Rendkívül megrázó volt ez a könyv, érzelmileg mindenképp. Ez volt az első Laure Halse Anderson könyv, amit a kezembe vettem, de az biztos, hogy nem az utolsó. Ez is egy viszonylag rövid, csak kétszáz oldalas alkotás volt, de egyáltalán nem volt hiányérzetem a könyv végén, hiszen a témából kihozták a maximumot, és ez a legfontosabb.

A könyv Melinda életét meséli el, aki egyre zárkózotabb, magába fordulóbb, egyértelmű, hogy valami történt vele a nyáron, de úgy érzi nem mondhatja el senkinek. A könyv remekül prezentálja azt, mit érezhet egy olyan tinédzser lány, aki érzelmileg a padlón van, de nincs olyan ember, akinek kinyílhatna, és elmondhatná, mi is történt vele. Az egész mű a lány érzelmeiről szól, párbeszédek szinte nincsenek is benne, hiszen Melinda egy idő után nem beszél, csak ha nagyon kötelező. Ő inkább csak aludni akar, felejteni, de nem megy. Különösen tetszett az, hogy szépen, lassan adagolta az írónő az információkat. Nem derült ki egyből, miért tört össze a lány, idő kellett, míg a kirkaós darabjai összeálltak egy csodaszép puzzle-é. Pont ettől lett a könyv olyan jó, amilyen. A tovább mögött spoileresen folytatom.

Egy tinilány életében az lehet az egyik legnagyobb megrázkódtatás, ha megerőszakolják. El sem tudom képzelni mennyit szenvedhet egy serdülő ha ilyen történt vele. Márpedig Melindát meggyalázták, akarata ellenére, és az sem számított, hogy a srác fiatal volt, jóképű és a lányok álma. Attól még erőszak volt, szörnyű, horribilis erőszak. Az írónő nagyon szépen leírta az egészet, a könyvből végig sütött a fájdalom, amit szegény lány érzett a gyalázat hatására. Legjobban a vége tetszett, az, ahogy telt az idő, és Melinda végre úgy tűnik feldolgozta a tragédiát. Az utolsó oldalak egyike mindent vitt, amikor ismét meg akarta őt erőszakolni az a szemét, és elkezdett sikítani, mintha ezzel a frusztráció és fájdalom egy része kiszakadt volna belőle. Ez így volt nagyon jó.

Értékelés: 10/10
Nagyon jó olvasmány volt, könnyű nyelvezettel, és olyan stílussal, amilyennel ha találkozol, nem szívesen teszed le a kezedből az alkotást. Az ilyen drámákat szeretem, amik egyszerűen, érthetően és rendkívül meghatóan meséltek el egy olyan történetet, amik senkivel se kellene, hogy megtörténjenek. De az élet sajnos kegyetlen. Mindenesetre ha legközelebb egy lány ismerősöm egyik napról a másikra elhalkul, nem szólal meg és látszik rajta, hogy valami fáj neki, csak azért is oda fogok menni, és megkédezem tőle, hogy minden rendben van-e.