Home Könyvek listák Az öt kedvenc magyar könyvem 2014-ben

Az öt kedvenc magyar könyvem 2014-ben

Nagyon szeretek kortárs magyar szerzőktől olvasni, igaz, idén túlnyomóan külföldi szerzőktől olvastam, de az arányomon 2015-ben nagyon szeretnék majd javítani.

Tök jó néha kiragadni az anglicizmusból, John helyett Jánost olvasni, New York helyett Budapest utcáin barangolni, és hagyni, hadd eresszen bennem gyökeret az érzés, hogy “őt akár én is ismerhetném, a 4-6-os villamoson akár találkozhatnék is velük“. Persze azt is csípem, amikor magyar szerző külföldi helyszínnel dolgozik, de alapvetően a magyar helyszínekért rajongok.

Habár nem volt egyszerű, de sikerült kiválogatnom a top 5 idén elolvasott magyar regényemet. Íme!

02-sor

armageddon-teoria05. Novák Andor – Armageddon-teória

Megjelent: 2013-ban, az Álomgyár kiadónál

:: KönyvkritikámOnline megrendelés ::

Azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy az Armageddon-teória volt a legdurvább könyv, amit valaha olvastam. Még mindig olyan élesen él bennem az a sok szörnyűség, amit a könyv felvázolt. Legjobban a prostituált tinilány drámája fogott meg, akit a tábornok a pincében tartott megkötözve, érzéstelenítés nélkül kihúzta a fogait, állandóan verte, kínozta és megalázta….

Ez egy kétség kívül brutális mű, de sajnos reális is. Simán el tudom képzelni, hogy a harmadik világháborúban olyan szörnyűségek történjenek, mint ebben a nem hétköznapi, brutálisan őszinte a regényben.

Nem szokásom ilyen könyveket olvasni, de ha valamikor megjelenik az Armageddon-teória folytatása, akkor biztosan érdekelni fog, bármennyire is tudom, hogy brutális “kalandokra” számíthatok…

02-sor

epic04. Szabó Tibor Benjámin – EPIC – Az első küldetés

Megjelent: 2014-ben, a Manó könyveknél

:: KönyvkritikámOnline megrendelés ::

Az idei olvasmányaim közül az EPIC volt az egyik legnagyobb meglepetés. Csak a fülszöveget, és az idióta karakter-neveket nézve elképzelni sem tudtam, hogy nekem ez a könyv tetszhet. Tulajdonképpen csak azért olvastam bele, mert a kiadó munkatársa nagyon kiállt érte, és biztatott, hogy igenis tetszeni fog. És igaza lett, ó, de még mennyire!

Rohamos sebességgel olvastam el az EPIC-et, imádtam a főszereplőit, legjobban Sádit. Olyan jó volt látni azokat a komoly problémákat a karakterek életében megjelenni, amikről úgy érzem beszélni kell, mint a szegénység, a túlsúly miatti kirekesztés vagy a fiatalkori alkoholizmus kiváltó okai.

A karakterek drámáin túl tetszett az egész milliő, ami az EPIC-et körbelengte, a sok csavar, a nyomozások, és persze a végső kérdés, hogy mit is akar az iskola, és egyáltalán milyen iskola ez. Nagyon remélem, hogy nem kell sokat várni a folytatásra, alig várom már, hogy újra elmélyedhessek az EPIC világában.

02-sor

ya-viharszivu-mya-mavis03. Kemese Fanni – A viharszívű Mya Mavis

Megjelent: 2014-ben, a Könyvmolyképző kiadónál

:: KönyvkritikámOnline megrendelés ::

Két hosszú év telt el A napszemű Pippa Kenn megjelenése óta, a regény végén pedig olyan brutális függővég volt, hogy nehéz volt nem kaparnom a falat a folytatásig. Éppen emiatt nagyok is voltak az elvárásaim a második rész felé.

Örömmel jelentem, megérte a hosszú várakozás, A viharszívű Mya Mavis ha lehet még izgalmasabb, egyedibb, és szerethetőbb, mint amilyen az első rész volt. A legjobban a világ felépítés, és a temérdek információ átadása tetszett. Jutott idő az érzelmekre is, amit olyan realista karakterek közvetítettek, akik még véletlenül sem tökéletesek, hanem nagyon is emberiek. Ezért is szerettem őket annyira.

02-sor

ya-dac-302. Kalapos Éva – Kéz a kézben

Megjelent: 2014-ben, a Manó könyveknél

:: KönyvkritikámOnline megrendelés ::

A D.A.C.-sorozat a lehető legjobb dolog, ami a magyar ifjúsági irodalommal történhetett. Végre, itt egy tini könyvsorozat, igazán reálisan mutatják be a tinik világát. Itt végre azt éreztem, hogy hús-vér karakterekről szól a sztori, akik nem egy álomvilágban léteznek.

A könyvek több tabutémát is említenek, mint az anorexia, a szex, az önkielégítés vagy a romák elfogadása, és mindezt olyan csodálatosan és nem demagóg módon teszi, amit egyszerűen öröm olvasni. Bár a sorozat első két része is zseniális volt, kétségkívül a Kéz a kézben volt az eddigi legjobb kötet. Ha még valaki nem ismeri a könyveket, érdemes pótolnia!

02-sor

na-szivbol-szinbol-igazan01. Róbert Katalin – Szívből, színből, igazán

Megjelent: 2014-ben, a Könyvmolyképző kiadónál

:: Könyvkritikám Online megrendelés ::

A Szívből, színből, igazán életem egyik legmeghatározóbb élménye. Nem véletlenül írtam ezt már olyan sokszor le az oldalon, mert tényleg száz százalékosan így gondolom. Csodálatos a történet, imádnivalóak a karakterek, és az a realista történetábrázolás, amit Róbert Katalin átadott, maga a csoda.

A szerző gyönyörűen, már-már szépirodalmi stílusban ír, miközben megmaradt a könnyen olvasható jelleg. A karakterek hitelesek, jól megalkotottak és egyediek, a problémák pedig amikről szót ejt a könyv jól bemutatottak. A legnagyobb kincs persze a szerelem, Alex és Patrik kettőse egyszerűen zseniális. Szerintem lehetetlen nem drukkolni kettejüknek. Eközben pedig Lilla is annyira egyedi és elgondolkodtató karakter, imádom a benne tomboló kettősséget.

Őszintén bízom abban, hogy páran felfigyeltetek erre a könyvre az oldalon, mert ez tényleg egy olyan regény, ami megérdemli a rivaldafényt.