Íme a 15 klassz idézet a letehetetlen Grisa trilógiából
Amikor megjelent itthon az Árnyék és csont és megláttam az oroszos borítót, meg az oroszos neveket, nem fűlt a fogam a sorozathoz. Viszont kiderült, hogy a Netflix tv-sorozatot kreál belőle, így tavaly elolvastam a trilógiát és teljesen beleszerettem.
Szóval, ne halogassátok ti sem a Leigh Bardugo olvasást, ezek a könyvek megérdemli a figyelmet. Hogy segítsek összegyűjtöttem 15 kedvcsináló idézetet a trilógiából. Íme! 🙂
Árnyék és csont
#1
„– De hiszen te remegsz – szólalt meg a férfi.
– Nem igazán szoktam hozzá ahhoz, hogy meg akarnak ölni.
– Tényleg? Én már szinte észre sem veszem, amikor végezni akarnak velem.”
#2
„– Ti ketten egyébként miről szoktatok beszélgetni? – kérdeztem kíváncsian.
(…)
Nagyot sóhajtott.
– Csak a szokásos dolgokról. Az életről, a szerelemről, a vasérc olvadásfokáról.”
#3
„– Miért teszel úgy, mintha halálosan megsértettelek volna?
– Te talán nem így viselkednél a helyemben?
– Fogalmam sincs. Én mindig is gyönyörű voltam.
– És ráadásul még szerény is?”
#4
„– Na gyerünk már! – kiáltotta. – Jobb lábat a bal után. Tudod, hogy kell menetelni.
– Na most jól beleköptél a levesembe!
– Tényleg?
– De még mennyire. Épp arra készültem, hogy elájuljak, a karaván meg összetaposson, és a testemet elborítsák az iszonyatos sebhelyek.
– Ez aztán a lenyűgöző haditerv!
– Szerintem is. Ha ugyanis erősen megcsonkítanak, akkor nem leszek képes átmenni a Zónán.
Mal megértően bólintott.
– Értem én. Szívesen belöklek egy szekér alá, ha ezzel segíthetek.”
#5
„– Ezek szerint az Éjúr foglya vagyok?
– A védelmét élvezed.
– Mi a különbség a kettő között?
Iván arckifejezése semmit sem árult el.
– Imádkozz azért, hogy sohase derítsd ki ezt a különbséget!”
Ostrom és vihar
#1
„– Van bármi, amit komolyan veszel?
– Ha rajtam múlik, nincs. Attól az élet olyan fárasztó tud lenni.”
#2
„– Felség…
– Nyikolaj – javított ki. – De közismert, hogy hallgatok az édesem és a fess uram megszólításokra is.”
#3
„– Tudod, mi a gond a hősökkel és a szentekkel, Nyikolaj? – kérdeztem, ahogy becsuktam az atlaszt, és az ajtó felé indultam. – Hogy végül mindig meghalnak.”
#4
„– Vigyázz magadra, Nyikolaj! – szólalt meg Mal halkan. – A hercegek vére ugyanolyan, mint bárki másé.
Nyikolaj lesöpört egy láthatatlan porszemet a ruhája ujjáról.
– Ez igaz. Csak éppen rajtuk jobb ruhák szakadnak el.”
#5
„– Te folyton ilyen nagy bajba kevered magad?
– Szeretek úgy gondolni magamra, mint egy kellemesen összetett egyéniségre.”
Pusztulás és felemelkedés
#1
„Talán a szerelem csak egy babona, egy ima, amit azért mondtunk, hogy a magányosság valóságát kordában tartsuk. A csillagok úgy festettek, mintha közel volnának egymáshoz, pedig igazából több millió mérföld választotta el őket. A végén talán a szerelem nem jelentett mást, csak vágyódást valami lehetetlenül fényes és mindörökké elérhetetlen után.”
#2
„A vágyódással az a gond, hogy gyengévé tesz minket.”
#3
„A remény olyan trükkös dolog, akár a víz. Valahogy mindig utat talál befelé.”
#4
„Én csak azt tudom, hogy fájdalom nélkül nem lehet élni – és mindegy, hogy rövid vagy hosszú az élet. Az emberek cserben hagynak. Megsérülsz, cserébe te is sérüléseket okozol.”
#5
„– Ana Kuya ugyanígy vett rá arra, hogy ne rimánkodjak neki, hagyja égve a lámpást éjszakára.
– Tényleg?
– Igen – felelte, és nekivágott a kaptatónak. – Azt mondta, hogy miattad kell bátornak lennem, mert ha én félek, akkor te is félni fogsz.
– Hát, nekem meg azt mondta, hogy azért kell megennem a paszternákot, hogy jó példát mutassak neked, de attól még továbbra sem voltam hajlandó rá.
– És még csodálkozol, hogy miért mindig téged náspángoltak el.”
* Kíváncsi lettél? Szerezd be a könyvet a kiadótól kedvezményesen! *
-
Tavaly novemberben jelent meg a Könyvmolyképző kiadó gondozásában Leigh Bardugo népszerű sorozatát, a Grisa trilógiát lezáró kötet, a Ruin and Rising – Pusztulás és felemelkedés. Tarts a bloggereinkkel az utolsó rész turnéjában, és tegyél szert egy példányra belőle!
A sorozatban a grisák egyfajta varázserővel bíró emberek, akiket csoportokba osztanak a képességeik szerint. Feladatotok, hogy kitaláld, milyen grisáról szólnak a leírások.
Segítségképp a pontos elnevezésük minden kötet elején szerepel, ha viszont nem rendelkezel példánnyal, a kiadó webshopján található beleolvasási lehetőségben is megtalálod a listát.(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Teremteni nem tudnak, így képességükhöz a környezetből nyernek erőt. Elsősorban a vizet képesek irányítani.
a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js02.20. Sorok között
02.22. Readinspo
02.24. Readinspo (extra: borítók)
02.26. Sorok között (extra: idézetek)
02.28. Kelly & Lupi olvas
