Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Olvasmánylistám: 2015 március – 5 könyv

Nem is tudom mikor olvastam ennyire kevés könyvet. Két hét alatt szoktam letolni öt könyvet, nem pedig egy teljes hónap alatt. Az igazság az, hogy márciusban engem is elért a az olvasás-undor, vagyis nem volt kedvem olvasni. Meg időm se nagyon, de hogy miért, arról később mesélek 😉

Most, áprilisban viszont már rákapcsolok, mert nyakunkon a Könyvfesztivál és egy csomó blogturné, amiben részt veszek. Csupa olyan könyvvel, ami nagyon érdekel, úgyhogy a kedvem is totál megjött, csak annyi kellett, hogy megérkezzen a Callie, Kayden és a véletlen folytatása, a Nyár-trilógia lezárása és még pár finomság 🙂 Már csak az a kérdés, hogy találok rá időt. De ennyi jó könyvnél meg kell oldani, pláne, hogy az olvasási undor is véget ért.

Mindenesetre összegyűjtöttem nektek, hogy mely öt könyvet olvastam el Márciusban. Van köztük két könyv, amihez még nincs végleges magyar borító, így ott az eredetit csatoltam.

02-sor

geek-girl-m01. Holly Smale: Geek Girl 2.

– Manó Könyvek, 2015

– Olvastam: 2015. március 6. – 10.

– Kritikám: Értékelés: 8/10

– Online megrendelés: most 15% kedvezménnyel

Még mindig vigyorgok, ha eszembe jut ez a szeleburdi, kedves kis könyv. Harrietet meg kell zabálni, annyira kedves, vicces az a lány. Nagyon remélem, hogy legkésőbb karácsonyra érkezik a folytatás, mert már most alig várom, hogy újra jókat nevessek és sok új ismeretet szerezzek a világról.

02-sor

lathatosagi-melleny-m02.Marni Bates – Láthatósági mellény

– LOL Könyvek, 2014

– Olvastam: 2015. március 10. – 13.

– Kritikám: Értékelés: 8/10

– Online megrendelés: most 15% kedvezménnyel

Vártam már, hogy újra Marni Batest olvassak. Eleinte fura volt a Láthatósági mellény, idő kellett, mire megszokom, de aztán egy ponton nagyon beindult a történet, és rá kellett jönnöm, Jane baromi érdekes karakter. De nem tagadom, Cory történetszála volt a legnagyobb kedvencem.

02-sor

mara-dyer-eszmelese-m03. Michelle Hodkin – Mara Dyer eszmélése

– Könyvmolyképző Kiadó, 2015

– Olvastam: március 13. – 19.

– Kritikám: Értékelés: 10/10

– Online megrendelés: most 21% kedvezménnyel

Olyan sok ismerősöm áradozott erről a könyvről! Kíváncsivá tettek, de picit féltem is, mert nem mindig tetszenek az agyonhypolt könyvek. Na ezzel szerencsére nem volt így! Megfogott a sztori, érdekesek voltak a karakterek és annyit tudtam gondolkodni rajta. Javaslom szerezzétek be a Könyvfesztiválon, szerintem tetszeni fog 🙂

02-sor

a-vegzetem-m04. Abbi Glines – A végzetem

– Maxim Könyvkiadó, 2015

– Olvastam: március 27. – 28.

– Kritikám: Még nincs, a blogturnén lesz

– Online megrendelés: még nem lehet rendelni

Ebbe a könyvbe nagyon félve kezdtem bele. Egyrészt az eddigi Dream Válogatás olvasmányaimtól nem dobtam hátast, így tartottam tőle, hogy ez bejön-e. Nagy meglepetésemre végig lekötött a könyv. Remek karakterekkel operált, szuper történetszállal, a cliffhanger miatt pedig nagyon várom a folytatást.

02-sor

eletem-a-szomszedban-m05. Huntley Fitzpatrick – Életem a szomszédban

– Könyvmolyképző Kiadó, 2015

– Olvastam: március 19. – 31.

– Kritikám: Még nincs, a blogturnén lesz

– Online megrendelés: most 21% kedvezménnyel

Na ez volt a másik könyv, amiről oly sok jót hallottam. A történeten még sokat kell agyalnom, de kétségkívül tetszett! Remek karaktereket alkotott meg a szerző, de leginkább a megannyi morális kérdés ejtett rabul, ami elhangzott a regény harmadik felében. Szerintem ezt a könyvet újra fogom valamikor olvasni.

<

Discover more from Sorok Között Könyves Blog

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading