Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Mia Sheridan – Leo

Alig pár perce fejeztem be a könyvet, és hihetetlenül friss még az élmény. Nem szokásom az első benyomások alapján értékelést írni, jobban szeretem átgondolni, megrágni magamban a könyvek erősségeit, gyengeségeit, de most úgy érzem a Leónál jobb, ha még frissen lejegyzem a véleményem. Mert kicsit csalódtam a könyvben, kicsit kevésnek éreztem, de mégis, képtelen voltam letenni, és a második felét együltő helyemben bekebeleztem. Valami megfogott, de a csalódásom attól még jogos.

leo

A történet főszereplője Evie, az árvaházban, majd nevelőszülőknél felnőtt lány, aki tizennégy évesen megfogadja szerelmének, Leónak, hogy örökké az övé lesz, és majd tizennyolc évesen újra találkoznak, mert a srácot időközben örökbe fogadták. Aztán Leo nem bukkan fel, majd Evie nyolc évvel később értesül a halálhíréről egy jóképű, szexi fiatalembertől, Jake-től, akibe nyomba beleszeret, és pár oldallal később már szobára is mennek, hogy mielőbb letudják a kötelező orgazmushegyeket. Persze Jake-nek van egy titka…

Van egy dolog, ami nagyon zavart a könyvben. Még írtam is Deszynek pár oldal után, hogy „Evie most megy el randizni Jake-kel, aki azt hazudja, hogy nem ő Leo„. Most komolyan, ennél nyilvánvalóbb már nem is lehetett volna. Üvöltött a lapok elejéről, a számtalan elejtett célzás sem segített a képen. A könyvben ez volt kábé az egyetlen izgalomfaktor, és mivel ez borult, nem kaptam mást, csak töménytelen szexet, egy elkapkodott bonyodalmat és megoldást, no és egy hiteltelen férfi főszereplőt, akinek amúgy nem bocsátottam meg, hiába magyarázott annyit.

Ahogy én elképzeltem: Leo | A fotón: Dean Geyer
Ahogy én elképzeltem: Leo | A fotón: Dean Geyer

A könyv eleje még cuki volt, amíg összejönnek és zajlik a csábítás művészete, az még izgi tud lenni. Az első szex is so-so. De amikor azt látom, hogy hatalmas dráma van, hogy Evie élete fenekestül felfordul, megtud egy olyan dolgot, ami merőben változtatja meg az életét, de az első reakciója az, hogy benedvesedik és már dörgölőzik is, akkor komolyan elgondolkodom azon, mennyire ostoba a csaj. Pedig amúgy szimpatikusra lett megírva, és igazából Jake-kel sincs különösebb problémám, az sem feltétlenül zavar, hogy Christian Grey prototípus.

A Leóban az a legnagyobb problémám, hogy sokkal jobb is lehetett volna. Sheridan nagyszerű alaptémához nyúlt, ez pedig az árvaházi múlt. Bemutathatta volna a nevelőszülői rendszert, jobban rávilágíthatott volna miért is olyan nehéz az így felnőtt gyerekeknek. Amikor ezeknek a részleteit megkaptam, ott szárnyalt igazán a könyv, azokban a pillanatokban vált igazán letehetlenné. A múltidézések nagyon feldobták, azokból szívesebben olvastam volna többet is, mondjuk a szex helyett. Azért akadtak kedves pillanatok még, mint Evie és a barátai, Nicole és annak családja. Vagy amikor Landon kijelentette, hogy ő mennyire „tipikus meleg legjobb barát”, ott is jót nevettem az irónián.

Ahogy én elképzeltem: Evie | A fotón: Alexandra Chando
Ahogy én elképzeltem: Evie | A fotón: Alexandra Chando

Értékelés: 6/10

A Leo tele van jó ötletekkel, jó alaphelyzetekkel, és az írónő is egész jó stílusban ír, könnyen olvasható a regény, nehéz letenni. Viszont a történet helyett a szexre helyezte a hangsúlyt, sokadjára pedig rém unalmas volt, hogyan élvez el Jake pajkos ujjaitól. És sajnos a Jake körüli rejtély megírása is halovány lett. Mindenesetre kíváncsian várom a másik nézőpontot, a Leo esélye izgalmasabb, eredetibb lehet.

Hogy tetszik a borító? A maga egyszerűségében elvarázsol. Külön tetszik, hogy szürke, ettől még sejtelmesebb jelleget ölt.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a New Adult könyveket és nem zavar, hogy a szex sokszor a cselekmény rovására megy, akkor olvasd el bátran a könyvet.

MIA SHERIDAN – LEO – BLOGTURNÉ

  • Napokon belül megjelenik a Könyvmolyképző Kiadónál egy sokak által várt történet, Mia Sheridan: Leo című regénye. A Blogturné Klub nyolc bloggere veszt részt ennek a gyönyörű, romantikus regénynek a turnéján, aminek érdemes követni az állomásait, mert játékunk helyes megfejtői között három példányt sorsolunk ki a kiadó felajánlásában.

  • ziEvie szereti változatosan sminkelni magát, ez adta az ötletet a játékunkhoz.
    Minden állomáson láthattok egy-egy képet, amely bizonyos típusú sminket mutat. A kiemelt betűk összeolvasásával megfejthetitek a smink típusát. Figyelem! A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő levelünkre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

    a Rafflecopter giveaway
    //widget-prime.rafflecopter.com/launch.js