Könyvkritika: Neal Shusterman – Kaszás

Végre! Úgy reménykedtem benne, hogy ez a regény meg fog jelenni egyszer magyarul, és szerencsére a Lampion könyvek valóra váltotta a kívánságomat. Az írótól eddig az Unwind – Bontásra ítélve volt a kedvencem, a másik két regénye (Az óceán mélyén & Everlost) elég gyengus volt, így azért kicsit félve kezdtem bele a Kaszásba, de szerencsére Shusterman most nem okozott csalódást. Úgy tűnik, neki ezek a disztópiák fekszenek igazán (legalábbis, szerintem).

Bár, most, hogy belegondolok, beszélhetnénk arról is, hogy ez a világ utópia vagy disztópia. Párszáz évvel járunk a mi időnk után, a földön már nincsenek kormányok, mindent egy Viharszem nevű fejlett mesterséges intelligencia kormányoz, és baromi jól végzi a munkáját. Az éhezés megszűnt, a háborúk is, a tudományos fejlettség az egekben, sőt, az emberek tulajdonképpen halhatatlanok, hiszen bárkit vissza lehet hozni, akár több száz évig is eléldegélhetsz. És persze bármikor fiatallá is változtathatnak.

Ugye, hogy utópiának tűnik? Nos, nézőpont kérdése. A regény ugyanis erősen foglalkozik ezzel a kérdéskörrel is. Mitől vagyunk emberek? Ha tulajdonképpen örökké élhetünk egészésgesen, pénzzel felszerelkezve, biztonságban, mi legyen az, amiért harcolunk? Mi történik, ha megvan mindened, és tudod, hogy ez szinte örökké így lehet? Ezeket a gondolatokat szerettem tulajdonképpen legjobban a történetben, mert olyan jó volt agyalni azon, hogy mi tesz minket igazán emberré, és a körülmények változása ellenére hogy domborodhatnak ki a rossz tulajdonságaink. Shusterman pedig sok-sok aprósággal szolgált, ami kielégítette a kíváncsiságom, és sok olyan apróságot kaptunk, ami nagyon tetszett, mint maga a gondolat, hogy a halandóság kora előtti művészeteket mennyire nem értik a most élő emberek, hiszen nem fogják fel az éhezés vagy az igazi vágyakozás fogalmát.

Persze nyilván halál az van. Egy szervezet osztja a halált, ők a Kaszások, akiknek évente bizonyos számú embert kell szó szerint megölniük, onnan már nincs visszatérés. Egyszerre rettegik és tisztelik a kaszásokat, és ez nem könnyű szakma, hiszen tulajdonképpen affél istenként a kaszás dönti el, hogy ki él, és ki nem. És nyilván a másik fő morális kérdéskör a történetben az, hogy milyen típusú kaszások vannak. Az, aki azt öli meg, akin látja, hogy már megfásult az élettől? Netán a halandóság kora előtti szabályokat követi, és rekonstruálja az ott történteket, például évente x ember halt meg fulladásban, mert hőstettet hajtott végre, akkor ő olyanokat öl meg, akik jó úszók, és megmentettek valakit a múltban. Meg persze ott vannak az őrültek is, akik élvezik a gyilkolást, sőt, versenyt rendeznek belőle, mert megrészegültek a hatalomtól. Hiszen az ember az ember marad, és itt az a fő kérdés, hogy a jó, vagy a rossz kaszásoké lesz a jövő.

A főszerepben két tizenhat éves áll, Citra és Rowan, akiket a Nagytiszteletű Faraday kaszás fogad maga mellé inasnak. Bár egyikük sem akarja a tisztséget, de az életük múlik a kiválasztáson, hiszen amelyikük veszít, azt a győztesnek kell megölnie, avagy begyűjtenie. Ráadásul ezek a fiatalok még egymásba is szeretnek. Szóval gondolhatjátok, hogy nem egyszerű az életük. És egek, Shusterman mindezt baromi izgalmasan adta át!

A regény legnagyobb erőssége a morális kérdéseken és a világépítésen túl számomra az volt, hogy nem ült le a történet, és tele volt előre nem várt dolgokkal. Egyszerűen nem jártam túl az író eszén, mindig olyan történetszálakat és döntéseket hozott be, amikre nem számítottam, és amiktől egyszerűen még jobb lett a könyv. A karakterek fejlődését is kifejezetten szerettem, érdekes volt látni azt is, hogy miként lehet befolyásolni egy kaszás-inast, és egyáltalán, miként formálódik a látásmódjuk a tanulás hatására a tevékenységükről, az emberiségről, a halhatatlan életről.

Az egyetlen komoly problémám a könyvről a romantikus szál volt. Nyilván a két tini főhősünk egymásba szeret, de ezt inkább olyan “egy perc alatt beléd zúgok” dolognak éreztem, hiányoltam a kifejtést, több jelenet kellett volna, hogy átérezzem, ez tényleg szerelem, mert elég komolyan épített a kötet második fele arra, hogy mit érez egymás iránt a két főhős. És mivel nem lett rendesen megalapozva, az érzelmi rész nekem kicsit bicegett. De igazából ennyi. Semmi más negatívumot nem tudok, és nem is akarok felhozni a kötetből.

Értékelés: 10/10

A Kaszás tipikusan olyan könyv, amit az ember nem felejt el olvasás után. Egyszerűen beleszerettem a világépítésébe, a morális dilemmáiba, a karaktereibe és abba a megannyi izgalmas helyzetbe, amit az író megálmodott. Azért pedig külön jár a pacsi, hogy milyen finálét kaptunk, mert ott aztán leesett az állam, és már most alig várom a folytatást.

Hogy tetszik a borító? Nem utálom, de nem is szerettem bele. Maga a kép és a vörös háttér is erős, de a cím betűtípusát nagyon gyengének érzem.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Ezt a könyvet tényleg mindenkinek el kéne olvasnia! Éppen ezért igyekeztem nagyon spoilermentesen írni a történetről is, arra törekedve, hogy megjöjjön a kedvetek az olvasáshoz. Remélem sikerült.