Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Új Vörös Pöttyöshöz terveztem borítót, ráadásul egy Sarah Dessen regényhez!

Sose felejtem el, hogy milyen elementáris élményként hatott rám a Figyelj rám!, amikor először elolvastam még 2008 környékén. Imádtam a történetet, a stílust, a mondanivalót. Így nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy az új kiadás borítóját én tervezhettem meg.

A könyvhöz elég sok terv készült, igyekeztem megragadni a hangulatot. A kiadóvezető végül hat tervet választott ki, a borítószavazáson az olvasók döntötték el, hogy mi kerüljön rá a könyvre, ami egyébként hamarosan előrendelhető lesz.

Íme az elkészült végleges borító és csatoltam a könyv fülszövegét is. Ha még nem olvastátok, nagy szeretettel ajánlom a könyvet!

Sarah Dessen – Just Listen: Figyelj rám!

Ahhoz, hogy megleld az igazságot, készen kell állnod rá, hogy meghalld.

Tavaly még Annabel volt „a lány, akinek megvan mindene” – legalábbis ezt a szerepet játszotta egy népszerű reklámban.

Idén azonban ő lett a lány, akinek nem maradt semmije: nincsenek barátai, mert a suli legálnokabb lánya, Sophie, ellenségnek kiáltotta ki; oda az otthoni béke is, mióta a nővére anorexiával küzd; és az iskolai ebédszüneteket egyedül kell töltenie. Egészen addig, amíg találkozik Owen Armstronggal.

A magas, sötét hajú és rosszfiú hírében álló Owen a zene és az igazság megszállottja. Owen segítségével Annabelnek talán sikerül szembenéznie azzal, ami azon az estén történt, amikor megszakadt a barátsága Sophie-val.

* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)


Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading