Még soha nem olvastam ehhez hasonló könyvet, mint amilyen a Téboly volt. Nagy hatással volt rám ez a könyv, és szinte a „nem bírom letenni” kategóriába tartozott, leginkább a második felétől kezdve. Végig a „azt a rohadt, ezt nem hiszem el” érzés dobogott bennem, és tényleg alig tudtam elhinni a cselekményeket, annyira izgalmasnak bizonyultak az idő előrehaladtával. Az eseményekről nem tudok spoiler mentesen írni, tehát ha nem olvastad még el a könyvet, akkor ne böngészd tovább a kritikát, mert erősen spoileres lesz.

Az elején csak néztem, hogy most tényleg egy sorozatgyilkosról fog szólni a könyv? És mégis képes voltam együtt érezni Sophie-val, úgy voltam vele, hogy beteg és nem direkt tette azt, amit. Annyira izgalmas volt a menekülés és az a gyors eszmefuttatás aminek segítségével annyi mindent megúszott, hogy gondolkodás nélkül olvastam tovább. A gondolkodás nélkült úgy értsétek, hogy nem érdekelt az, egy gyerekgyilkos a főhős, csak drukkoltam neki és izgultam érte, hogy mindent jól sikerüljön megoldania és sikerüljön eltűnnie a rendőrség elől. Alapjáraton szeretek a gonosznak drukkolni, de sikerült így megírni a könyv elejét, hogy Sophie nem tűnt gonosznak, hanem egyszerűen csak betegnek. Egy nagyon beteg nőnek, aki rájött a betegsége súlyosságára és szeretne meggyógyulni.

Azonban ahogy haladt előre a történet, úgy keletkeztek az egyre nagyobb WTF pillanatok. Egészen addig, amíg meg nem érkeztünk Francz-hoz. Hát én totál ledöbbentem, és magam is alig hittem el azt, amit olvasok. Nem is Sophie volt a gyilkos, hanem egy valóban őrült férfi, aki követte Sophiet, bejutott a lakásába, ellenőrizte az e-mailjeit, titokban gyógyszerekkel tömte a nőt, megölte annak a férjét és szó szerint tönkre tette az életét. Eközben szinte beteges módon beleszeretett, olyannyira, hogy a harmadik szakaszában a regényben, már mint férj és feleség láthattuk őket együtt, egészen addig, amíg Sophie rá nem jött a dolgokra. A lezárás mellesleg frenetikus lett, hozta az egész könyvnek a színvonalát, amit csak dicsőíteni tudok így, utólag.

Írói szempontból Pierre Lemaitre óriásit alkotott, így történetet vezetni, hát ahhoz nagyon tehetségesnek kell lenni. Alapjáraton egy könyvben nehéz sok meglepetést okozni, egy idő után az ember már előre látják a lehetséges megoldásokat, a felbukkanható csavarokat, pláne akkor, ha amatőr szinten még ír is az olvasó. Azonban itt nem láttam előre semmit, végig izgalomban tartottak az események, és szó szerint néztem ki a fejemből, hogy mégis mi a csuda folyik itt. Nagyon kiváló olvasmány volt ez gyerekek, örülök, hogy elolvashattam én is.

Értékelés: 10/10
Kétségkívül ez volt az egyik legjobb könyv amit valaha elolvastam, a francia modernkori irodalomról pedig ha meghallom, hogy valaki csúnyán beszél, hát szép lazán elküldöm őt a … könyvtárba vagy a legközelebbi könyvesboltba, vegye a kezébe a Tébolyt, és miután elolvasta, aztán szidja a francia irodalmat. Ez a regény volt életem egyik legjobb könyve. Pár év múlva biztos újra el kell majd olvasnom azért, hogy még jobban megérthessem a történetet.