Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Benjamin Alire Sáenz – Életem kifürkészhetetlen logikája

Amennyire vártam ezt a könyvet pont annyira is tartottam tőle. Az Aristotle és Dante a világmindenség nyomában nagy kedvenc lett, így magasan volt a léc, de szerencsére az Életem kifürkészhetetlen logikája megugrotta. Ez is egy csodálatosan felépített, sodró lendülettel megírt YA regény volt, ami baromi hitelesen mutatta be egy fiú érzelmi, lelki világát.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *

Vannak olyan könyvek, amik annyira magukkal ragadják az embert, olyan csodás életérzést adnak át, hogy egyszerűen csak jól esik olvasni. Akkor is, ha a szereplőkkel időnként nehéz dolgok történnek, ha netán a sírás határán állsz – vagy épp el is törik a mécses. Az Életem kifürkészhetetlen logikája számomra ilyen kötet volt, és csak azért nem olvastam el két nap alatt, mert baromi sok dolgom volt (sajnos).

A történet főszereplője az érettségi előtt álló Sal, akit egy meleg, mexikói férfi fogadott örökbe, aki az anyukája barátja volt anno. Salvadorban mostanság egyre több az indulat, attól tart, az igazi apja rossz génjei munkálkodnak benne, ráadásul a legjobb barátnője, Sam miatt is aggódik. Sal élete akkor vesz drámai fordulatot, amikor imádott nagymamáján rákot diagnosztizálnak…

A vér nem válik vízzé – vagy mégis? A könyv egyik fő dilemmája ez volt, ami nekem nagyon bejött. Sal ugyanis egy biztonságos, boldog családban nőtt fel, tele van nagynénikkel, unokatesókkal, mindenki szereti őt. Egész életében a legjobb dolgokra tanították, most mégis verekszik, abban leli örömét, és olyan harag dúl benne, ami nem emlékeztet a jófiúra, aki mindig is volt. Ezt a dilemmát az író gyönyörűen kifejtette, annyira erősen átjöttek Sal érzései, a félelmei, a végső üzenet pedig csodálatos volt.

A YA könyvekben ritkán kap kiemelt szerepet egy szülő, itt viszont másként volt. Sal apukája, Vicente egy csodálatos ember, olyan apa, akiről mindenki álmodozhat. Imádtam minden jelenetet, amiben feltűnt, és úgy drukkoltam neki, hogy összejöjjön azzal a pasival, és boldog lehessen. Persze, megértem, ha valaki olvasás során netán „propagandának” érzi a dolgot, mert tényleg nagyon jó ember lett ez a Vicente, de bevallom, engem nem érdekel, ha túlzás volt. Imádtam olvasni, és kész.

Apropó, felnőtt karakterek. Drága mimó! Az én szívem is megszakadt… Bevallom, én sosem álltam közel a nagymamámhoz, a másik meghalt a születésem előtt, így én nem éltem át olyan klassz pillanatokat, mint Sal, de így is teljesen át tudtam érezni, hogy ez a srác – és az egész család – miért szereti a nagymamát, és miért is fáj ennyire, hogy beteg. Az egész könyvet belengte egyfajta gyász-hangulat, a búcsúzások, az utolsó megélt pillanatok. A maga szomorú vidámságában gyönyörű volt az egész.

A könyv a barátságokra is nagy hangsúlyt fektetett. Sal legjobb barátja, Sam egy igazi badass csaj, isteni dumákkal és érett, klassz gondolatokkal. Imádtam a barátságukat, és külön tetszett, hogy a szerző nem vitte el romantikus irányba. Mert igenis létezhet fiú és lány barátság akkor is, ha mindkét fél heteró. A másik legjobb barát, a meleg Fito is nagyon klassz karakter volt, az a típus, akit egyszerre szeretne védelmezni az ember, és másik oldalról meg ámélkodva nézi, hogy mennyire bátor és erős a srác.

Értékelés: 10/10

Az Életem kifürkészhetetlen logikája nem egy romantikus regény. A családi és baráti kapcsolatok, a felnőtté válás a fő témája, amit egy mexikói családban élő örökbefogadott fehér bőrű, kék szemű srác mesél el. A végletekig gyönyörű ez a regény, a sodró lendülete visz magával, a karaktereit hamar a szívébe zárja az ember. Számomra csodálatos élmény volt az olvasás – alig várom az író újabb könyvét.

Hogy tetszik a borító? Egyszerűen gyönyörű! Annyira passzol a regényhez, hogy arra szó nincs. Oké, mondjuk azt sajnálom, hogy a levelek nem sárga színűek, de a jelenet, amiben jelentőségük van a leveleknek varázslatos.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha tetszett az Aristotle és Dante, ha szereted azokat a regényeket, ahol nem a szerelmen van a hangsúly, vagy ha csak olvasnál egy jót, ez lesz a te könyved!

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *

ÉLETEM KIFÜRKÉSZHETETLEN LOGIKÁJA – BLOGTURNÉ