Bridge trilógia – Kedvcsináló Rubin Pöttyös idézetek
Hamarosan magyarul is teljes lesz A Bridge trilógia Meredith Wildtól, így aki szereti az erotikát sem mellőző romantikus történeteket, érdemes lehet meglesnie az önállóan is olvasható könyveket. (Mindegyik részben más a főhős, az egyik részben például egy tűzoltó).
Hoztam is részenként három idézetet, hogy megjöjjön a kedvetek a könyvek elolvasásához. Íme!
#1
„Az egyszerű érintés volt az egyetlen kapcsolat közöttünk, mégis sokatjelentett: mintha olyan szál kötné össze a szívünket, ami mindig is létezett, még akkor is, amikor olyan nagy volt köztünk a távolság.”
#2
„Most azt szeretném, hogy küzdj értünk, azért a lányért, akivel közös álmaink voltak, aki elhitette velem, hogy együtt bármire képesek vagyunk. Sosem tudtam, mit hoz a jövő, de azt sem tudtam elképzelni, hogy ne veled vágjak bele.”
#3
„De ha megengedem magamnak, hogy megint beleszeressek, és mégsem működik, akkor nem fogok tudni újra talpra állni.”
#1
„– Mindjárt visszajövök, oké?
Csak szó nélkül bólintottam, majd néztem, ahogy a barátjával együtt eltűnik. Nem tudtam tenni ellene. Nézni, ahogy eltávolodik tőlem, olyan volt, mint mikor lemegy a nap és minden melege vele együtt eltűnik.”
#2
„Mert én nem tudtam úgy élni, hogy nem a megfelelő férfiba voltam szerelmes. Az olyan lett volna, mintha hiányzott volna az egyik érzékem – az az egyetlen, névtelen érzék, amelyiktől az összes többi hevesebbé válik.”
#3
„Olyan rég óta nem engedtem meg magamnak, hogy a szívem így érezzen. A karjában a kétkedés minden árnya, amibe még kapaszkodtam, szertefoszlott. Tökéletes csókja emlékeztető volt, hogy ha valahogyan módját találnánk, hogy hazahozzuk azt a paradicsomi együtt töltött hetet, talán minden álmunk valóra válhatna.”
#1
„Will és Ian viharként érkeztek az életembe, elcsábították a testemet és rabul ejtették a szívemet. Mindenemet nekik adtam – a bizalmamat, az engedelmességemet, a szerelmemet. Ha választanom kellett volna a kettejük között, az olyan lett volna, mintha félbetépném a szívemet.”
#2
„– Nem elégszem meg addig, ameddig alattam nem fekszel, Olivia. És amint így lesz, ezerféleképpen juttatlak el a csúcsra. Nem akarsz játszadozni? Az, hogy megvárakoztatsz, miközben jól tudod, hogy mindketten ugyanazt akarjuk… Te vagy az, aki játékot játszik. Mert nyerni akarsz. Mondj igent, és akkor mindketten nyerünk!”
#3
„Néhány perc elteltével felpillantottam, és Will kutakodó szemébe néztem.
– Desszertet is rendelünk?
– Rendelhetünk. Hacsak nem döntöttél úgy, hogy hazajössz velem.
– A sajttortát kérem – feleltem gyorsan, majd kettőnk közé ejtettem az étlapot az asztalra.”
