Netflix film készül Rebecca Yarros regényéből!
Csodálatos hírt jelentett be Rebecca Yarros! Az író elárulta, hogy A negyedik szárny mellett az In The Likely Event – Abban az esetben című könyvéből is készül adaptáció.
„Ez egy nagyon különleges könyv számomra, és alig várom már, hogy egy ilyen átgondolt és szenvedélyes alkotócsapat a képernyőre vigye Nate és Izzy történetét” – nyilatkozta Yarros.
A könyv pár hete jelent meg a Könyvmolyképzőnél, a film pedig a Netflixen landolt. A forgatókönyvet Lindsay Ferrentino írja, a producer pedig Brian Williams.

Rebecca Yarros – In the Likely Event – Abban az esetben
Amikor Izzy Astor felszállt a hazafelé tartó repülőre, semmi különösre nem számított; csak arra, ami egy átlagos ünnepi utazással együtt jár: tömeg, zsúfoltság, stressz.
De a mellette ülő pasi minden, csak nem átlagos. Nate Phelan sötét hajának, kék szemének és izgalmas, ám kissé nyers sármjának képtelen ellenállni. Le sem tudják tagadni a köztük pillanatok alatt fellobbanó vonzalmat. Izzy soha nem hitt a sorsban, de ezentúl fog. Pár perccel a felszállásuk után a repülő a Missouri folyóba zuhan, és ezzel végérvényesen megváltozik az életük. Ahogy ők maguk is.
Miután túlélik a balesetet, Nate bevonul a seregbe, míg Izzy a politikai pálya mellett dönt. Annak ellenére, hogy a baleset utáni évek alatt párszor találkoztak, az időzítés valahogy sosem tűnt jónak ahhoz, hogy kapcsolattá alakuljon a vonzalom. Végül az egyre veszélyesebbé váló Afganisztánban futnak össze, ahol Nate-et bízzák meg Izzy védelmével.
A férfi mindent megtenne, hogy biztonságban tudja a nőt. És még többet, hogy elnyerje a szívét…