Nagyon szeretem a Maxim Kiadó Delfin könyvek sorozatát, több szuper middle grade regényt adtak már itt, mint az Ivan az egyetlen vagy az Én és a cseresznyefa. Kérdés sem volt bennem, hogy elolvassam-e az Aranyfakasztókat.

Az alaptörténet nagyon különleges, leginkább a világa miatt. Egy olyan szigeten játszódik a cselekmény, ahol a zene csak egy kiváltságos csoport privilégiuma, és ahol a társadalom minden tagjának ki van jelölve a feladata. Bár a Királynőgyermek uralkodik, de a hatalmat a férfiak gyakorolják, különösen a gazdáknak nevezett pasik, akik a helyi kolostorból fogadnak be Aranyfakasztókat, akik olyan tehetséggel megáldott lányok, akik a zenéből aranyat fakasztanak.

Hősnőnk Delphernia amint betölti a tizenkettőt, alig várja, hogy a gazdák elvigyék őt a kolostorból, amit gyűlöl, leginkább a nevelője, a Kilences Anya kegyetlen bánásmódja miatt. Arra azonban nem számít, hogy a kinti világ nem olyan varázslatos, mint ahogy azt elképzelte. Az alaptörténet saccperkábé ennyi.

A regény leginkább Delphernia karakterével foglalkozott, ő volt az, aki a legjobban ki volt bontva. Szerettem a személyiségét, az eszét, a bátorságát, a lelkét, és leginkább azt, hogy milyen erősen ragaszkodott a zenéhez és az énekléshez. Tök jól átjött az, hogy számunkra a zene mennyire hétköznapi dolog, ám ha megfosztanának tőle minket, gyanítom mi is ugyanolyan rosszul éreznénk magunkat, mint Delphernia.

Kaptunk egy nagyon erős feminista üzenetet is a történetben, amit egyszerűen imádtam benne. Volt ugyanis három nagyon erős és fiatal női karakterünk: Delphernia, aki csak zenélni szeretne. Az első női gazda, aki többre vágyik annál, ami neki jutott. És a legérdekesebb mellékszereplő, a Királynőgyermek, akinek tök jól ábrázolták a főbb jellemvonásait, és aki valójában egy rab, hiába van hatalma. Csak egy báb, aki ki akar kerülni a gonosz és megátalkodott férfi karmai közül.

A történet megmutatta azt, mi történik, ha a lányok összefognak, hogy ledöntsenek egy olyan férfiközpontú és rossz rendszert, amiben az határozza meg a sorsod, hogy hová születtél… Én nagyon bízom benne, hogy a célközönség számára is átjön majd. Mert amikor Delphernia rátalál a bátorságára, amikor szabadon engedi a fájdalmát és fegyverré kovácsolja azt úgy, hogy mellette állnak a lányok és segíti őket, akkor senki sem állhat az útjukba.

A másik nagy előnye a történetnek az maga a nyelvezet volt. Hayley Chewins gyönyörűen ír, egyszerűen jólesik olvasni a szöveget. Amellett, hogy megvan a sodró lendülete adott a szépsége is, ráadásul ügyesen játszik az író a szavakkal, és olyan klassz leírásokat kaptunk a történetben, amitől sokkal élőbben láttam magam előtt a történetet.

Nagyon akartam szeretni a regényt, de sajnos nem igazán tudtam. Leginkább úgy tudnám jól kifejezni magam, hogy rengeteg lehetőség volt benne, de nem lett kiaknázva mindez. Például már a kor-kérdésen nagyon elcsúszott az egész. Amikor a 12 éves lányokat felnőttként kezelik, de a 14 éves uralkodót Királynőgyermeknek hívják az már önmagában WTF. Delphernia beszédmódja, a gondolkodása és maga a történet tónusa viszont valahogy egy YA-sztoriért kiáltott, és idősebb karakterekkel és erősebb világépítéssel sokkal jobb is lehetett volna a végeredmény.

Sajnos a karakterek cselekedeteinél is sokszor azt éreztem, hogy ez mennyire karakteridegen, és milyen furán reagálnak le olyan dolgokat, ami az egész életüket megváltoztatja. Tudjátok, két soros meglepettség és megyünk tovább, annyira creepy-nek érződött emiatt az egész a szememben. Ráadásul a könyv végét nagyon elsiette az író, ritka gyorsan záródott le a cselekmény, érthetetlen volt egy csomó fordulata és valahogy úgy érződött az egész, mintha az író gyorsan le akarta volna tudni az egészet.

Értékelés: 6/10

A borító álomszép, különösen élőben az aranyozás rajta. Ránézel és elájulsz. Az író stílusa, az alapsztori, a világ, a rengeteg lehetőség pedig mind azt sejteti, hogy ez egy nagyon jó regény lesz, méltó a többi Delfin könyvhöz. Sajnos nálam ez most kapufa lett.

Kicsit úgy éreztem, mintha egy száguldó vonaton lennék, amiben történnek ugyan dolgok, de a világot is alig ismerem meg, a karaktereket is alig bontják ki, a szereplők érzelmi reakciói pedig az esetek többségében egy fáéval egyenlőek.

Persze azért azt fontos hozzátenni, hogy bőven nem én vagyok a célközönség. Ez egy middle grade regény, 10 és 14 év közötti olvasóknak ajánlott elsősorban. A koruknál fogva ők mást keresnek egy regényben, simán látom, hogy nekik tetszhet. Ha pedig átmegy a baromi jó feminista üzenet, már megérte, hogy megjelent az Aranyfakasztók.