Erre a könyvre elsősorban azért voltam kíváncsi, mert rettentő jó visszhangot kapott a Blogturnés beszélgetéseink során, Kelly Olvas például egyenesen odavolt tőle, így naná, hogy felkeltette az én kíváncsiságomat is. Így, hogy elolvastam meg tudom érteni, miért szerették annyira ezt a történetet. Tényleg egyedi, elgondolkodtató és szórakoztató könyvről van szó, ami az olvasás során végig lekötött.
A történet egy Mara Dyer nevű lányról szól, akinek amúgy nem is Mara a neve, és ezt már az első oldalon közli is. De lapozzunk. Mara karcolások nélkül túlél egy balesetet, ahol meghal Rachel, a valaha volt legjobb barátnője, és mellesleg a pasija, no meg annak a tesója is. Mara Miamiba költözteti az egész családját, hátha ott elfelejti a dolgot. Meg annak is örülne, ha nem látná állandóan maga előtt a volt pasija szellemét, pláne akkor, ha éppen az új csóka, a naná, hogy nagyon szexi Noah kényezteti.
Mivel nem igazán van olyan része a regénynek, amibe bele tudnék kötni, ezért kiemelek öt dolgot, ami nagyon tetszett a Mara Dyer eszmélésében. Íme!
1. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy most ez egy realista vagy paranormális regény. Mert az oké, hogy Marával történt ez meg az, de ezeket akár rá lehet fogni a pszcihológiai bajokra, amiket Rachel halála idézett elő. Egy ponton túl már egyre egyértelműbb, hogy melyik típus is győzedelmeskedik, de imádtam a kételyeket, amiket a narráció ébresztett bennem.
2. Goodreadsen többen is kritizálták Jamiet, a fekete, zsidó, biszexuális srácot. Tényleg érdekes karakter volt, mint Mara új sulijában a lány legjobb barátja. Nekem nagyon bejött Jamie szabadszájúsága, az elvont, és néhol idétlen beszólásai no meg a viselkedése is. Persze, azt is megértem, ha valakinek sok a srác, de ami engem illet, nagyon szerettem a karaktert, örültem a jelenlétének, mégha nem is kapott nagy szerepet.
3. A könyvben a legfontosabb szerepet természetesen a romantika kapta, Mara és Noah kapcsolata nagyon aranyos lett. A szerző jó munkát végzett, Noah álompasi, olyan típus, aki csak a könyvekben létezik, de azt hiszem ez nem is gond. A közös jeleneteik nagyon aranyosak lettek, végig szurkoltam nekik, hogy jöjjenek már végre össze, és oldják meg a problémáikat.
4. Egy ponton felmerült több morális kérdés, ezeknek a levezetése nagyon tetszett. Nem nagyon akarok spoilerezni, de azt hiszem biztonságosan elmondhatom, hogy arról volt szó, ki érdemli meg az életet, és ki nem. Van-e jogunk ölni, ha XY nagyon rossz dolgot követett el, és mindez később megbocsátható-e. Remek érvelések hangzottak el, nagyon elgondolkodtatott mindkét szempont, és ezt különösen szeretem a könyvekben. Ha gondolkodásra sarkallnak.
5. A rejtély szál volt még az, ami nagyon bejött, és a sok kérdőjel, Mara feltételezett képességeit illetően. A szerző nagyon kreatív volt, pláne amikor megcsavarta a dolgokat, és még több minden kiderült!
Értékelés: 10/10
Roppantmód élveztem a könyv elolvasását, nagyon szerettem a karaktereket, a történetet és leginkább azt, hogy mennyit kellett agyalnom rajta, morális és történetvezetési szempontból egyaránt. Szeretettel várom a folytatást, remélem még idén megérkezik. Mert volt függővég, méghozzá szerintem elég mocskos. Szóval, ide a második résszel, de rögtön!
Kinek ajánlom elolvasásra? A Young Adult és a Vörös Pöttyös könyvek szerelmesei csapjanak le rá, hiszen új kedvencre lelhetnek a műben. Noaht is nagyon fogjátok csípni, ezt már most garantálom!
- 03.31. – Media Addict
- 04.01. – Deszy Könyvajánlója
- 04.02. – Zakkant olvas
- 04.03. – Tekla Könyvei
- 04.04. – Always Love a Wild Book
- 04.05. – Kelly Lupi olvas
- 04.06. – MFKata gondolatai
- 04.07. – Könyvszeretet
- 04.08. – CB olvas