Könyvkritika: Meredith Russo – Birthday: Születésnapok
Bátran ki merem jelenteni, hogy ez az egyik legjobb LMBTQ regény, amit olvastam. Sőt, az egyik legfontosabb is. Hihetetlenül hálás vagyok a kiadónak, amiért megjelenhetett, és bízom benne, hogy lesz annyira népszerű, hogy az író másik sikerkönyve, az If I Was Your Girl is jöhessen magyarul.
* Elolvasnád? Szerezd be kedvezménnyel a kiadótól! *
A Születésnapok helyszíne egy kisváros Ohioban, a két főszereplőnk pedig egy napon született ugyanabban a kórházban, és a legjobb barátokká váltak az évek alatt. A kötet felépítése abból a szempontból is nagyon egyedi, hogy a két főhősünk életét csak a születésnapján mutatja be, tizenhárom éves koruktól egészen tizennyolcig. Nem találkoztam még ilyen formulával, de nagyon érdekesnek érzem, és szerintem tök jól működött, hiszen a kötet így jól tudta prezentálni a szereplők lelkében zajló változásokat.
A főhősök közül látszólag Ericnek van könnyebb helyzete. Szőke, helyes, gazdag, az iskolában is népszerű, a sportban is ügyes, márpedig a sport ebben az amerikai kisvárosban (is) a minden. Otthon viszont para a helyzet, Eric apja nem csak homofób, de bántalmazó is, az évek során pedig Eric is egyre jobban megtapasztalja, hogy milyen tud lenni a lelki terror, és mennyire nehéz egy ilyen otthonban felnőni.
Morgan az édesanyja halála után próbál rátalálni önmagára. Nagyon szerette az anyukáját, aki igazi minta anya volt, például minden születésnapjára hagy egy levelet Morgannek, nem is sejtve, hogy az ott lévő sorok, mint „elképzelem milyen férfi vált belőled” mennyire felkavarják majd a lelkét. Morgan ugyanis pontosan tudja, hogy ő rossz testbe született, nem fiú, hanem lány. Viszont úgy érzi senkivel nem beszélhet erről, az apja ugyanúgy gyászol és nem találják az utat egymáshoz, attól pedig fél, hogy a titka miatt elveszíti Eric barátságát, az egyetlent, ami a felszínen tartja.
Igen, ez alapvetően egy elég komoly kötet, mindkét történetszálon nehezebb traumákat mutat be az író, de maga a könyv ettől még nem válik nehezen olvashatóvá. Egyszerűen az író sodró lendülettel ír, a karakterek hozzádnőnek, és kíváncsi leszel rá hogyan alakul a sorsuk – velem legalábbis egyértelműen ez volt.
Nagyon élveztem, hogy most egy transznemű főszereplőről olvashatok. Az író is az, így amit leír, azt én teljesen hitelesnek veszek. Sejtettem ám, hogy nem egyszerű felválllani azt, ha valaki nem a megfelelő testbe született, de soha se hittem volna, hogy ennyire. Egy film sem tudta úgy visszaadni nekem, hogy mit jelenthet ez, mint Morgan fejezetei a könyvben. Amikor az egyik jelenetben kipróbálja a sminket, megcsinálja a haját, és kezd kívülről is arra hasonlítani, amilyen belül, ott például sírtam, mert belegondoltam mekkora pokol mindez. Ez a könyv arra is jó lehet, hogy megértesse az emberekkel mit is jelent az, ha valaki transznemű, és hogyan tudunk segíteni olyan ismerősünknek, aki az.
Van ám romantikus szál is a történetben, Eric ugyanis már fiatal koruk óta érzi, hogy Morgan olyan, mint egy lány. A hosszú hajával, ha hátulról látja, ha átöleli… Nem fogok spoilerezni, de nem bírom ki, hogy ne írjam le: annyira örültem annak, hogy Eric mindig is érezte, hogy Morgan igazából egy lány, annyira különlegessé tette ez a kapcsolatukat. A barátságukat is szerettem át, egyrészt tök jó volt ez a közös kötelék, imádnám a gondolatot, hogy valaki születésem óta a barátom, hogy annyira ismer engem. Na de amikor más is szóba került, hát én ott jöttem teljesen izgalomba. Ha van két ember, akiket egymásnak teremtettek, az Eric és Morgan. Nem is tudom mikor drukkoltam annyira egy párosnak, mint most nekik!
Értékelés: 10/10
Készülj fel, ez a regény egy igazi érzelmi hullámvasút. Megnevettet, sírni is fogsz, dühös leszel majd párszor, sokszor fogod azt érezni, hogy bemásznál a lapok közé megölelni a szereplőket, de ígérem, a végén te is egy nagy mosollyal az arcodon csukod majd be ezt a könyvet. Kétségkívül Morgan és Eric története volt az egyik legnagyobb kedvencem idén.
Hogy tetszik a borító? Nekem alapvetően bejön, szerintem passzol is a sztorihoz, de a fent látható gyertyás is tetszik.
Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Rengeteg olyan témát érint, amiről többet kell beszélnünk (családon belüli erőszak, alkohol problémák, gyászfeldolgozás, transzneműség és még sorolhatnám). Plusz hidd el, élvezni fogod!
* Elolvasnád? Szerezd be kedvezménnyel a kiadótól! *
-
A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Meredith Russo: Birthday – Születésnapok című regényét, mely 2019-ben finalista volt a Goodreads Choice Awards Best Young Adult Fiction kategóriában. Egy újabb tabudöntögető kiadvány ez a kiadó életében, Russo ugyanis a transzgender téma köré építette fel ezt a regényt, első kézből adja át a tapasztalatait, hiszen ő maga is transznemű. Kövesd az állomásokat és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.
Filmek, sorozatok transz szereplőit kell felismernetek a blogturné állomásain a megadott képek alapján. Vegyes feladat, mert lesz transz szerep és valóban transz színész, szereptől függően, vagy függetlenül. A feladat felismerni a színészt, vagy a megformált karaktert, vagy a filmet/sorozatot, amiből a képet kivágtuk. Minden lehetőség nyerhet, többféle választ is elfogadunk. Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.
07.08 Kelly és Lupi olvas
07.10 Hagyjatok! Olvasok! extra
07.12 Hagyjatok! Olvasok!
07.14 Sorok között

