Marie Lu felé van egy adósságom: imádtam a Legenda trilógia első részét, de még mindig nem olvastam el a két folytatást, de eskü, hogy még idén sort kerítek rájuk. Pláne, mert a The Young Elites újfent bebizonyította számomra, hogy az írónő iszonyúan tehetséges, és képes zseniális karakterek és világok megalkotására.

A történet egy kitalált világban játszódik, de kicsit olyan, mintha Olaszországban lennénk, és ez adott egy jó feelinget az egésznek. A sztori szerint végigsöpört egy betegség a világon, ami sok gyereket megölt, viszont páran túlélték, de valamilyen csúf jegy maradt a testükön. A hősnőnknek például hiányzik az egyik szeme. No, őket hívják malfettóknak, és néhányuknak különleges képességei vannak. Pl. tűz gyújtás, állatokkal való kommunikáció, a hősnőnk látomásokat tud megidézni.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen a tiéd lehet! *

Az inkvizíció, vagyis a mélyen vallásos gonoszok, meg a király üldözi ezeket a malfettókat, és a nép is megosztott. Adelina egy malfetto, a gonosz apja próbálja eladni őt, de a lány elszökik, és amikor tudatára éled a képességének, az apja meghal. A lányt börtönbe vetik, majd befogadja őt az Ifú kiválasztottak szervezete, tehetséges malfettók, akik a rendszert akarják megdönteni, hogy szabadon élhessenek. Adelina elkezdi megtanulni használni az erejét, de folymatosan veszélyben van az élete.

A sztoriról spoilermentesen nagyjából ennyit lehet beszélni, a többi maradjon meglepetés. És elhihetitek, itt aztán bőven vannak meglepő pillanatok! Szerettem, hogy a könyv tele van WTF jelenetekkel, olyan titkok és érdekességek derülnek ki szinte fejezetenként, amik miatt a könyv szó szerint letehetetlenné vált, leginkább a második felében. Utóbbi hatáshoz sokat hozzátett még a folytonos feszültség. Egy pillanatra sem álltunk le, mindig történt valami izgalmas, és emiatt az unalom is totál kiveszett a könyvből.

Legjobban mégis a karaktereket szerettem, mert itt aztán tényleg mindenki egyéniség volt. És ami a legjobb: kiszámíthatatlanok! Nem lehetett előre tudni, hogy kinek mi az igazi motivációja, mit is akarnak igazán a másiktól, és emiatt az egymással kialakított interakciók is ütősek lehettek. A legjobb példa erre a romantikus szál. Mondhatjuk, hogy mindketten szerették egymást, és bejöttek a másiknak, de pontosan tudták azt is, ha kialakul köztük valami, azzal hatással lehetnek a másikra, irányíthatják egymást. És így maga a szerelmi rész is iszonyúan egyedi lett.

Adelinát nagyon imádtam. Végre egy emberi főszereplő! A gonosz apja kínzásai miatt a szíve tele van sötétséggel, sok benne a gonosz, önző gondolat, de emellett megjelennek a jók is. Képes rossz dolgokat tenni, de egyedül neki van láthatóan lelkifurdalása amiatt, ha az ártatlanok szenvednek. Nem mondhatjuk Adelinára azt, hogy gonosz, de azt sem, hogy jó. Szerintem ugyanolyan, mint bármelyikünk: alapvetően jó, de a rossz gondolatok időnként tettekké lesznek, és átfordíthatják a mérleg nyelvét. És ez mennyire jó már!

Apropó, kapcsolatok. Kettőt nagyon kiemelnék: Adelina és a testvére, Violetta testvéri kapcsolatát, ami egyszerűen wow! Nem akarok spoilerezni, így csak annyit mondanék, hogy zseniális lett, és figyeljetek oda minden apróságra, megéri. Adelina és Rafaelle volt még számomra a csúcspont. A biszexuális kurtizánt amúgy is imádtam, mert ütős karakter lett, de a komplikált barátsága (?) Adelinával tényleg sokat mondó volt, ráadásul olyan, ami teljesen elgondolkodtatja az embert.

A másik aki lenyűgözött, az Teren. Imádom a jól megírt rosszfiúkat, Mavenre emlékeztetett a Vörös Királynő trilógiából. Teren az inkvizíció vezetője, aki maga is malfettó, és hatalmas erő birtokában áll, amit arra használ, hogy a királynő utasításait végrehajtva megkínozza a malfettókat. Az egész vallásos rész nagyon átjött, az, ahogy elhiszi, azért kapta az erőt, hogy megtisztítsa a világot, és emiatt ő is feloldozást kaphat. De az őrült szerelem volt az, ami totálisan ütőssé tette a karaktert. No meg az Adelinával közös jelenetei, hű! Ha csak rágondolok, kitör belőlem a fanboy.

Értékelés: 10/10

Marie Lu ismét bebizonyította, hogy nem csak egy világot tud jól felépíteni, hanem képes megtölteni azt izgalmakkal, eredeti ötletekkel, és olyan tökéletesen tökéletlen karakterekkel, akiknek imádnék még olvasni a sorsáról. Az idei év egyik legnagyobb kedvence lett a The Young Elites, ha lehetne már most olvasnám is a folytatást.

Hogy tetszik a borító? Iszonyú jól néz ki. A tipográfia, a baljós színek, és a kard is menő. Viszont… így hirtelen nem értem mit keres rajta a kard. Valahogy nem érzem jelentőségét a sztori szempontjából. Mármint, igen, oké, kardoztak, de nem volt olyan központi elem, mint mondjuk a rózsa.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Pláne, ha szeretitek a különleges élményt adó fantasy-disztópia regényeket.