Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Leah Remini – A Bajkeverő

A Szcientológiai Egyház az, amiről már mindenki hallott. Nálunk (szerencsére) nem olyan elterjedt, a híre viszont ide is bőven eljutott. No de mi az, amit eddig igazán tudtunk róla azon túl, hogy Tom Cruise az istenük? Hát, én bevallom, hogy nem sokat. Ezért is akartam annyira elolvasni Leah Remini életrajzát, aki leleplezte, hogy mi van a háttérben.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted! *

A könyv végi köszönetnyilvánításban szerepel Leahtól egy olyan mondat, hogy büszke a kiadójára, amiért ki merték adni a könyvet. Ez bennem is ott ragadt, és sokat gondolkodtam azon, akarjak-e írni erről a könyvről. Mert mi lesz akkor, ha megírom a bejegyzést, látja egy szcientológus és felkerülök az „elnyomó személyek” listájára? Ha megtorolják rajtam az Egyház vezetői? Mert szerintük aki nincs velük, az ellenük van… De végül úgy döntöttem, ha Leah egy egész világ elé merte tárni az igazat, miért ne mondhatnék véleményt a könyvéről?

A Bajkeverő letehetetlen volt. Gyakran olvasok memoárt, de ritkán érzem azt, hogy a szerzőjének tényleg lett volna mit mondania. No, Leah Remini egyértelműen nem tartozik közéjük. Jól tette, hogy megírta ezt a könyvet, és őszintén megmutatta a világnak, hogy mi is az a szcientológia. Aminek pedig én külön örültem: a sztárságáról, a karrierje alakulásáról is elmesélt jó pár dolgot. (Remini a Férjek gyöngye sorozat főszereplője volt kilenc éven át.)

Nem semmi bátorság kellett ahhoz, hogy ezt a könyvet Remini meg merje írni. Igazán szimpatikus lett emiatt a nő, aki bátran felvállalta minden bűnét, még azt is, hogy összejött egy nős férfivel. Az őszinteség nagyon jót tett a könyvnek. Nem éreztem olvasás során azt, hogy saját magát mentegette volna a hibáiért, vagy azért, mert nem hagyta ott hamarabb a szcientológiát. Ha valamiben harminc éve, már gyerekkorodtól hiszel, nehéz lehet lelépni, hiába van ott annyi jel előtted.

Oké, egy dolgot tisztázzunk: a könyvben „csak” Remini szavai állnak, a másik oldal álláspontját nem feltétlenül ismerjük, így nem is kezelhető szentírásként minden, amit Remini elmondott. De basszus, hát nehéz nem komolyan venni, vagy éppen felháborodni azon, amket mesélt. Mint az, hogy mennyit kell egy egész életen át befizetni az egyháznak a tanfolyamokért, vagy éppen az, hogy pont az egyházvezetők nem tartják be a saját szabályaikat, de mástól elvárják persze.

A könyvből kiderült, milyen lelki, és ha kell, fizikai terrort vet be az egyház a tagjai ellen, miként forgatják ki a vagyonukból, vagy éppen szakítják el a szeretteitől. Talán utóbbi a legrosszabb. Remini például az egyházban nőtt fel, gyerekkorától kezdve harminc évig volt a tagja, de miután kilépett, az egykori barátainak meg kellett szakítani vele a kapcsolatot, ha továbbra is az egyház tagjai akartak maradni.

És kiderült, hogy ez nem egyedi eset: ha valaki kilép, akkor megszűnik létezni, egy szcientológus sem beszélgethet olyan emberrel, akit elnyomó személyként tartanak számon. És mindenki elnyomó személy, aki negatív véleménnyel van az egyház ellen, vagy legalább csak egyszer rosszat mondott róla. Borzasztó lehet mindezt túlélni, és sokan emiatt maradnak szcientológusok akkor is, ha már nem érzik a tüzet.

Természetesen szóba került a könyvben Tom Cruise is, a legismertebb szcientológus. Érezhetően nehetelt rá Leah a vele történtek, és a férfi egyházi befolyása miatt, ennél a résznél sajnos nem sikerült pártatlannak maradni (bár miért is várnánk el ezt egy memoártól). Durva dolgok derültek ki a színészről, a családjáról, nem csoda, hogy Cruise kiakadt. Nagyon negatív képet festettek le róla, aminek ha csak a negyede igaz, már csak azért is nyugodt szívvel lehet rühellni a pasit.

Tom Cruise esküvőjére Jennifer Lopezzel érkezett
Értékelés: 10/10

A Bajkeverő egy nagyon őszinte könyv, ami egy elismert színésznő szemén át leplezi le a Szcientológiai Egyházat, és egyben betekintést enged Remini életébe is, megismerhető a sztár (és a forgatások), no és persze a nagybetűs anya. Igazán elgondolkodtató olvasmány volt, köszönöm az élményt.

Hogy tetszik a borító? Igazából semmi extra, rápakoltak egy szép képet a színésznőről, és ennyi.

Kinek ajánlom elolvasára? Hallottál már a Szcientológiáról, de nem tudod pontosan mit jelent? Kíváncsi vagy, hogyan fut be karriert egy csóró bronxi lány Hollywoodban? Szívesen olvasnál egy erős nőről, aki sosem adta fel? Netán érdekelnek Tom Cruise piszkos kis titkai? Ha legalább valamelyik kérdésre igen a válasz, akkor ez a Te könyved.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted! *

A BAJKEVERŐ – BLOGTURNÉ

  • A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából igazi botránykönyv jelenik meg magyarul is, amelyben Leah Remini, a kiugrott Szcientológus mesél az életéről, az egyház kötelékében eltöltött évekről és arról, hogy és miért lépett ki onnan. Október 3 és 7 között a Blogturnéklub 3 bloggere bemutatja nektek Remini küzdelmeit és érdemes velük tartani, mert szokás szerint nyerni is lehet egy példányt ebből a lebilincselő kötetből.

  • A Szcientológia Egyházának rengeteg híres tagja van, mint Remini könyvéből kiderül, őket mint a vallás népszerűsítőit igen nagy becsben is tartják. Játékunkban minden állomáson 1-1 híres ember képét találjátok, a áRafflecopter megfelelő sorba az ő nevüket kell beírni.
    Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

    Ki a képen látható híres Szcientológus?

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 10.03. Olvasónapló
    10.05. Sorok Között
    10.07. Szembetűnő