Ó, szegény szívem. Mindig megvisel, ha ilyen történeteket olvasok, ahol két beteg fiatal beteg, és emiatt le kell mondaniuk dolgokról. Pedig az életben is hány hasonló van… 🙁 A Két lépés távolság is egy sírásra késztető, lelket megtisztító és sok helyen felemelő regény volt. Időnként pedig szerencsére vicces is.

* Kíváncsi lettél? Ezen a linken kedvezményesen beszerezheted. Katt! *

Ciki vagy sem, én bizony a cisztás fibrózisról kábé semmit sem tudtam. Így nekem ez a betegség teljesen új volt, de a kötet írói nagyon jól átadták nekem. Érdekes volt, hogy most nem a rák állt a fiatalok közé, ez az újítás pedig már önmagában sok érdekes faktort hordozott.

Sőt, komolyabban belegondolva ez a betegség még durvább is, mint a rák, hiszen Augustus és Hazel legalább megölelhették, csókolhatták egymást, míg Will és Stella számára ott kell lennie a két lépés távolságnak, hiszen ha közelebb lépnek egymáshoz, netán smárolnak, a keresztfertőzések miatt könnyedén a másik halálát okozhatják.

Bennem így emiatt rengeteg kérdés megfogalmazódott. Érdemes-e például úgy ismerkedni, párkapcsolatot kialakítani és randizni, ha annak a két lépésnek mindig ott kell lennie? Létezhet-e így jövő a két fiatal számára? És igazából ezek olyan kérdések, amiket már az ismerkedés szakaszában elővenne az ember, és szerencsére ez a könyvben sem maradt el.

Persze ott van a sok pro érv is. Hiszen míg Stella egy szabálykövető, a betegsége ellen küzdő lány, aki kábé alig éli az életét, addig Will hedonista, és a kezeléseivel sem foglalkozik. A kettejük közötti ellentét hatalmas, viszont pont ez mutatta meg azt, hogy mennyire jó páros tudnak ők lenni együtt, és hogy mennyi mindent adhatnak a másiknak életük ezen pontját. Tehát a kapcsolatukban ugyan nincs érintés, és emiatt sok a kín, a másik oldalról végig támogatják a másikat. És pont emiatt fáj olvasóként az egész: mert annyira jók együtt, és ugyanúgy el akarnánk törölni azt a két lépés távolságot, mint ők.

Amit külön ki kell emelnem, azok a mellékszereplők voltak. Barbot, a nővért nagyon szerettem, leginkább a komolyabb beszélgetése után Willel – ha odaértek, megértitek miért. Stella legjobb barátja, Poe baromi aranyos volt, és úgy szerettem, hogy ennyire édesen és természetesen hoztak be egy LMBT karaktert a történetbe, bár amikor a srác meghalt, az én szívem is összetört. De így is megérte, úgy érzem.
A családi kapcsolatok bemutatása is tetszett. Stella és a családja helyzete, és az ott megbúvó titok mindent vitt, annyira szépen lett felépítve és fejlesztve az egész. Will és az édesanyja története a maga tragikus egyszeruségében vitt mindent, és mutatott rá arra, hogy mennyire fontos a kommunikáció.

A könyvet tehát szerettem, de a végében csalódtam. Tudom, egy ilyen történetet baromi nehéz lehet lezárni, de itt nem volt lezárás. Stella megkapta a tüdőt, emiatt aztán még kevésbé közeledhet Willhez, így már a két lépés távolság sem elég. Az, hogy találkoztak azon a reptéren, nekem dühítő volt, mert úgy éreztem ugyanoda lyukadtunk ki, ahonnan elindultunk. Itt a két fiatal, akik szeretik egymást, de úgysem lehetnek együtt. Tudom, az élet kegyetlen, de nekem ez a lezárás azt mutatta, hogy az írók nem tudtak mit kitalálni, és visszavitték az alapokhoz a sztorit. Kár érte. (Spoilerek miatt kitakartam, jelöljétek ki, ha nem zavarnak a spoilerek).

Értékelés: 9/10

A Két lépés távolság egy szívszorító, könnyekre fakasztó történet két beteg fiatalról, akik lassan egymásba szeretnek, de sosem léphetnek két lépésnél közelebb a másikhoz. A kötet viszont nem csak a szerelemről szól, hanem baráti-családi kapcsolatokról, önmagunk fejlesztéről, túlélésről. Nagyon szerettem olvasni, ezért is érzem úgy, hogy kár a végéért.

Hogy tetszik a borító? Az eredeti borító, és rajta a rajz meseszép, ráadásul a könyvben is szerepel. Viszont nekem a filmes borító jobban bejön, és nem csak Cole Sprouse miatt, így örülök a döntésnek.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a betegségekről szóló YA történeteket, ezt se hagyd ki, pláne mert új megközelítésben tálalja a dolgokat.

* Kíváncsi lettél? Ezen a linken kedvezményesen beszerezheted. Katt! *