött így, amikor egyre több minden kiderült a múltjából. De aztán a kisregény olyan szépen személyiségfejlődési ívet mutatott be nála, a malacos szál különösen édes volt, ahogy a zsidó legjobb barátnő karaktere is mindent vitt.
Egy dolgot sajnáltam nagyon, hogy a romantikus szálon minden izgalmi faktort elvettek. Ugyanis az lett volna az egyik lényeg, hogy Jeb megbocsát-e Addie-nek és összejönnek-e végül. De a John Green kisregény végén Jeb üvöltgette mindenkinek, hogy üzenie Addie-nek, hogy siet hozzá, így kábé fél percig sem tudtam annak drukkolni, hogy most összejön-e a két fiatal. Csak emiatt 8/10 – ez lett a kedvenc történetem a háromból.
Értékelés: 5/10
Ahogy látjátok elég hullámzó a három kisregény minősége, és iszonyúan szomorú vagyok amiért pont a John Green történetet éreztem ennyire gyengének 🙁 Kár érte. Mindenesetre a Netflix filmre ezek után pláne kíváncsi vagyok, a trailer alapján nagyon kiforgatták a sztorit, ami nem feltétlenül gond.
Hogy tetszik a borító? Nekem filmessel van meg a könyv, az iszonyú cuki, szeretem. De az eredeti hógömbös verzió is eszméletlenül szép és jól passzol a könyvhöz.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a téli történeteket, ha tetszett John Greentől az Alaska nyomában vagy érdekesnek ítélted a Netflix filmet, próbáld be a könyvet is.
