Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Abbi Glines – A végzetem

abbi-glines-a-vegzetemAzt hiszem engem nagyon jó pillanatomban kapott el ez a könyv. És ez a legnagyobb szerencséje 🙂 Múlt hónapban olvastam, és egyszerűen megfogott. De tényleg, végig élveztem, megmosolyogtatott, drukkoltam a szereplőknek és valahogy gondolkodni is elfelejtettem közben, így az írónő által elültetett csavarok is működtek. Azt nem tudom, hogy a könyv a guilty pleasure kategóriába sorolandó-e, de az tuti, hogy kíváncsian várom a folytatást, és Glines világa magával ragadott. Pedig alapvetően egy sablonos sztorit kaptam, de mégis, volt benne valami…

A sztori főhőse a tizenéves Pagan, aki szellemeket lát. Ezzel már kibékült, mindig is így volt, megtanult együtt élni vele. Az viszont már nehezebb, amikor egy szellem hirtelen elkezd társalogni vele. Ráadásul egy nagyon jóképű szellem, aki még énekel is. Pagan amúgy összejön egy helyes sráccal, Leiffel, aki jófej, meg minden, és örökké boldog is lehetne, de a szellem – Dank a neve – hirtelen felbukkan, mint egy emberi rocksztár, hogy kvázi romba döntse Pagan tökéletessé vált életét.

Ahogy én elképzeltem: Dank | A fotón: Sam Page
Ahogy én elképzeltem: Dank | A fotón: Sam Page

Ennyiből tényleg látszik, hogy a könyv klisékkel operált, de szerintem jól tette. A szerelmi háromszög aranyos volt és érdekes is, mert egy ideig tényleg elhittem, hogy Pagan őrlődik a srácok között. A legjobb barátnőt, Mirandát nagyon szerettem, de persze Gee lett a favorit, aki a regény harmadik felében kapott kiemelt szerepet. A hősnő meg alapjáraton egy szerethető csaj volt, annak ellenére is, hogy felruházták őt Mary Sue-tulajdonságokkal, de a szememben mégsem vált azzá!

A természetfeletti szálat szerettem a legjobban. Tényleg sokáig nem jöttem rá, hogy most Dank micsoda is, és milyen képességei lehetnek Pagannak. Sőt, vannak neki egyáltalán? Az egész háttérvilág megalkotása nekem bejött, különösen a regény végi csattanóban ütött nagyot. Olyan megoldást talált ki az írónő, ami végig izgalomban tartott, és okozott több WTF pillanatot is, nem csak a rész végi cliffhangerrel, hanem mással is.

Amit még ki kell emelnem, a könyv által levont tanulságok. Mert akad benne nem egy és nem kettő remek gondolat az elfogadásról, önfeláldozásról és az emberek közötti kapcsolatokról egyaránt. Legjobban az elején tetszett ez, ahogy látni lehetett, Pagan mennyire lenézi Leifet, mert népszerű és menő, és sokáig az esélyt sem akarja megadni a srácnak, hogy esetleg bizonyítson. Nagyon megérintett ez a szál, és el is gondolkodtatott. Remélem sokan levonják majd a tanulságokat olvasás után.

Ahogy én elképzeltem: Leif | A fotón: Ryan Carnes
Ahogy én elképzeltem: Leif | A fotón: Ryan Carnes

Az egyetlen, amit nagyon sajnálok, hogy ilyen idióta neveket olvastam. Pagan, Dank és Leif – a lány neve még elmegy, de a srácoké, ez komoly? Még ott is felszisszentem, hogy főhős egy rocksztár, aki csodaszépen énekel, mert ez valahogy olyan izé volt nekem, a már túl sok kategória, ahogy az is, miszerint Leif a suli legmenőbb csávója, és természetesen irányító, és naná, hogy évek óta rá van izgulva a hősnőnkre. Ezeknél azért sziszegtem, de mindent megvallva ez volt a legfőbb bajom a könyvvel, ez meg azért nem olyan hű de nagy dolog!

Értékelés: 8/10

Tényleg egy jó pillanatomban kapott el engem a regény 🙂 Látom ám a hibáit, csak egyszerűen nem érdekelnek, mert remekül szórakoztam olvasás közben, elrepített egy másik világba és sikerült tökéletesen kikapcsolni az agyam. És lássuk be, az elgondolkodtató, felkavaró olvasmányok mellett ilyenek is kellenek. És nagyon is jól tudnak esni. A végzetem nem váltja meg a világot, de szerintem nem is ez a célja. Egyszerűen csak szórakoztatni akar, azt pedig maximálisan teljesíti is.

Kinek ajánlom elolvasásra? Abbi Glines rajongóinak mindenképpen, van egy stílusa a nőnek, ami engem most nagyon megfogott. A Young Adult kedvelői mindenképpen csapjanak le A végzetemre. Nem tagadom, a könyv megosztó, sok mindenkinek tetszeni fog, de lesznek fujjolók is. Olvasd el Te is, és alkosd meg a saját véleményed!

BLOGTURNÉ EXTRA – FANMADE TRAILER

EGy lelkes rajongó által született egy fantasztikus előzetes a könyvhöz. Nagyon minőségi lett, az írónő, Abbi Glines is megosztotta már.

ABBI GLINES – A VÉGZETEM – BLOGTURNÉ

existence-btk