Emlékszem, amikor tavaly olvastam a sorozat első részét, a Fogoly a sötétbent, az mélységesen felkavart és megbotránkoztatott. Korábban sose pipáltam még ehhez hasonlót, és sokszor úgy éreztem, hogy nem jó dolog, ha ez nekem tetszik. Tele voltam kusza érzésekkel, és éppen emiatt vártam a második kötetet. Képtelen voltam elengedni Liv és Caleb történetét, tovább akartam folytatni, újra elmerülni a regény borzasztó világában, amit egyes pontjain túlságosan szerettem.

Nem tudom, hogy velem történt-e valami az elmúlt egy év során, de a Megigézve a sötétben korántsem vágott annyira mellbe, mint az előző része. Nem fojtogatott olvasás közben a levegő, nem éreztem, hogy annyira sajnálnám Livet, vagy igazán, teljes szívből gyűlölve szeretném Calebet. Tetszett a kötet, mert nem mondanám, hogy rossz, csak nem sikerült fokozni a tétet, elmaradt az igazi megbotránkoztatás. Vagy csak annyira felvitte a Fogoly a sötétben azt a bizonyos lécet, hogy azt mondom „köszi, ezt még benyelem?„.

De igazából az is lehet, hogy pont az tűnt fel a folytatásból, ami az első részben olyan fontos volt: a feszültség. Akkor még joggal aggódhattam Olíviáért, hogy túléli-e, mi lesz vele. Most ez a faktor nem volt meg, hiszen már a regény elején kiderül, hogy Olívia egy kórházban van, és az FBI akarja kivallatni. Aggódnivalónak az van, hogy Caleb meghalt-e, de van harmadik rész, ami róla szól, tehát bocsi C.J. Roberts, de hülye leszek aggódni. A regény során pedig Liv elmeséli mi történt vele Mexikóban, de az egész olyan faramuci, ahogy a perverz orvosának és zsarunak tárgyalja ki a szexuális részleteket. Hiteltelen és fura. Feszültség pedig nulla.

Persze Mexikóban sok gáz dolog történt Livvel, némelyiken nagyon felhördültem, mint amikor a rabszolgáknak négykézláb kellett közlekedniük, vagy nyilvános orgiákba kellett bocsátkozni. Most inkább a lelki megaláztatás játszott szerepet, de ez se vágott mellbe, mert egyértelmű volt, hogy Caleb szerelmes Livbe, tudtam, hogy nem lesz eladva szexrabszolgának, és bármennyire is szemétkedik vele „a mester”, akkor is boldog lehet a végük. A feszültség tehát minden szempontból hiányzott a könyvből, és ezt nagyon megsínylette a történet.

Azért voltak olyan részei is, amiket szerettem. Érdekesek voltak például a mellékszereplők, a Felipe – Kölyök – Celia hármas nagyon odarakta magát, róluk szívesebben olvasnék még külön is. Caleb személyiségfejlődése (ha beszélhetünk egyáltalán ilyenről), is jól lett ábrázolva, és működtek a regényben a nagy jelenetek. Az erotika megkapóan érzéki volt, de nem ment át a vulgaritásba, aminek örültem. Liv is szimpatikusabbá vált ebben a részben, és meg tudtam érteni a kusza érzéseit. Azt pedig külön szerettem, amikor itt-ott kiállt magáért, az álmaiért, a jövőjéért.

Értékelés: 6/10

Az előző részhez képest mindenképpen csalódásnak éltem meg a könyvet, de ha önmagában nézem, akkor belátom, nem volt ez rossz, és akadtak benne így is jó ötletek. Kíváncsian várom a következő részt.

Hogy tetszik a borító? Nagyon kifejező, imádom az egyszerűségét.

Kinek ajánlom elolvasásra? Kizárólag tizennyolc éven felüli felnőtt olvasóknak!