Gyerekkoromban a Disney mesék voltak a kedvenceim, és (minő meglepő), pont a hercegnőket szerettem bennük a legjobban, mondjuk ebben az is segített, hogy a hercegeknek a megmentésükön kívül sok szerepük azért nem volt. (Off: úgy örülök, hogy a modern Disney mesékben végre a lányok az igazi hősök!)

8 évesen éltem és haltam volna ezért a Disney könyvért, amiben rövid történeteket mesélnek el a Disney hősnőiről, legyenek éppen hercegnők vagy szuperhősök. A rövid történetek zömében az adott mese után (vagy éppen előtt) játszódik, így sok esetben ezek a mesék egy érdekes plusz adalékkal is szolgáltak, amitől az adott rajzfilm is más színben tűnt fel.

Mint minden „antológiában”, az írások minősége itt is ingadozó volt. Legjobban azokat a meséket szerettem, amiknek volt egy nagyon erős üzenete, amit szépen fogalmazott meg a történet. Itt-ott ki is mondták a tanulságot, de itt ezt nem éreztem gondnak, pláne mert az előtte lévő mese nagyon szépen reflektált rá.

Kaptunk például jó pár sporttal foglalkozó mesét, Jázmin belépett egy hercegnő csapatba, Ariel táncolni tanult és Mulan is próbált bizonyítani az apjának és megmenteni a család becsületét. Ezeknél például tök jól átjött a tanulság, leginkább Arielét szerettem, aki megmutatta, hogy ha eléggé hiszel magadban és melletted áll a családod és a baráti köröd, akkor a lehetetlennek tűnő dolgokat is megtanulhatod.

A kedvenc mesém a Hihetetlen család 2. részéhez kapcsolódott, szerintem ez volt a legkomplexebb az egész kötetben. Olyan szépen átjött a családi dinamika, az anya-lánya kapcsolat fontossága és nehézségei és emellett még a bűnüldözés kapcsán is kaptunk egy izgi sztorit. És még üzenetet is kaptunk: az a lényeg, hogy olyan ruhát viselj egy randin, amiben kényelmesen érzed magad.

A Toy Storys mese tök jó kis kikacsintás volt, ugyanis itt egy szomorú játék életét próbálták jobbá tenni, és kiderült, hogy a kis taco nem gyerekek, hanem kutyajáték. Na gyerekek, ebbe eddig én bele se gondoltam, hogy a kutyajátékok nem boldogok a gyerekekkel, pedig mennyire valid már. Már csak ezért is érdemes volt kézbe venni a könyvet, erre is gondoltam amikor azt írtam, hozzáadott az adott rajzfilmhez. (A 4. részt már nem néztem meg, szóval ha ott volt kutyajáték, akkor nem szóltam xd)

A Zootropolishoz tartozó mese is teljesen magával ragadott, ugyanis itt Judy nyuszi első önálló rendőrségi ügye volt a téma. A rajzfilmben már megszerettem a kis nyuszit, de itt látni, ahogy először harcol az álmaiért, hát gyerekek, az felnőttként is teljesen meghatott. És igen, szerintem ez tipikusan olyan mesekönyv, amit a Disney meséken felnőtt szülők is élvezni fognak felolvasás során.

Moana történetét is imádtam, olyan cuki volt ez a mese a kisgyerekekkel, ráadásul egy baromi fontos leckét is megtaníttat a gyerekeknek: ha elveszel, maradj ott, ahol vagy, ne kóborolj el, csak így tudnak megtalálni a felnőttek. Imádtam, hogy a szórakoztatás mellett erre is kitért, és én hiszem, hogy ennek a mesének hála lesz olyan gyerek, aki megtanulja ezt a fontos szabályt.

Sajnos a jó mesék mellett akadt azért jó pár elég semmilyen is. A Minnie egeres például nekem semmit sem adott, és még érdekes se lett, az Oroszlánkirályos történetnél se értettem, hogy mi akar ez lenni, noha azért Zordon poénján jót röhögtem és sajnos A hercegnő és a béka mese is gyengécske lett, ami pont azért kár, mert ez zárta a mesekönyvet.

Értékelés: 8/10

Ez egy kétségkívül hiánypótló mesekönyv, ami szerintem telitalálat lehet azoknak a gyerekeknek, akik imádják a Disney és a Pixar meséit, szívesen eltöltenének több időt a főszerepplőkkel, mondjuk egy-két rövidebb esti mese alkalmával.

Vannak benne kiemelkedő történetek, a legtöbben az erős üzenet mellett a humor is megtalálható, ráadásul az illusztrációk is szépen megidézik a rajzfilmek hangulatát, abszolút nem éreztem azt, hogy kilógna a képből.

Összességében csak ajánlani tudom ezt a könyvet, még a gyengébben sikerült mesék ellenére is. A könyv hátulján lévő szöveg szerint 3 éves kortól lehet felolvasni.