Az utóbbi évek egyik nagy sikere volt A halványuló fél, ami a 2020-as Goodreads Choice Awardson még díjat is nyert az olvasók által. Többek között ezért vágytam nagyon arra, hogy elolvassam, és szerencsére az alapötlete is nagyon megvett magának.

Ez egy családtörténet, ami több évtizeden át mutatja meg egy család életét a nőtagjain keresztül. Desiree és Stella ikrek, de csak külsőre hasonlítanak. Édesapjuk tragikus halálát mindketten másként dolgozzák fel, és amikor az anyjuk tizenöt évesen a szegénység miatt kiveszi őket az iskolából, hogy dolgozzanak, elszöknek New Orleansba, ahol pár hónap Stella úgy dönt, elhagyja a testvérét, így mindkettejüknek egyedül kell boldogulniuk.

Azt fontos még elmondani, hogy a két ikerlány egy Mallard nevű kis faluból származik, ami azért különleges, mert ott olyan színes bőrűek élnek, akiknek a bőrszíne világosabb, és akár fehéreknek is nézhetnék őket. Persze rasszizmus így is éri őket. Azért is szerettem nagyon a könyvet, mert megmutatta azt, hogy néhány évtized alatt miként változott a feketék helyzete Amerikában, hogyan jutottunk el a szegregációtól a békés(ebb) együttélésig. És persze, mindannyian olvastunk már erről és láttunk filmeket, de Bennett a velejénél fogva ragadta meg a rasszizmus és a kitaszítottság témáját, és baromi erősen mutatta meg azt, hogy ez milyen változásokat okoz az emberek lelkében, és mennyire nehéz mindezt túlélni. Elképesztő volt erről olvasni, sokszor szorult össze a szívem, mert tudtam, hogy bár ez fikció, de sok millió színes bőrű amerikainak egykor (és sajnos még ma is) a kőkemény valóság.

No de visszatérve a főhőseinkre: Desiree kiköt egy bántalmazó férj mellett, így a kislányával visszamenekül Mallardba, az ő története itt folytatódik. A szereplők közül talán ő volt a legkevésbé érdekes, akit inkább csak kedvelni és megérteni tudtam, de a történetszála nem tűnt olyan izgalmasnak egészen a végéig, ott húzott egy meglepőt, aminek kifejezetten örültem. Earlyt is nagyon megkedveltem, érdekes volt látni azt, hogy egy párkapcsolat milyen változásokat indít el benne férfiként.

A másik főhősünk Desiree lánya volt, Jude, akinek igencsak színes a bőre az apja miatt. Amikor a gyerekkori élményeit taglalta, hogy mennyi megaláztatás érte őt, nagyon sajnáltam, de később imádtam látni hogyan áll talpra, és kezdi el megvalósítani az álmait. A szerelme, Reese volt az egyik kedvencem, és olyan gyönyörűen írt Bennett a transzneműség témájáról Reese kapcsán, hogy le a kalappal. Persze, sok nehézsége volt a srácnak és a párjának is, sajnáltam is őket nem egyszer, nem kétszer, de ezzel együtt megmutatták azt is, hogy mi az igaz szerelem, mert az övék az, ehhez kétség sem férhet.

Mire a könyv közepére értünk, már ki voltam éhezve arra, hogy Stella történetét is megismerhessem. Végig arra voltam kíváncsi, hogy miért ment el. Megkaptam a választ, és azt kell mondjam megértettem az okait, hiszen színes bőrűként bennem is megfogalmazódott bár, hogy bár fehér lehetne a bőröm, vagy legalábbis mindenki annak látna, hogy beolvadhassak. Stella megtehette, de megannyi hazugság és megtagadott rokon árán. Megkapta a pénzt, az anyagi biztonságot, de élete összes percében félt attól, hogy lebukik, hogy majd egy színes bőrű rádöbben az igazságra, és nem egyszerű folyton hazudni… Szóval, igen, megértettem Stellát, sajnáltam is őt, de nem tudtam megbocsátani neki. Pláne látva Desiréék nyomorgását, miközben Stella ott lubickolt a gyémántok között. Hát bele halt volna, ha támogatja a családját legalább anyagilag?

Stella lánya volt a negyedik főszereplő, aki hát…. Mit mondhatnék, elég idegesítő volt szegény, az elkényeztetett szőke gazdag hercegnő figurával, aki nem tudja mit akar igazán. Persze, az átjött, hogy mit gondol az anyjáról, mit jelent az ő életében az, hogy a saját anyja egész életében hazudott neki, de… egyszerűen nem tudtam megkedvelni a lányt. Érdekelt a sorsa, de igazából ennyi. Azt a mellékgondolatot viszont szerettem, hogy megmutatta egy kicsit az író, hogy milyen a tévézés, mennyire nehéz a színésznők helyzete, és bizony jó testtel sem egyszerű befutni. Nagyon nem.

Értékelés: 7/10

Megértem, hogy miért lett ennyire sikeres ez a regény. A négy nő sorsának az összefonódása, az ő történetük, a változó Amerika megmutatása okozott megannyi jó pillanatot. Ezzel együtt nem éreztem, hogy olyan sodró lendülete lenne a könyvnek, mint az Anyáknak volt, kevésnek éreztem a párbeszédet is, olyan töménynek érződött a könyv, leginkább az elején, mert sok idő kellett, mire tényleg érdekelni kezdett a szereplők élete. Mindezzel együtt pozitívan gondolok a történetre, a tanulságaira, és köszönöm, hogy annyi mindenen elgondolkodtatott.

Hogy tetszik a borító? Egyszerűen gyönyörű, nagyon passzol a sztorihoz, és jók a színei is.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a komolyabb történeteket, ha szívesen olvasol rasszizmusról és huszadik századi női sorsokról, ezt semmiképpen se hagyd ki.